Dickensi kirándulások
Sipos Géza 2003. május 29. 12:21, utolsó frissítés: 12:21Társadalomkritika humor-cukor nélkül: ez jellemzõ a TIFF fesztivál egyik svéd és angol filmjére. A korrekt minõségû versenyprogramot a szervezõk más kategóriákban mindörökre elmaradó vetítésekkel színesítik.
Mihai Chirilov filmkritikus, a TIFF programigazgatója egypár olyan filmet is beválogatott a fesztivál programjába, amelyeknek láttán Charles Dickens elégedetten csettintene, mondván, nem veszett ki még a mûvészetbõl az a stílus és felfogás, amellyel õ igyekezett társadalmi problémákat ábrázolni. Itt persze nem elsõ regénye, az annak idején napilap-folytatásokban megjelent Pickwick Klub életvidám és bohó kalandsorozatára gondolunk, hanem a David Copperfield és a Twist Olivér vagy a Szép remények, Az ódon ritkaságok boltja komor világára.
Dickens minden lehetséges és elképzelhetõ emberi nyomort beleírt e regényeibe. Ez a komor (vagy komorkodó) felfogás jellemzõ Lukas Moodysson Lilya 4-ever és Peter Mullan Magdalene Sisters címû filmjeire (Moodysson alkotását a TIFF három rendezõ három filmje szekciójában vetítették, a Fucking Amal és az Együtt társaságában). A Lilya minden hibája, a történet idõnkénti bukdácsolása ellenére, ha nem is remek, de mindenképpen hatásos film.
Nagyon tágan fogalmazva a személyiség izolációjáról szól. Fõhõse, Lilya 16 éves orosz kamaszlány, valahol a volt Szovjetunió egyik különösen lepukkant kül- és nyomorvárosában. A lányt mindenki elárulja: az anyja, aki levélben közli a gyámhivatallal, lemond szülõi jogairól, barátnõje, nagynénje, frissen talált szerelme, eladják egy stricinek Svédországba, verik, folyamatosan megalázzák és kínozzák. Aki hozzá hûséges, az a 12 éves sorstárs "a blokkból", Vologya, akit viszont õ hagy el a jobb élet reményében. Mondanunk sem kell, a gyermek öngyilkos lesz.
Ennyi talán elég is a szüzsébõl, hiszen mindez olyan dokumentarista pontossággal kerül elénk, hogy helyenként elég nehéz a nézõnek megállni, hogy be ne hunyja a szemét. Ez a pontosság menti meg sok pontján a történetet: Okszana Akinszina a fõszerepben saját magát alakítja, nincsenek manírok, trükkök, itt nyomor van, szipózás, miközben a lány arról szövegel, hogy õ egy napon született Britney Spearssel, csak négy évvel késõbb.
Moodysson filmje õmiatta mûködik elsõsorban, másodsorban azért, mert a rendezõ nem akar feltétlenül boldog véggel megnyugtatni. A vég banális, autópálya, aszfalt, mentõautó, és Vologya, angyalszárnyakkal, melyeket szándékosan látható, hogy kellékesmesteri csinálmány. A paradicsomban egész nap kézi- vagy kosárlabdáznak, állítja Vologya -- kár, hogy az utolsó jelenetet érzelgõs zenével csapja agyon Moodysson. Mintha megijedt volna saját történetétõl.
Ugyanez hangsúlyozottan jellemzõ Mullan alkotására. A rendezõ nem mert kortárs nyomorokkal foglalkozni (mint Dickens), hanem egy negyven éves történethez nyúlt vissza. A dublini Magdaléna-nõvérek zárdájába olyan lányokat zárt ír katolikus (azaz szinte büntetendõen vaskalapos) családjuk, akik vagy félreléptek, vagy a fiúk verték át õket, esetleg megerõszakolták stb. Mint minden börtönintézmény, a kedvesnõvérek is a rabok személyiségének lebontásában érdekeltek.
Minden feltétel adott hozzá: bezártság, munka látástól-vakulásig, verés minden csekélységért, egymás közt beszélgetni tilos, idegenekkel beszélgetni tilos, még öngyilkosnak lenni is tilos, mert akkor fõbûn miatt pokolra kerül a lélek. A személy izolációja -- amely Lilya drámájának lényege -- itt azért nem valósulhat meg, mert a rendezõ egyfõszereplõs történet helyett mindenáron tablót akart készíteni a lányokról. Mert van, aki megbolondul, miután az õt megerõszakoló paptól elkapja a szifiliszt, van, aki elszökhetne, de nem teszi, viszont kihozza õt a bátyja, és van, aki szökik.
Ez utóbbi Bernadette figurája. Nora-Jane Noone a soha semmivel meg nem törhetõ rabtípust alakítja, aki hajlandó lassan õrületbe esõ sorstársától ellopni egyetlen nyakékét azzal a szöveggel, hogy nem szenvedett eleget, itt pedig ez a lényeg. Mullan a forgatókönyv írásakor valószínûleg nem látott fantáziát a lányalak sötét oldalának teljesebb megmutatásában (Bernadette néhány morbid poénját leszámítva), pedig ez a filmen sokat segített volna.
Szintén hatalmas dramaturgiai baklövés, hogy a lányok katolicizmusa nem kérdés. Az kiderül a történetbõl, sokan mélyen hívõként kerülnek ide egész álló nap mosodában dolgozni, de abból alig látunk valamit, hogy mit tesz a lányok hitével ez a rendszer: kit darál be, és ki lesz odáig menõen lázadó, hogy istentagadóvá váljék? Ugyan egy mellékes jelenetben láthatjuk az egyik, korábban megalázott leányzó Magdaléna-nõvérré szentelését, de a másik végletrõl szó nem esik, s ez mégiscsak különös egy olyan alkotásban, amely színtiszta vádirat a jól bevált sémák szerint az egyetemes (azaz katolikus) bigottságról.
Nem sok kiemelkedõ alkotás vehetett részt a 2002-es Velencei Filmfesztiválon, ha Mullan filmje kapta az Arany Oroszlánt. Az egyetlen logikus ok a kiemelt lány- és nõvérszerepeket alakító színésznõk hiteles játéka lehet. De ez még nem menti azt a tényt, hogy a rendezõ a sikeres szökés bemutatásával, a történelmieskedõ történettel, a túl halivúdias forgatókönyvvel vasárnap esti filmet készített, amelynek megnézése után a család kisebb és nagyobb tagjainak nem lesz sem lelkiismeretfurdalása, sem rémálmai. Dickens jobban értett a szociális érzék kemény kézzel való gondozásához.
A lassan végéhez közeledõ fesztivál (még három és fél nap zárásig) kiemelkedõ eseményének szánták Janovics Jenõ kolozsvári színház- és filmstúdió-igazgató egyik 1920-as némafilmjének vetítését, amelyhez DJ-keverte zene társult. A különlegességeket kedvelõ diákok kedvét a szervezõk sikeresen vették el a 100 ezer lejes jegyárral, így jobbára sajtóbelépõsökkel, bérletes nézõkkel telt meg háromnegyedéig a Mûvész mozi terme (pedig ezt a filmet moziban legalább 80 éve nem láthatta sem Kolozsváron, sem másutt senki).
A bevétel így valószínûleg elmaradt, s részben az élmény különlegessége is, hiszen a film alá kevert zene semmi esetre sem bizonyult olyan innovatívnak, mint Janovics járványügyi propaganda-játékfilmje annakidején (érthetetlen például, miért hallhattunk egy több mint tízperces Kruder and Dorfmeister-idézetet például egy eredetibb remix helyett). További szervezõi baki, hogy a 24 Hours Party People címû áldokumentum- és zenésfilm-alkotást miért csak egyszer tûzték mûsorra, hiszen a szerda esti vetítésre jószerével megtelt a Köztársaság mozi. Nem is beszélve arról, hogy az Unlimited címû, nézõpukkasztónak szánt szekcióból a nagy dérrel-dúrral beharangozott Spun miért hiányzik, hiszen a fesztivál elsõ napján még csak arról szóltak a hirdetmények, hogy a kópia késik, de arról nem, hogy sohanapján fog Kolozsvárra megérkezni.
Magdalene Sisters – Köztársaság mozi, június 1, 13.00 óra
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
