Félnapos forradalom tündérkékkel: 60 rövidfilm versenyez Vásárhelyen
Zágoni Bálint 2004. november 05. 13:44, utolsó frissítés: 13:39Repülő aranyhalacskát, búzát őrlő székely bácsit, rossz kondomautomát és félnapos forradalmat is láthatott tegnap az, aki megnézte az ALTER-NATIVE fesztivál versenyprogramját.
Bár az Alter-Native filmfesztivál gyakorlatilag már szerdán startolt, a versenyben levő filmek első részét csak tegnap kezdték vetíteni. A választék idén is bővült az előző évhez képest: míg a tavaly 30 ország 412 filmje közül válogatott ki az előzsűri 57 alkotást, idén 34 ország 444 filmjéből lehet hatvanat megtekinteni.
A tegnap levetített 23 rövidfilmből álló sorozat változatos volt műfaji és minőségi szempontból is. A közönség reakciójából ítélve az animációs filmek voltak kedveltebbek, ezek közül is főleg az Apróságok és a Tündérkék című alkotások tűntek ki eredeti humorukkal.
Az első – angol produkció – egy működési zavarokkal küszködő világot mutatott be, ahol még egy olyan kataklisztikus esemény, mint egy meteorit becsapódása, sem tudja kizökkenteni dolgokat a megszokott kerékvágásból. A Riedl Katalin által rendezett Tündérkék viszont a háziállatokról szól, pontosabban a háziállatok azon típusáról, melynek funkciója az emberi indulatok levezetése. A tegnap még
négy magyar rövidfilmet vetítettek,
köztük egy filmetűdöt is, mely címe: Mindennapi kenyerünket. Bár a rendező szerint a székely ember mindennapjaiból kiragadott pillanat ez a film, a „kiragadott pillanat”-jelleg hamar eltűnt az mesterkélt beállítások és a szereplők rendezői utasításra történő mozgása között.
A vetített két román film közül kétségkívül Radu Vasile Igazság A félnapos forradalom című alkotása tekinthető esélyesnek: a rendező a ’48-as román forradalmat mutatta be jellegzetes Caragiale stílusban. A külföldi filmek között is számos érdekes témát lehetett találni, akár német ritmusgyakorlatról volt szó, akár egy spanyol öregemberről, aki minden áron meg akarja ásni felesége sírját, vagy egy ferdeszemű mozgóárus és egy gumiabroncs-javító versenyéről. Sokak számára azonban
nem csak filmnézést jelent
az Alter-Native, hanem ismerősökkel való találkozást is. Valószínűleg ez lehet a magyarázatja annak, miért szólt a szünetek elteltével a recsegő hangszóró háromszor-négyszer is, hogy a közönség legyen szíves foglalja el végre a helyét.
A versenyprogram harmadik része után került sor a fesztivál hivatalos megnyitójára. A viszonylag rövid és felhajtástól mentes megnyitón a szervező diákszervezet elnöke valamint a vásárhelyi alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket. A közönség közönyét némiképp oldotta a diákszervezet elnökének „Győzzön a legjobb!” felhívása, melyet többen is szórakoztatónak találtak.
A megnyitót a zsűri tagjainak bemutatása zárta. A tagok között volt Hatházi András is, rendező, színész, író, forgatókönyvíró, a kolozsvári Állami Színház művészeti aligazgatója, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színháztudományi Tanszék magyar tagozatának vezetője. A fenti titulusok három nyelven való felolvasása körülbelül annyi időbe került, mint az összes többi zsűritag színpadra hívása, így Hatházit
a szokottnál is lelkesebben tapsolta meg a közönség.
A megnyitót Fliegauf Benedek Dealer című filmje követte, majd After Midnight buli zárta a Várban.
A fesztivál ideje alatt a földszinti tükörteremben a Zone 8 fotósainak kiállítását is meg lehet tekinteni. A hangulatos Borsec Projekt összeállítás a Filmtett – Duna Műhely idei táborának forgatásai alatt készült fényképeket mutatja be.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt