Társadalomkritika alapfokon
Gyöngyi Annamária
2002. március 08. 12:43, utolsó frissítés: 12:43
[Filmszemle] Százszor lerágott téma a hírnévért folyó harc, de nem annyira, hogy #b#ne melegítsék fel időnként újra#/b# és újra. Jó pont viszont, hogy itt Robert de Nirot még a film vége előtt leszúrják, ami azért (lássuk be), amerikai filmtől nem semmi.
Andy Warhol popart-guru agyonidézett mondása -- mely szerint a média által bárki híressé válhat 15 percig -- adta a film címét. Bárki? Ez a film egyoldalú értelmezésében így alakul: bárki, aki valami elképesztő ocsmányságot követ el. A szokványos akciófilm-szabvány képek között folydogáló, gyenge hitelességű történet, amelyben minden figurát az egyetlen, tizenöt perces motiváció hajt előre, nem sok fejtörésre vagy rácsodálkozásra ad alkalmat.
Mindennapi morálunkat ad meg nekünk ma
A film megpróbál görbe tükröt tartani az amerikai társadalom elé, a baj csak az, hogy teljes mondanivalója a közhelyek szintjén marad, és azzal az érzéssel távozhatunk a moziból, hogy a tükörbe tulajdonképpen nem nézett bele senki. A "Néha el kell mennünk ahhoz, hogy vissza tudjunk jönni" típusú semmitmondó bölcsességekből jó párat elsütnek a szereplők, jegyzetelnünk kellene ahhoz, hogy 15 másodperc alatt ne felejtsük el őket. Robert De Niro mentségére legyen mondva, a fentebb említett sziporkát olyan fapofával mondja el, mint aki tökéletesen tisztában van vele, mekkora hülyeséget beszél.
Aki amerikai filmben szeretne médiakritikát látni, az inkább nézze meg Oliver Stone Született gyilkosokját (Natural Born Killers, 1994, forgatókönyv: Quentin Tarantino), vagy Costa-Gavras Őrült városát (Mad City, 1997). A többiek meg talán inkább Federico Fellini-filmek között keresgéljenek.
Őrült vagyok, megölhetlek!
A cseh Emil és az orosz Oleg együtt érkezik a szabadság földjére, hogy hűtlen társuktól visszaszerezzék a közösen rabolt pénz rájuk eső részét. Oleg azonban még akar valamit: híres filmrendezővé szeretne válni. És innentől kezdve mindent kegyetlenül rögzít kamerájával, az egymást követő gyilkosságokat, amelyeket Emil hidegvérrel hajt végre. Az események állandó filmre-vevésének mániája a röhejesig fokozott: a rendőrök elől menekülő Olegnek a legnagyobb gondja, hogy a kamerát feltartott kezében üldözői felé fordítsa.
Kívülről jött idegenekként a két bűnöző látszólag rácsodálkozik az amerikai életformára. A gond csak az, hogy a köztük és az amerikai gyilkosok közötti különbség valószínűleg kimerül abban, hogy ők nem érzékenyülnek el a magánéletben vájkáló tévéshow-k láttán. Szerencséjükre az utcán sikerül felszedniük a nélkülözhetetlen alapbölcsességet: Amerikában a pszichopata gyilkosok halálra keresik magukat a róluk készült film és a róluk írt könyvek jogdíjaival.
Aki hírnevet fog, hírnév által vész el
És már adva is van a kézenfekvő ötlet: ha híres akarsz lenni, ölj meg egy híres embert. A kiszemelt áldozat pedig Eddie Flemming (rosszul öltözött) rendőrfelügyelő, aki a maga során szintén mindent elkövet azért, hogy médiasztár maradjon. A negyedigazságok tárháza kifogyhatatlan: az Államokban a tűzoltótól a rendőrön át a riporternőig mindenki a hírnevet hajszolja. Ennek aztán borzalmas következményei vannak: házassági ajánlattevések maradnak el, rendőrök hallnak meg, házak robbannak fel.
Tudni kell még, hogy Amerikában, ha megölsz pár embert, elég ha a bírónak elmeséled, az alkoholista apád vert gyerekkorodban, és rögtön felmentenek. "Amerikában senki sem felelős a tetteiért" -- vonja le a kissé talán felszínes következtetést Emil. További megkérdőjelezhetetlen tényként jelenik meg a filmben, hogy mindenki, aki a médiában dolgozik gátlástalan vérszívó, esetleg patkány.
A legdrámaibb jelenet szintén nevetségességbe fullad: nehéz átélni a tragikumot, miközben azt látjuk, egyformán jól köpködi egymást arcon cseh gyilkos és amerikai rendőr. És abban sincs semmi heroikus, ahogy Flemming a rákötözött szék segítségével le-fel fenékmozgással próbálja földbe döngölni az ellenfelét. A másik drámai tetőpont (mikor a gátlástalan tulajdonosú tévéadón levetítik az Oleg által a felügyelő haláláról készített felvételt) csak egy újabb alkalom a nevetésre.
Hiába érzi magát nyeregben Emil, és nevezi az amerikaiakat gyáva "pussy"-knak, a végső erkölcsi győzelem mégis az amerikai álmatag-képű tűzoltóé, aki a végén nem csak a gonosz csehet lövi le, de ráadásul még az elvetemült tévésztárnak is behúz egyet. A filmben egy mondat elejéig feltűnik Dobó Kata. Robert De Niro meg akárhogy lenne is, mégiscsak profi. A zenére nem emlékszem.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
