2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nem sikerül vallást alapítania a kábítószer-ideológusnak

Kerekes Tamás 2004. június 02. 14:03, utolsó frissítés: 13:50

A kultusz-figura Timothy Leary szerint az LSD-nél jobb afrodiziákum nincs, nem beszélve a vallásos élményekről. Emiatt új, kábítószerre alapozott tömegvallást alapított volna, csak közben betiltották a szert.





A Harvard pszichológiaprofesszoraként Leary LSD-vel kísérletezett: a szert előbb betiltották, majd fogyasztóit üldözték. Leary végül két szál marihuánás cigaretta birtoklásáért került börtönbe, ahonnan megszökött, később majd Pakisztánban kapják el amerikai ügynökök, és újra lecsukták. Szabadulása után fedezte fel a világhálót és vált hálózati guruvá. Farmjára ezren sereglettek, személyes barátjának tudhatta a hippi korszak nagyjait: Allen Ginsberget, Ken Keselyt, Allan Watts-ot.

A Nemzeti Drogmegelőzési Tanács szomorúságára Beverly Hills-ben, hetvenöt éves korában halt meg prosztatarákban – hamvait a múlt év őszén lőtték ki a világűrbe. Leary klasszul írt, jó vitapartner volt és az sem rajta múlt, hogy a lizergilsav nem kreált új vallást, mint ahogy ő azt hitte. Az elkésett kötetből megismerhetjük valódi egyéniségét. Rendkívül hamar felismerte a számítógépek által kreált közös cybertér szerepét és az informatikai szabadság egyik első apostola is volt. Leary négy-öt kísérletről számol be: ezeket zömében nem ő végezte, és melyekben a résztvevők arról számoltak be, hogy


LSD hatására mágikus, vallásos, élményeik voltak


Leary egy új tömegvallás elősegítése érdekében alkalmazta volna a szert – ez akkor nem látszott lehetetlennek. Tudatmódosító szereket ma is alkalmaz az orvostudomány, igaz, szigorú orvosi felügyelet mellett. A korszerűnek mondott szorongás-gátlók, nyugtatók, stresszoldók ugyanilyen szereppel bírnak. A magyarországi kábítószer-elvonókúrákon például metadont alkalmaznak az elvonási tünetek enyhítésére.

Leary szenvedélyesen érvelt az LSD mellett, ő azt a legjobb afrodiziákumnak tartotta. Állítása szerint LSD hatása alatt egy nő a szexuális együttlét során akár több száz orgazmust is elérhet. Véleménye szerint a megrögzött homoszexuálisok is heteroszexuálissá válnak LSD hatása alatt.

Az LSD-t állítólag sikeresen alkalmazták alkoholisták és különböző pszichotikus megbetegedésben szenvedők esetében, aztán betiltották. Manapság is akad azonban olyan pszichiáter, akinek


nem egyértelműen rossz a véleménye a szerről

Egyébként a közhittel ellentétben maga Leary kardoskodott – no nem a szer betiltása ellen –, hanem az ellen, hogy ne házi, ellenőrizhetetlen laboratóriumokban gyártsák. Leary a kormányzóválasztásokon Ronald Reagan ellenfele volt – az a „roppant szórakoztató ember” – mondja Leary – mi lett volna, ha nyer?

A kötet olvasásakor két kérdésem akadt. Miért állítják, hogy Albert Hofmann az ötvenes években szintetizálta az LSD-t, ha a CIA már a harmincas években kísérletezett vele? Miért van olyan nagy felhajtás az LSD körül, mikor hatóanyaga a kék hajnalka magjában bőven megtalálható, s noha rajta van a pszichotrop anyagok listáján, forgalmazása mégsem tilos?

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS