A magyar film 38. kötelező seregszemléje, MMS-ben
tudósít: Jakab-Benke Nándor 2007. február 02. 16:01, utolsó frissítés: 15:02Amíg a közönség a kortárs magyar játékfilmeket próbálja élvezni, addig pár hatvan és a halál közt lévő bácsi egy plázamozi vécéjéből próbálja megmenteni a filmművészetet.
Pici kárörömmel lehet konstatálni, hogy a szervezésben pont olyan lyukak vannak, mint otthon, a kolozsvári TIFF-en, vagy a marosvásárhelyi AlterNative-on. Kedd óta tart a 38. Magyar Filmszemle Budapesten, de a jobbkéz rendszerint itt sem tudja, hogy mit talált ki a bal.
Mondjuk, ez nem gátolta meg a nagyrészt szakmabeli személyiségekből és a sajtósokból álló közönséget, hogy már első nap beüljenek a Mammut plázába filmet nézni. Érdekes tudathasadásos képlet: az ember multiplexben ücsörögve csángós dokfilmeket néz, majd kilép a plázacicák közé
bekapni egy valamilyenburgert és elszürcsölni a kólát.
Az első két nap dokfilmekkel telt el, a siralmasan gyengéktől kezdve a zseniálisakig mindent meg lehetett találni a felhozatalban. Az idei kedvenc téma, úgy tűnik, az ötvenhatos retrospektív ásítozások. Továbbra is népszerűek a holokauszt-felelevenítő-, a lepattant csángó- és az ügyes cigányzenész-témák.
A jobbak közé tartozott Csángó Mónika Örökké a tiéd filmje. A magyar-norvég lány a második világháború óta eltűntnek hitt nagypapa nyomába indul – Bombaybe. Ott mintha egy Pandora-szelencét nyitna ki: a nagymama, aki hatvan éve azzal hitegeti magát, hogy a férje halálosan szerette őt és elpusztult vagy megsérült a háborúban, nem tud mit kezdeni azzal a lehetőséggel, hogy esetleg egyszerűen elhagyták.
Kincses Réka Balkán bajnokja is versenyezik, e kettő mellett drukkolhatunk még Bódis Kriszta hihetetlenül merész és provokatív filmjének is: a Falusi románc egy cigányasszony és egy városról kiköltözött
értelmiségi (fehér) nő szerelmének története.
Csütörtök este viszont a szakma mellett megérkezett a közönség is. Kezdett felélénkülni a Mammut és a nem messze lévő Millennáris központ előtere: elkezdődtek a nagyjátékfilmek premierjei.
Nem kellett különösebben ügyeskedni, hogy az ember olyan hírességekkel dörgölőzhessen a Millennáris szűk folyosóján, mint Esterházy Péter, Jancsó Miklós, Radnóti Zsuzsa, Verebes István, vagy éppen Selmeczi György. Azonosítottuk a tömegben Pálfi Györgyöt, a Taxidermia rendezőjét, Szász Jánost, a Witmann-fiúk direktorát.
A Millenáris vetítőtermében az Emelet című filmjével Vecsernyés János bebizonyította, hogy igazán kár pénzt fektetni filmbe csak azért, mert a forgatókönyv az egyetlen irodalmi Nobel-díjas magyar író írásából készült. Kamondi Zoltán Bodor Ádám-adaptációja, az Érsek látogatásából készült Dolina viszont hihetetlenül izgalmas környezetet és képi világot teremtett, remélhetőleg bemutatják Erdély-szerte is. Ami még izgalmasnak ígérkezik: Szász János Csáth Géza-adaptációja, az Ópium.
De annyira, hogy már rég elfogytak a jegyek rá.
Futottak még: láttunk egy satnya filmplakátkiállítást, nem maradtak el a kerekasztalbeszélgetések, ínyenceknek kísérleti filmek és Fábry-emlékkiállítás, és egyéb járulékos programok, egészen jövő keddig.
Amúgy amíg a nagyközönség a kortárs magyar játéfilmeket próbálja élvezni, addig a producerek és az alkotók olyan új kihívások ellen próbálnak életképes stratégiát kitalálni, mint például a digitális tévézés vagy az új médiatörvény.
De ahogy egy, a Magyar Filmművészek Szövetsége által szervezett beszélgetésen Lányi András némi jogos cinizmussal rámutatott: fonák helyzet, hogy pár hatvan és a halál közt lévő bácsi egy multiplex plázamozi mellékhelyiségéből próbálja megmenteni a magyar filmművészetet.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt