Filmek a sarkkörön innen
Sipos Géza 2003. május 26. 12:39, utolsó frissítés: 12:39– Leszarom Udvarhelyt – képzeljük el, hogy a magyar filmgyártás egy ilyen címû alkotással ér el nemzetközi sikereket, és legyen a fõszereplõ két leányzó, akik (mi tagadás) egymásba szerelmesek.
Fucking Amal
A fent vázolt elképzelés nem is olyan lehetetlen vállalkozás, hiszen ez a receptje Lukas Moodysson svéd filmrendezõ sikerének – elsõ, nemzetközileg is jegyzett alkotása a bevált forgatókönyvírói sémákon alapszik, de hangvétele üdítõen könnyed, és egyúttal komoly. Végy egy olyan jellegzetes helyszínt, amelyet tövérõl-hegyére ismersz, legyen az egy kisváros, ahol nem meglepõ, hogy mindenki mindenkinek rokona és boldog õse, s legfõképpen ismerõse, helyezz bele konfliktust, jól kavard össze, és hagyd el a zárórészt.
És a provokatív címet ne felejtsd ki: Moodysson filmjének címe az, amit egyik fõszereplõje (Elin) elõszeretettel hangoztat: Fucking Amal – vagyishogy ebben a kib… kisvárosban nem történik semmi, pedig egy tininek kötelessége felpörgetni magát, valami észbontót mûvelni, szerelmesnek lenni, szüzességet elveszíteni és a többi. Moodysson egyik legnagyobb erénye nem is a rendezés (hiszen egy ennyire jól pontra tett forgatókönyvön alig van mit igazítani), hanem a szereplõválogatás.
Rebecka Liljeberg, Erica Carlson, Mathias Rust – annyira hitelesen adják magukat, hogy ennél jobbat kamaszfilmben ritkán látni. A bizonytalankodás, a szemérmes egymáshoz-közeledés az észvesztõ bulizások hangulatával párosítva a valóság ízét adja a filmnek. A nézõ észrevétlenül drukkolni kezd a szokatlan lány-párnak, akik a végén gyõztes mosollyal vonulnak ki kézenfogva az iskola nõi mosdójából, a friss és meleg pletykára kiéhezett osztálytársak sorfala között. Egy efféle szelíd provokáció bõven ráférne a romániai és a magyarországi filmgyártásra és a nézõkre egyaránt.
A második Transilvania Filmfesztiválon örvendetesen sok északi film forog, a fent említett Moodysson három filmjét láthatja a közönség, ezenkívül külön szekcióban további három, izlandi, svéd és dán filmet láthatunk, ráadásul a fesztivál versenyprogramjában is szerepel másik három északi alkotás.
101 Rejkjavík
Baltasar Kormakur filmjének vetítésével tavalyi adósságot törleszt a fesztivált szervezõ Film XXI Egyesület. Tavaly szállítási problémák miatt nem érkeztek meg idejében a tekercsek; amúgy ez a gond az idénre is jellemzõ, három film vetítését is el kellett emiatt halasztani, de a szervezõk semmiféle információt nem adnak arról, körülbelül mikor lehet számítani a vetítések pótlására. Ugyanez a helyzet a három rendezõ három filmje nevû kategóriába sorolt Pedro Almodóvarral. A spanyol alkotó új filmje, a Beszélj hozzá (Habla con ella) nézhetõ Kolozsváron, de az Eleven hús és a Mindent anyámról nem (mert a tekercsek nem érkeztek meg).
Az egyszeri mozibolond csak azt tudja megállapítani, hogy Almodóvart kifejezetten üzleti megfontolások alapján válogatták be a mûsorba: e két filmjét már nagy sikerrel forgalmazták Romániában, így a szervezõk azt gondolhatták, még egy bõrt lenyúznak errõl a rókáról: talán meg is érdemlik, hogy ezúttal nem jön össze nekik.
Izlandra visszatérve. Kormakur filmje is kamaszfilm olyan értelemben, hogy fõszereplõ arra a kérdésre keresik a választ, hogy ki vagyok én? (… és mi az élet értelme, és miért van Ubul nyelve a videóban? – (c) by Garfield). A kérdés akkor is nyitott marad, hogyha 45 éves asszony vagy, és szinte 30, sportból munkanélküli fiad neveled otthon, aki pornószájtokon szörföl, esténként pedig a város egyetlen jobb kocsmájában iszik és nõzni próbál. Mindez addig, míg befut a mama Lola nevû flamencó-tanárnõje Spanyolországból, akibe mindenki rövid úton szerelmes lesz (természetesen az anyát is beleértve). Na de kitõl származik Lola gyermeke? Nem túlságosan alapos film a Kormakuré, inkább afféle Kicsit szomorkás a hangulatom… típusú komédia, de nézhetõ.
Talán ez a legnagyobb erénye a fesztivál második kiadásának: az elsõ három nap alatt nemigen akadt nézhetetlen, unalmas, pocsék, színvonaltalan alkotás, amelyen a fesztiválsikerekre éhez stáb izzadtságszaga érzõdne. Úgy tûnik, ezúttal az elõzsüri gondosabb volt. Nem úgy a szervezés, hiszen azok, akik szombaton késõ este a Demonlover címû csavaros thrillerre ültek be a Mûvészbe, minden további figyelmeztetés elmaradása mellett (nincs kizárva, hogy a gépész keverte össze a mûsort) egy másik északi filmet, a dán Jesper Nielsen rendezte
Okét
láthatták, és nem bánták meg. Letisztult képek, pontos történetvezetés, kitûnõ színészek, karakteres mellékszereplõk, jó dumák. Nem kell több egy kiváló kamara-melodrámához, amelynek középpontjában egy olyan család áll, aki kénytelen befogadni a súlyos leukémiában szenvedõ, szinte haldokló nagyapát. Hosszú hallgatások, csendek szakítják meg a család össze-összekuszálódó életét, ilyenkor a nagyapa féltve õrzött növényzeteit, vagy a kamaszlány unokának vásárolt ruhakölteményt látni. Az öt vezetõ színész közül egyiket sem lehet igazán kiemelni (a dán filmakadémia megtette: az anyát alakító Paprika Steen-nek adta a legjobb színésznõnek járó díját a tavaly), és ez a remek benne. Ezek az északi filmek nem fogják fenekestõl felforgatni a filmtörténetet, nem fognak igazán új trendet indítani, de annyi kellemkedõ sztori között hiteles történetek. Nehéz lehet ezt a mûfajt mûvelni.
Amúgy a fesztivál hangulata valahol átmenetet képez a szolnoki dokumentumfilm-fesztivál (ahol gyakran csak négy-öt nézõ ült a helyi mûvelõdési ház elsötétített nagytermében) és a nagyobb filmszemlék között: tagadhatatlanul jellemzõ némi kisvárosi hangulat, amin puccos díszletekkel igyekeznek javítani a szereplõk, de egyúttal a kõkemény üzleti szellem is (ami abban is megnyilvánul, hogy a legnagyobb kedvezményt adó, 30 filmes bérletbõl csak 50-et voltak hajlandók árusítani a szervezõk).
Kissé groteszk az is, hogy a fesztivál eddig legvitathatatlanabb remekmûve, Cronenberg Spider-e elõtt osztogattak rosszul fazonírozott köldökû Euro GSM-reklámlányok ingyen popcornot (azaz kakast), ugyanis mindenki zajos rémfilmre számított a Ralph Fiennes fõszereplésével látható, szubtilis õrület helyett. A stabil félház azért összejött a hétvégi vetítésekre, ami talán garancia arra, lesz akkora a bevétel, hogy jövõre is érdemes legyen ezt a szemlét megszervezni.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
