Több mint egy szerelmes történet

"...ami meghaladja az értelmet, az nem létezõ. Nem létezõ, mert nem létezhetik. Nincs, mert nem érti. S mert érthetetlen, nem is akarja elfogadni, és amit nem akar elfogadni, az nem létezõ" -- mondja Mózes Attila az Árvízkor a folyók megkeresik régi medrüket címû beszélyében, és elhisszük neki. Elhisszük, mert egy olyan fiatal nõ által fogalmazza meg, akinek szenvedélye a meztelenkedés, létét a férfi vágyából eredezteti, majd megelégszik önmaga meztelenségével, és abból merít erõt. Elhisszük, pedig az írás a maga egymásból kibomló lila jaguárjaival, és egymásba játszó, múlt nélküli szereplõivel éppen a fenti gondolatsor cáfolataként mutatkozik meg.

A történet nem túl bonyolult. Fõhõsünk Szilveszter zongorista. Elõbb függõ, majd független alkoholistaként határozza meg magát. Lakásán lila jaguárok járnak körülötte egyre szorítóbb táncot, és õ fenyegetésük elõl az alkoholhoz menekül. Egy véletlen találkozás során életének részese lesz egy fiatal lány, aki nem tudja honnan jött, mi a neve, nem emlékszik múltjára, egyszerûen csak van. Szilveszter elõbb próbálja felderíteni a lány gyökereit, de miután ez lehetetlen próbálkozásnak bizonyul elfogadja, hogy a lányt kitalálta, ezért hozzá tartozik, a neve pedig Leonora.

A továbbiakban az olvasó egy kedves, könnyed erotikával fûszerezett szerelmes történetre lel, ám a szerelmi szálba mindig belejátszik a kérdés: honnan jött és ki ez a lány. Majd Leonora Leonba változik, egy férfiba, aki tökéletes ellentéte. Leonora és Leon együvétartozásáról csupán egy kiálló szemfog árulkodik, történeteik és emlékeik nem fonódnak egybe, nem is hisznek egymás létezésében. Leonból Nora lesz, akinek a névváltoztatással együtt jelleme is megváltozik, elszakad, elszabadul Szilvesztertõl. Az utolsó oldalakon a férfi és nõ, nõ és férfi, Leon és Nora váltakozásai egyre sûrûbbek lesznek, az idõ felgyorsul, ám a rejtély föloldása kitolódik.