Ő nem Arthur Rimbaud, hanem John Rambo
Kiss Bence 2008. február 21. 14:10, utolsó frissítés: 13:16Hol vannak a régi szép idők, amikor a tálibok lövöldözve fedeztek, Rambo pedig egy jobbacska kővel ledobta az égről a szovjet harci helikoptert. Stallone visszatér.
Azt hiszem, hogy filmismertetőt nem szokás versidézettel kezdeni, de a Rimbaud/Rambo szójáték megkívánta, egyébként meg apropózni is lehetne, hogy a bitófa és egyéb Rimbaud-i ínyencségek sem állnak messze az akciófilmek standard kellékeitől.
Hogy a kissé elhízott, korosodó Stallone hogy talál ebbe a képbe, azt nehéz eldönteni.
Az akcióhős prototípusa mindenképp Arnold Schwarzenegger. Nélküle talán nem is lehetne akciófilmről beszélni. Aztán ott vannak a klónok: Stallone, a későbbiekben van Damme. A triumvirátus szavatossága azonban lejárt. Már DiCaprio sem nyálas lányok és szexuális orientáltságukban keresgélő kamasz srácok álma, pedig ő nem 62 éves.
Stallone bevállalja a negyedik Rambot, amint a Making of-ból kiderül, nem anyagi megfontolásból (bár kétségtelen, hogy jól jön a konyhára majd nyár közepe fele egy Rambo Collectors Gold Edition nevű bluray DVD gyűjtemény, de egyelőre még van, amiből kifizetni a legkondi számlát).
Stallone szerint ez igazi kihívás (ennél jobban nem merül bele a részletekbe, de valószínűleg nem az 50 soros párbeszédre gondolt, hanem a rohangálásra). Stallone sajna megöregedett. A John Rambo karakter pedig valamelyest fiatalabbnak tűnik, mint az 1994-ben forgatott The Specialist (A specialista) főszereplője.
Stallone főszereplő, rendező, forgatókönyvíró és producer. Első látásra ki sem néznék belőle, de Stallone rendezni is tud. Eddig kilenc film címe tapad a kezéhez, amiből az utolsó munkálatai épp most folynak (2009-ben érkezik az Edgar Allan Poe életét megfilmesítő Poe).
A Rocky és a Rambo mellett még találunk jócskán olyan címeket, amelyek forgatókönyvébe Stallone is besegített. Egy szekérderék főszerep után pedig a producerkedés szinte kötelező.
Az emlékezetes akciófilmek száma furcsamód nem túl nagy. Rengeteg akciófilmből mindössze néhány cím az, ami beugrik kapásból: Terminator, Rocky és Rambo. A Rambo alapmű, idehaza nem angolul, hanem VHS kazettán, a pléhhangú minden szereplőt szinkronizáló hölgy idegtépő hangjával, aki a motherfucker helyett, la naiba-ra finomít.
Ha a Batmanről és James Bondról páratlan évente le lehet egy-egy bőrt rántani, akkor a Rambo is sikertörténet lehet némi fészliftinggel. A recept némiképp a Rocky Balboa alapjaira épít. Van egy idősödő karakterünk (egy idős színészre szabva), akit sürgősen ki kell kozmetikázni.
A Stallone mellei sajna már nem olyan feszesek mint hajdan, úgyhogy kell rá egy ujjatlan. A valóságshowk lavinája óta elég ciki, ha valakinek csak egy neve van, így Rockyból Rocky Balboa lesz, Rambóbol pedig John Rambo. Ezzel a címadási válság is meg van oldva, már csak történet kell.
Szeptember 11-e alaposan betett a tálib szabadságharcosok népszerűségének, úgyhogy más helyszín kell (hajjaj, hol vannak már a régi szép idők, amikor a tálib testvérek lövöldözve fedeztek, Rambo pedig egy jobbacska kővel ledobta az égről a szovjet harci helikoptert).
Irány Burma. Szíám elég messze van ahhoz, hogy a fene se tudjon semmit a környékről, viszont elég mediatizált a zavargásoknak köszönhetően, Bruce Willis sem forgatott arrafele, tehát épp jó lesz. Röviden fel kell vázolni, hogy Burma szívás: McDonald’s nincs, őserdő viszont van, amiben kábelnélküli nethálózat helyett kígyók mászkálnak, és a helyi zsarnokok aknamezőkön rendeznek futóversenyt.
Ez így jó is lesz (meg aztán, az Oscar átadás környékén lehet majd karitatív akciókat is indítani a Burmai oktatás érdekében). Az alaphelyzet tehát nem is rossz. John Rambo hobbi krokodil- és kígyóvadászként Steve Irwin nyomdokaiban tapossa a dzsungelt. Kígyókat fogdos a helyi kultúrpalota kígyóbűvölőinek, és közben kovácskodik (erre is van egy Rimbaud vers: A kovács).
A forgatókönyvíró és rendező Stallone nagyon bölcsen nem ad magyarázatot arra, hogy a főszereplő Stallone által alakított karakter hogyan is került ide. Ebben a részben amúgy is csak egy épkézláb mondat hangzik el Rambo szájából: „Fuck off”.
Az akciófilmekben az a legjobb, hogy kérdések helyett válaszokat adnak, és jól meghúzzák a jó-rossz, helyes és helytelen közti határokat. A negyedik Ramboban a jók valamelyik amerikai egyház segélycsoportja formájában érkeznek: élelmiszer, gyógyszer és egyéb ilyen holmik mellett egy filantróp szőke macával (Sarah – Julie Benz).
A mi Rambonk annyira morcos, hogy csak a szőke maca kedvéért hajlandó elkalauzolni a csoportot a folyó felső felére. A románcot egyébként nem viszi túlzásba az író-rendező Stallone, a géppuskát nagyon okosan nem cseréli rózsacsokorra, hősünk érzelmeire csak a többiekhez intézett kiabálás és sokat sejtető bámulások és utalnak. A könnyes szem, összeszoruló torok valahogy nem is illene a Rambo profilba.
Senki sem fog meglepődni, hogy a segítőkész amerikaiakat foglyul ejtik a helyi hadurak. Nagyon szimpatikus húzás Stallone-tól, hogy nem erőltet ránk semmilyen magyarázatot. Nem rágja a szánkba, hogy miért is rosszak a rosszak, mi céljuk van az amerikaiak elrablásával, sőt fontos párbeszédeket sem tár elénk. A nézőnek elég a tényszerű tudás, hogy ezek a fiúk mindenre elszántak, gyilkolásznak anélkül, hogy különösebb kényszert érezzenek tetteik indoklására.
Dramaturgiailag tehát rendben is volna a film. A narratíva talán a vége felé sántít: hiányzik a nagy közelharc, a klasszikus mondókák a nagy leszámolás, amire a kezdetektől várunk. Az akciófilm íratlan szabályai megkívánnák, azonban a film épp a szabályok feszegetése miatt lesz eredeti.
Az alapkövetelmények azonban megvannak: a jók és a rosszak kíméletlenül ontják egymásra a golyózuhatagot – 93 perc alatt 236 ember hal meg. A Rambo karakter alaposan ki van munkálva: keveset beszél, sokat lő, még saját történetének sorsszerűségét is felismeri.
Az újítás, hogy Rambo már nem az a hős, aki volt. Ha győzedelmeskedik, nem a zeitgeist kerekedik benne felül, hanem a profizmus. Kis szirup azért akad a filmben: a zárójelenetben hősünk ugyanis hazaér az apja arizónai farmjára – ha erőltetnénk amerikanizmusnak mondhatnánk, azonban ennyi még belefér.
A film maga pörgős: ha Rambo nem kígyókat fogdos, akkor az íjat kezeli, vagy dzsungelben rohangál, sőt még a klasszikus kifeszített madzag plusz kézigránátból készített csapda is előkerül. Ami némileg megtöri a filmet az Rambo lidércnyomásos álma – fekete-fehér összefoglaló az előző részekből, valamint a kovácsolós jelenetek, ahol a kamera elidőzik Stalone félhomályba bújtatott muszkliin.
Ez talán rendes világítás mellett nem lett volna látványos.
Unatkozni azonban nem fogunk, csak pár másodpercig: kapunk 1, 5 másodperces közelképeket mindenféle robbanásról, pörgős (váll-) kameramozgást és enyhén felgyorsított jeleneteket.
Az utolsó (?) Rambo nem bukott meg a vizsgán. Ha nem is produkál olyan parádés eredményt, mint a Crank esetében, azért szép leckét ad fel a filmiparnak Stalone: a Rambo visszakézből ver rá a tavalyi akciófilm felhozatalra, beleértve a Die Hard sorozat negyedik részét is.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
