Amikor a középút nem mindenkinek arany
Fülöp Noémi 2008. január 17. 10:06, utolsó frissítés: 2008. január 16. 15:24#i#Az arany iránytű#/i#ben minden van, ami egy hollywoodi sikerfilmhez kell: effekt, csata, beszélő állat, jó nő. Amerikában mégsem szerették – talán mert túlságosan #b#visszafogott, bonyolult, szubtilis#/b#?
Szép kövér közhely: könyvből nagyon ritkán születik az olvasmányélménnyel felérő film. A rendező és a forgatókönyvíró legtöbbször átírja, kiheréli az eredeti sztorit, és nyakon önti az amerikai közönség meghódítását célzó, teherhajónyi cukormázzal.
A nézőtábor két részre szakad: az egyik oldalon állnak azok, akik ismerik a könyvet, és csalódtak az azt meg sem közelítő moziban – a másikon pedig azok, akik előzetes ismeretek nélkül ültek be a filmre, ennélfogva sokkal több esélyük van arra, hogy szeressék, amit láttak.
Ami Az arany iránytűt illeti, ezúttal a második tábort gyarapítom: Philip Pullman regénytrilógiájának hírét sem hallottam, amíg a belőle forgatott film trailere elért nálunk a mozikba. Prekoncepció nélkül szemlélve Az arany iránytű
teljesen korrekt fantasy.
(Hogy mit gondolnak a könyv rajongói, az angolul tudók elolvashatják például itt.)
Az alapsztori nem mond sokat: az ezerszer látott “gyerek megmenti a világot nagy és erős barátai segítségével, de azért ő aratja le a babérokat” – féle történetnek indul, bár lévén ez egy tervezett trilógia első része, még egyéb is kisülhet.
Szerencsére nyugodt lélekkel hozzáfűzhetem a közhelyet, hogy “de azért ennél sokkal több”. Ott bujkál benne az a horrorfilmtől távol álló,
kellemesen hátborzongató sötétség,
ami számomra egy élvezhető fantasy első számú ismertetőjele, és ellátták üdítően jó ötletekkel.
Ami a páncélos jegesmedvéknél és Nicole Kidmannél is jobb ebben a filmben, azok az emberek lelkét hordozó, daimonnak nevezett állatok. Nem kotyogó szőrmókra kell gondolni a szereplők vállán: a daimon néha megfontoltabbnak, néha szeleburdibbnak mutatkozik gazdájánál. Gyerekkorban az illető indulataitól irányítva gyakran alakot változtat, felnőttkorra viszont felölti végleges formáját.
A daimonok kulcsszereplők a világot fenyegető veszedelemben is – a rosszfiúk (Magisztérium, afféle kormány) a gyerekeket állataiktól elválasztva próbálják meg
feltétlen engedelmességre bírni a világot.
A daimonjuktól elszakított kicsik ájult, beesett szemű zombikká válnak, akikkel nagyjából azt lehet csinálni, amit az ember akar, feltéve, hogy eltűri az örökös panaszt az állatok hiánya miatt.
A másik szál a világok közötti utazás titkát rejtő por körüli misztérium, amelynek létezését a Magisztérium eltitkolná az emberek előtt. Itt lép a képbe Lyra Belacqua (Dakota Blue Richards), aki kiválasztottként képes használni az arany iránytűt, amely kapcsolatot jelenthet a rejtélyes porral.
Lyra nagybátyja, Lord Asriel (Daniel Craig) nyomába ered, aki a por titkát kutatja északon. És elkezdődik a nagy út, amelynek első lépéseként a kislánynak arra kell rádöbbennie, hogy világszép pártfogója, Mrs. Coulter (Nicole Kidman)
a rossz oldalon áll.
A szokásos csipetcsapat ezúttal a giptusokból (gyptians, az egyiptomi – egyptian és a cigány – gipsy szavakra emlékeztet), a páncélt viselő jegesmedve-hercegből, Iorek Byrnisonból és a cowboyra hajazó pilótából, Lee Scoresby-ből (Sam Elliott) áll. Hogy a végén sikerül kiszabadítani a gyerekeket a Magisztérium északon elrejtett laboratóriumából, az gondolom, senki számára nem titok.
De a happy enddel, ami persze előrevetíti a folytatást is, még nem lenne semmi baj. Ám nem állták meg, hogy
megspórolják a nagy csatajelenetet
a film végén, pedig tanulhattak volna a Gyűrűk urából, aminek egyetlen hibájául az indokolatlanul elnyújtott csihipuhikat tudom felróni.
Bár minden, a hollywoodi sikersztorikhoz szükséges kellék megtalálható a filmben (még a jó nő is ott van, értelemszerűen Nicole Kidman személyében), az amerikai közönség mégsem harapott Az arany iránytűre, a film az elvártnál jóval gyengébb bevételeket produkált, olyannyira, hogy készítői fontolóra vették: le sem forgatják a folytatást.
Talán azért, mert ez a film túlságosan visszafogott, bonyolult, szubtilis A Faun labirintusa gyomorforgató, horrorisztikus jelenetekkel álcázott gyengécske sztorijához, vagy a Narnia Krónikái csillogó-villogó, meg- vagy továbbgondolást tövéből elvágó kliséihez szokott közönség számára. Az is igaz azonban, hogy a könyv rajongói éppen Pullman parázs vitát kiváltó, kereszténység-ellenes utalásrendszerét hiányolják a filmből.
Vagyis Az arany iránytű túlságosan is középen evez ahhoz, hogy bármelyik tábor a magáénak érezze? Szerintem ez az egyik legnagyobb erénye. Ettől válik tökéletes kikapcsolódássá egy hétvégi délutánra, azok számára, akiknek elegük lett a végletekből.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
