Ki nevet a felvétel végén?
K. R. 2008. február 12. 18:02, utolsó frissítés: 16:28Egy focipálya nagyságú luxuslakás, egy gátlástalan újságíró és egy ünnepelt szexbálvány. Egy interjú, melyben nem tudni, ki milyen szerepet játszik. Egy holland film amerikai változata.
Egy kicsit apa-lánya kapcsolat, jó nagy mértékben erotikus vonzalom, úgyszintén hatalmi játék. Igazi kétszemélyes dráma, időnként egy-egy jól időzített képi, vagy helyzetből adódó poén. A néző pedig újra- és újragondolja, hogy vajon ki kit ver át, hogy ki a szemét gazember és ki az áldozat. Ez Theo van Gogh filmje amerikai változatban, Steve Buscemi rendezésében.
Pierre Peders (Steve Buscemi) „komoly” újságíró, aki politikai rovatot szerkeszt, hadi tudósításokat készít, azonban a jobbnál jobb sztorik hajhászása beteges hazudozóvá teszi. Büntetésből kell interjút készítenie a bulvár rovatba Amerika legsikeresebb, legünnepeltebb szappanopera-sztárjával, Katya-val (Sienna Miller).
Egy kisebb baleset után a férfi a lány lakásán köt ki. Hol az egyik, hol a másik szereplő próbál véget vetni ennek a beszélgetésnek és az egész helyzetnek, de ezek a kísérletek eleve kudarcra vannak ítélve. Egyikük sem száll ki a játékból, amíg el nem éri a célját (vagy legalábbis azt nem hiszi, hogy elérte).
Az erotikus töltetű, alkoholos-kábszeres-hisztis-táncos éjszakán, melyen egy pincsikutya is állandóan közbeugat (a lány barátjának közvetett jelenléte időnként megszakítja az eseményeket), a két szereplő egyre súlyosabb dolgokat mond el egymásnak. Megtudjuk: Katya apja 50 évesen infarktusban, Pierre lánya fiatalon, kábítószer-túladagolásban halt meg. A férfi azonban jócskán ki is színezi személyes drámáját.
A film kiábrándító képet fest a média világáról, oda minden illúzió őszinteségről, emberségről. Bár időnként külső távolságtartással szemléljük az eseményeket, máskor bevesszük a maszlagot és beleéljük magunkat a szereplő drámájába, a végére legfennebb csak egy kárörvendő kacaj marad.
A kamara-film Theo van Gogh stílusának megfelelően a párbeszédekre, a színészi játékra koncentrál, a képen szinte végig vagy a két szereplő egyike (vagy mindkettő) látható. Szintén Theo filmezési stílusának megfelelően a felvételeket három kamerával rögzítették: egyik a férfi, másik a női szereplőt, a harmadik mindkettőt filmezte.
A csapat ezzel sok időt spórolt a forgatáson, a szereplőknek is segítségére volt a rendszer, ugyanis rengeteg oldalnyi párbeszédet kellett megtanuljanak és felmondjanak, akár egy színdarabban. Így azonban nem kellett annyit ismételni, a digitális kamerákon pedig azonnal vissza tudtak nézni egy-egy jelenetet és rögtön kijavíthatták a hibákat.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
