Francesca, avagy a nem létező román középosztály drámája
B. D. T.
2009. október 05. 15:15, utolsó frissítés: 15:19
Bobby Păunescu Velencében betiltott filmje Romániáról szól, egy olyan országról, ahol a vendégmunka, a csúszópénz vagy az uzsorakölcsön része a családok mindennapjainak.
Miután az utolsó képkocka után legördül a stáblista, arra gondolok, nem értem, miért tiltották be Venecében ezt a filmet, amelynek egyetlen jelenete sem játszódik Olaszországban, és amely elsősorban a romániaiakról, egy bizonyos társadalmi-szociális mikrovilág szereplőiről szól.
Jól eltalált, hiteles típusai: a hátborzongatóan kedves szociopata, az ajándék vagy pénz fejében valamit elintéző fehérgalléros, a magányos, szappanoperákon és slágereken táplált álomvilágban élő kisnyugdíjas, a kapuzárási pániktól begerjedt hímsovén üzletember. És a külföldi vendégmunkát fontolgató, szebb jövőre áhítozó állampolgárok, akik közt van óvónő, divatkritikus és bukott vállalkozó egyaránt.
Francesca (Monica Bârlădeanu) a nem létező romániai „középosztály” nyomorából próbál kitörni. Az anyjával lakik, óvónőként dolgozik, szociális élete nulla, ha a tévézés helyett romantikus estét akar, jó előre el kell küldenie anyját annak barátnőjéhez és így tovább. Az olasz meló – beteggondozás – nemcsak több pénzzel kecsegteti, de így kitörhetne ebből a miliőből. Élhetetlen barátja, Miţa (Dorian Boguţă) ráadásul gyanús bizniszekbe keveredik, és megígéri, amint lehet, ő is követi Olaszországba.
Ebben a világban jól ismert törvény
a „kis figyelmességek” osztogatása, és mindig az szívja meg, aki a táplálkozási lánc legaljáról próbálja valamiképp feljebb tornászni magát. Mert ahhoz, hogy a gazdasági felemelkedés felé vezető, jól bejáratottnak tűnő útra lépjen, ahhoz is pénz kell, fizetni kell a vendégmunka-közvetítőnek, fizetni kell a garantáltan nyereséges telekügylettel kecsegtető hivatalnoknak. Ehhez pedig gyorskölcsön kell, a haverok párszáz eurója pedig nem elég.
Ám Miţa nem elég „smecher”, nem ismeri ki magát abban az alvilágban, ahová a gyors meggazdagodás reményében kopogtatott bebocsátásért, ám visszafelé már lezárultak a kapuk. Francesca férfiakért, férfiak miatt kerül megalázó helyzetekbe, mégsem lázad, nem tudja, hogy kell, csak ezt az utat ismeri: szépen felöltözik, kifesti magát, helyesel, hogy véletlenül se sértse a macsó önbizalmat. Păunescu szereplői a játékszabályok szerint játszanak, mégsem nyernek, mert nem is nyerhetnek.
Nagyon érdekes lehet egy olasz szemével nézni a filmet: ezek a potenciális román bevándorlók nem éheznek, nem tolvajok, nem koldusok, lakásukban van villany, mikró, hűtő, csempe, kanapé, dísznövény.
Uniós polgárok a szegénységi küszöb felett, nincs is rosszabb dolguk, mint a mi szegényeinknek – gondolhatják. A film nem magyarázza meg konkrétan,
miért is a külföldi munka az egyetlen kitörési lehetőség,
meg egyáltalán, miért dönt a huszon-harmincas generáció szignifikáns része inkább úgy, hogy kivándorol. De a Mailat-ügy utáni románellenes megnyilvánulások sem tántorítják el őket, csupán a diskurzusban jelennek meg új elemek, és ezzel szembesít többek közt a film.
Mintegy védekező mechanizmusként a romániai társadalom kitermeli az olaszokkal szembeni előítéletek sorát. Olaszországban a románokat kihasználják, megverik a nyílt utcán, rabszolgának tartják, a nőket prostitúcióra kényszerítik, eladják a szerveiket – hangzik el több beszélgetésben, de megjelenik a romániai roma bűnözőktől való, tipikusnak tekinthető elhatárolódás is. Ezek az előítéletek, valamint a veronai polgármesterre és „arra a Mussolini-kurvára” vonatkozó, az érintettek által kifogásolt kijelentések
látleletet nyújtanak a közbeszédről,
azonban olyan kontextusban hangzanak el, amelyben egy percig sem kérdés, hogy a rendező nem akart egyetértést vagy szimpátiát kiváltani az ezt kimondó szereplőkkel szemben.
Megmutat, nem ítélkezik: szembesíti Romániát – elsősorban önmagával. Ennek jó eszköze a környezet autentikus bemutatása is, a teljesség igénye nélkül: a bevándorlóbuszban manele szól, a tévében a Nasul megy, a rádióban a Ghiţă, a kocsmában mobillal fotózzák egymást a haverok, minden „jó pozíciót” tisztelet övez, trottyos pasik fiatal nők orcáját veregetik, a verőlegény Pinokkióval játszik; aki alternatívnak akar tűnni, tornacipőt hord, és senki nem lepődik meg, ha a mozgólépcső nem működik.
Olyan történetet akartunk filmre vinni, amely a mai Romániáról szól, a jelen társadalmi valóságának egy szeletét mutatja meg – nyilatkozta az elsőfilmes rendező. A kísérlet sikerült, a hétköznapi tragédia remek szereposztásban, Cristi Puiu szárnyai alatt készült el, realista és önironikus, de a fájdalmat is megmutatja minden patetikusság nélkül.
A Francescát október 2-ától vetítik a romániai mozikban, a romániai premier Bukarestben volt. Ám a film készítőinek fontos volt, hogy Kolozsváron,
egy fesztiválokon edződött filmbarát közönség előtt
is bemutassák a Francescát, amelynek egyébként a rangos velencei filmfesztiválon volt a nemzetközi premierje.
Ironikus és elgondolkodtató, hogy a kolozsvári Cinema City társalgójában október 3-án piros műbőr fotelek, filmjelenetek óriásplakátjai, büfé, csillogó parketta díszletei között beszéltek az alkotók erről a teljesen más romániai valóságszeletről. A díszvetítésen pedig csak onnan lehetett tudni, hogy melyik teremben lesz, amerre az öltönyös, kiskosztümös, többnyire középkorú férfiak és nők („nem akárkik”) vonultak. Nem az a tipikus plázamozi-közönség. Kevesen is voltak.
Pedig akkor is kijárna az érdeklődés a filmnek és alkotóinak, ha nem gyűrűzne a botrány körülötte: eddig
14 fesztiválra hivatalos,
a héten éppen a legfontosabb ázsiai szemlére, a dél-koreai Pusani Nemzetközi Filmfesztiválra mennek bemutatni.
A velencei betiltás és az ezt követő nyilatkozatháború egyébként csak jót tett a film nemzetközi karrierjének, hiszen nagyon sok forgalmazó kereste meg a készítőket Európából és Latin-Amerikából, de Kanadából is. A rendező azt reméli, az eddigi sikerek alapján hamarosan visszajön a készítésébe fektetett 700 ezer euró.
Hátha a nemzetközi elismerés visszahat a hazai közönségre – bár az embereket néha nehéz rávenni arra, hogy szembenézzenek önmagukkal.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
