A szentek arányérzéke - nők a piedesztálon
összeállította:Gozner Gertrud 2003. július 16. 13:33, utolsó frissítés: 13:22"A #b#Beszélj hozzá!#/b# a mesélés élvezetéről szól, a szó élvezetéről, mely fegyver a magány, a betegség, a halál és az őrület ellen" – nyilatkozta Pedro Almodóvar a legújabb alkotásáról. A kritikusok nem mindenben osztják nézeteit.
Hirsch Tibor, Filmvilág
A rendező, sokadik megfejtésként, ezt mondja filmjéről: „A Beszélj hozzá! Egy film a moziról, mely beszélgetés tárgya…” Máshol: „…film arról, ahogy egy elmesélt film megállítja az időt, beépül annak életébe, aki meséli, és annak is, aki hallgatja.”
Különös megjegyzés egy olyan darabról, amelyről amúgy sokára jutna eszünkbe, hogy valamiféle meta-mozit látunk, vagy akárcsak tágabban értendő művészetről szóló példázatot. Hiszen a filmben férfiak szerepelnek és nők, változatos, sőt fantasztikus kapcsolat-hálóban egymással, csak úgy, mint rendesen Almodóvarnál.
Érdekes persze, hogy a nők hallgatnak, a férfiak beszélnek. Pontosabban csak az egyik férfi beszél rögtön, Benigno, a képzett betegápoló kómában fekvő, örök szerelemre kiválasztott kedveséhez, Aliciához. A másik, bizonyos Marco nevezetű, először igen-igen szófukar, bár szerelem által inspirálva ír sikeres útikönyveket. Vagyis beszél, de nem a lényegről, és nem a Lényeghez. Viszont tud sírni. Ez méltóvá teszi Benigno figyelmére, aki ugyanitt a szanatórium baljós intimitásában megosztja vele a maga tudását: „Beszélj hozzá!”
Beszélj hozzá, mármint saját öntudatlan szeretődhöz. Fésüld meg, mosdasd, öltöztesd, ha nő, ha műalkotás. Esetleg erőszakold meg. Ami persze nem is erőszak. Csak szánalmas, mindazonáltal patetikus férfiúi létezés. Ha Nő, úgy aprócska hímként, a mellékelt példázat-film szerinti „zsugorodó szerelmesként” nyüzsögd körbe. Ha MŰ, úgy kritikusként, dramaturgként bújj belé, vész el benne.
De főképpen beszélj.
Ella Taylor, LAWeekly
Mint a legtöbb ötéves, a lányom is szoros kapcsolatot alakít ki a meséskönyve szereplőivel. „Én vagyok ő” – jelenti ki lelkendezve hollófekete hajú gyermekem miközben gyorsan végigsimítja ujjacskáit a bokatörő magas sarkúba bújtatott Barbie babája szőke hajtincsein. Vagy „Ez én vagyok!” -, szól, amikor összetalálkozik egy jóképű herceggel, aki korábbi életében csúnya varangyos béka volt.
A kortárs rendezők közül Almodóvar ért hozzá a legjobban, hogy hogyan kell elcsábítani a mindannyiunkban benne élő ötévest, az egyetlen aki, ha megad egy jó történetet, bármelyik szereplőjével azonosulhatunk, beleértve akár az operáció előtt álló transszexuálisokat is.
Almodóvar a mi legsikamlósabb humanistánk. Nagylelkű szellem, aki híján van mindenfajta rosszindulatnak, még akkor is, ha filmjei többnyire tele vannak stricikkel, prostikkal, drogosokkal, tranzvesztitákkal, AIDS-es apácákkal. Az alvilág megannyi képviselőjét oly szeretettel mutatja be nekünk, hogy még az anyukádat is elvihetted a moziba, anélkül, hogy attól félnél, hogy valami megbotránkoztatóval találja szembe magát.
(…) Az orvos Benignonak és Marconak ugyanazt a diagnózist mondja: az illető nő agyhalott, állapota visszafordíthatatlan, soha többé nem jön rendbe. Fájdalmában Marco hallgatag lesz és elidegenül, nem tudja, hogy hogyan kommunikáljon Lydiával, és meg van győződve, hogy a nő úgysem hallja őt. A köpcös Benigno pedig jókedvűen folytatja Alicia ápolását, és beszél hozzá, elmesélve azt a számos művészeti eseményt, amelyen részt vett a négy év alatt, amióta a lányt ápolja.
Ő tudja azt, amit Marco nem, hogy a szavak csodákra is képesek, és ő hisz bennük. Benigno – egy szűz, aki valószínűleg meleg, valószínűleg a fiatal Almodóvar egyik változata – egyfajta szent, és mint a szenteknek általában, nincs arányérzéke, összezavarodik a rá nehezedő erők súlya alatt.
Ann Hornaday, Washington Post
A spanyol filmrendező, Pedro Almodóvar Amerikában arról ismert, hogy szokatlan hódolattal adózik a hollywoodi melodrámának, a megszegett szexuális tabuknak, és élete asszonyainak. Olyan filmjeiben mint az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén vagy a Mindent anyámról, Almodóvar bebizonyította, hogy szellemes, néha kissé rokokós megfigyelője azoknak a módszereknek, amelyeken keresztül a nők egymásra és a férfiakra hatnak.
A Beszélj hozzával Almodóvar az ellenkező irányba kalauzolja a közönségét. Vagy még pontosabban, utazásra viszi őket a kedvenc témái eddig nem látott oldalára. Még mindig a nők érdeklik, mint a vágy, az imádat és a szexuális szorongás tárgyai. De jelen esetben a férfiak az alanyok – a viselkedésük, és a bonyolult belső életük.
Almodóvar, akinek visszatérő szereplői között találjuk Antonio Banderast és Penelope Cruzt, ebben a filmjében négy, relatíve ismeretlent színészt kért fel, mégis mindegyikben egy igazgyöngyre talált. Javier Cámara és Rosario Flores tűnnek ki különösen.
Cámara az ő kövérkés, angyali arcával, amely jól rejti a benne rejlő figura összetettségét, Almodovar tökéletes alteregójának látszik. A rendező szenvedélyes, hibátlan alakítást csal ki Floresből, amelyet egy felejthetetlen arcjátékban mutat be, mielőtt Lydia a végső megméretetésére készül a bikával.
(…) Vajon a történet, a szereplők vagy a filmben rejlő kísérleti elemek hatására, Almodóvar kegyetlen és átható pillantást vetett a bemutatott imádat veszedelmes oldalára. A kórházi ágyakon, amelyek úgy néznek ki mint valami allegorikus piedesztálok, a nők az imádat tárgyai, de a tisztelet növekedése a beteges megszállottság csapdájába vezet, a zsarnokság és az erőszak felé. Almodóvar közönségére bízza, hogy férfiai zsarnokok vagy egyszerűen gyengék, hogy melyik szerelem az igazi és melyik illuzórikus, melyik bátorság alapul a félelem hiányán, vagy a vele való szembeszálláson.
Stephanie Zacharek, salon.com
Nagyszerű dolgokra lelhetünk a spanyol rendező, Pedro Almodovar legújabb filmjében. Előszöris van egy gyönyörű, szótlan rész, amelyben egy szikár, izmos matador fokozatosan magára ölti azt a ruhát, amelyben majd megküzd a bikával: elsőként a rózsaszínű térdharisnyát, majd a boleró kabátkát, amit arany díszítések súlyosbítanak. Aztán van itt még egy filmecske a filmben, mint egy régi szürrealista némafilm, amelyben egy férfi megiszik egy szert, minek hatására Hüvelyk Matyi nagyságúra zsugorodik. Az italnak nincs ellenszere, de a férfi így is megtalálja az igaz boldogságot, azáltal hogy bemászik a szerelmesébe, és örökre ott marad.
A Beszélj hozzát mégis egyhangúnak és elcsépeltnek érzem: végeredményben ügyesen megkomponált mozi, amely túl sokat fontoskodik – művirágot kapunk egy hajlékony, élő virág helyett.
Almodóvar készítette az elmúlt húsz év legszenvedélyesebb és legfurcsább filmjeit, kezdve a szerencsésen díszített melodrámával, a Mindent anyámról, egészen az élvezetesen rossz hírű Matadorig. Almodóvar mindig szeretett megrázó dolgokat bemutatni, szereplői tetteivel azonban – akiket többnyire a szívük, és nem a fejük kormányoz – nem mindig érthetünk teljesen egyet. Almodóvar filmjei arról szólnak, hogy bármelyik eszközt is válasszuk, a helyeslést vagy a rosszallást, mindkettő haszontalan, egyik sem segíthet minket az életünk megélésében.
Bevallom, hogy én több Lydiát, és kevesebb Benignot szerettem volna. De Benigno a film súlyos, kimozdíthatatlan középpontja, ezért elakadunk nála. Az Alicia iránt érzett szerelme végül is félrevezetett, és ami még rosszabb, beteges, Almodóvar mégis úgy csűri-csavarja körülötte a filmet, hogy nem marad más választásunk, mint a végén megölelni. Az egyetlen esélyünk, ha megtagadjuk a film logikáját, mert ez a szerelem furcsa, idegen.
Azonban Lydia olyan szereplő, akit soha nem tudunk teljesen megragadni. Ő valahol a film határain mozog a torreádor-sapkájával, és nincsen szüksége sem a szeretetünkre, sem a sajnálatunkra. Ő képviseli Almodóvar szellemét, ő az a férfi, amely minden nőben benne lakozik, és a nő, aki minden férfiban benne él. A Beszélj hozzá részben a nemek közötti kommunikáció lehetetlenségéről szól, azonban Lydia viselkedése egyedül képes megcáfolni ezt a fogalmat. Mikor ő beszél, akkor lehetetlen félreérteni őt, minden amit mond, ott van a mozgásában.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
