Kultúra és piac: interdiszciplináris konferencia volt Kolozsváron
Bakk-Dávid Tímea, Kudor Emese 2009. december 01. 11:15, utolsó frissítés: 2009. december 02. 13:15Egyenrangú vallási szimbólumok az értékpiacon, hatékony gazdálkodás a környezeti javakkal, HR-menedzsment Romániában és a székely női vállalkozók.
Rendhagyóan interdiszciplináris előadássorozatba hallgattunk bele pénteken, aminek az volt a célja, hogy összetett képet nyújtson a gazdaság etikai kereteiről, illetve hogy megismertesse a különböző tudományágak művelőivel a néha szögesen ellentmondó, néha párhuzamosan futó álláspontokat. A kétnapos konferenciát a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a Kriza János Néprajzi Társaság szervezte.
>> Kultúra és piac. Kritikai perspektívák a kultúra és gazdaság kapcsolatainak történeti és jelenkori vizsgálatához a kulturális fordulat után [a konferencia honlapja] >>
Magyari Tivadar rektorhelyettes és Veress Valér KMEI-igazgató megnyitója után Fekete László, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságetikai Központjának szakembere tartott előadást. Megállapította, a gazdaságetikai szempontok és egyfajta szakrális gazdaságfogalom többnyire csak az elméletíróknál jelenik meg, a gyakorlatban, a gazdasági folyamatokban csupán nyomai vannak. Az értékorientált vállalatszervezést régebben és most is csak elkötelezettek alkalmazzák, de sajnos úgy tűnik, globális szinten nem jelent megoldást.
Liviu Jitianu, a BBTE Római-Katolikus Teológiai Karának tanára azt boncolgatta, miért indokolt a kereszténység örökségének beépítése a jelenbe, és amellett érvelt, hogy
a kereszténységnek meg kellene jelennie
az Európai Unió alapokmányaiban mint az európai humanizmus letéteményesének. Lehet választani a laicista és a pluralista megközelítés között: előbbi az államszervezet és az alkotmány merev elválasztását szorgalmazza a vallástól, míg a pluralizmus nem száműzi a vallást a nyilvánosságból, a közéletből, hanem számol vele. Jürgen Habermasra hivatkozva úgy vélte, a laicizmusnak és a kereszténységnek koegzisztensnek kell lennie; a „nem megsemmisítő szekularizmus” lefordítja a kereszténységet a mai ember nyelvére.
Másfelől ha ez a kereszténység affirmatív, dogmatikus marad, és megszűnik a gyengék, a szegények védelmezője lenni, akkor nem tud eligazítani a jelenben. A kereszténység Jitianu szerint szubsztanciális humanizmus, amelynek most is van relevanciája, üzenete; ha ezzel az örökséggel nem számolunk, kulturális anamnézis, az emlékezet kultúrájának megsemmisülése áll be.
Kérdésre válaszolva az előadó kifejtette még, hogy a feszület elhelyezése az olasz iskolák falán kiemeli kontextusából a keresztény vallási szimbólumot, ilyen értelemben pont ennek kizárólagosságát relativizálja. Egy iskolában
ugyanolyan „kulturális piaci értékkel” bír a kereszt,
mint mondjuk az iszlám félhold vagy a burka, hiszen metafizikai jelentésétől megfosztva, kulturális szimbólumként jelenítődik meg, és mint ilyen, egyenrangú bármely más vallás szimbólumával – ezért ha a kereszt megjelenhet az iskola falán, akkor nem szabad tiltani a kendőviselést sem, sőt egyetlen vallás szimbólumait sem.
Kovács Barna, a BBTE filozófia tanszékének doktorandusza a kulturális transzfer működését mutatta be egy esettanulmány révén, a kortárs francia filozófusok műveinek amerikai recepciójáról. A dekonstrukció és Derrida óriási népszerűsége az Egyesült Államokban többek közt annak is köszönhető, hogy a francia filozófusok számára a társadalmi-közéleti szerepvállalás mindig fontos volt, a siker egyik fokmérőjét jelentette. A politikai, művészeti vagy filozófiai „árfolyam” egymásra konvertálható volt; ezek az értelmiségiek nemcsak tudósok voltak, hanem közéleti személyiségek, és népszerűek a középosztály körében is. Műveik több száz ezer példányban jelentek meg.
1968-ban a baloldal válságba kerül; Derrida figyelme a hatalom és a hierarchia felé fordul, olyan szubtilis megnyilvánulásait éri tetten, amit a marxizmus figyelmen kívül hagyott; kutatócsoportot kezdeményez, egyetemeken tanít, harcol a középiskolai filozófiaoktatás leszűkítése ellen, konferenciákon vesz részt. 1966-ban kezdődik a filozófiai párbeszéd Amerikával, Derrida és kortársai hamarosan olyan népszerűségre tesznek szert az újvilág egyetemein is, hogy minden francia olvasóra tíz amerikai jut, pedig utóbbiaknak nincs is klasszikus filozófiai előképzettsége. Óriási hatással volt tehát a dekonstruktivizmus az amerikai gondolkodók új generációjára.
Kovács Barna előadása élénk vitát generált, többen hozzászóltak, Fekete László például azt emelte ki, hogy az amerikai egyetemi hallgatók minden híres európai vendégtanárban, a szintén nagy hatású Gadamerben is
az „apafigurát” keresték, a „nagy gondolkodót”,
aki kivezeti őket az intellektuális válságból. Ez volt a „nagy felszabadítás” az amerikai egyetemeken, ezek az izgalmas európai gondolkodók formálták a gondolkodásukat. Szabó Levente, a BBTE bölcsészkarának tanára, a konferencia főszervezője azt vetette fel, érdemes lenne megvizsgálni a dekonstruktivizmus megkésettnek mondott, kilencvenes évekbeli magyar recepcióját is; Kovács Barna megjegyezte, ehhez egyelőre nincsenek megfelelő források.
Szőcs Krisztina doktorandusz a Közép-Európa-gondolat történeti gyökereit kutatja; rámutatott, a soknyelvűség és multikulturalitás a kezdetektől sajátja volt a térséggel kapcsolatos elgondolásoknak. „Mittel-Europa” eszméje messianisztikus volt, a válságból való kivezetést szorgalmazta, bár német dominanciával; eszmetörténeti gyökereit egyesek Bismarckhoz vezetik vissza, a térség országainak gazdasági-kulturális összefogásának gondolatáig.
Illyés Szilárd, az EME kutatója a politikai kultúra és a piac összefüggéseiről értekezett. Rámutatott, az uniós intézményrendszer nem teszi lehetővé a polgárok valódi beleszólását a közéletbe, akik követhetetlenként érzékelik a döntéselőkészítés folyamatát. Az EU ezért demokráciadeficites, egyre távolabb kerül az emberektől, akik meg vannak fosztva pozitív szabadságjoguk, azaz a politikába való beleszólás gyakorlásától. Hannah Arendt és Jefferson nyomán amellett érvelt, hogy egy állami vagy államok feletti struktúrában a feladatok többszintű leosztására van szükség, amely tehermentesíti a kormányzatot, ugyanakkor
személyes részvételt biztosít
a polgárok számára a közügyekben. A közvetlen demokrácia alkalmazása problematikus, ám Arendt elgondolása a „forradalmi tanácsokról” – vagyis voltaképpen az önkormányzatiság gondolata – megoldást jelenthet. Ezekből a spontán, alulról szerveződő intézménycsírákból alakulhatnak ki a politikai részvétel majdani szervei.
Berszán István, a BBTE bölcsészkarának tanára a kultúra-gazdaságtant mint interdiszciplináris kutatási területet definiálta. Rámutatott, a kontextusok és viszonyok komplex vizsgálatához elsősorban a gyakorláskutatásra van szükség.
Boda Zsolt, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa, a Corvinus Egyetem tanára a közjavak etikai elméletéről tartott bevezetőt, a környezeti javakra fókuszálva. A környezeti erőforrások közjavak vagy magánjavak – ez látszólag egyértelmű, ám voltaképpen nehéz értékelési kérdés. A környezeti javak egy része köztulajdonban van (pl. a légkör), más része magánkézben van (pl. magánerdő); ám a közgazdászok a közjószágok túlhasználása miatt aggódnak, és amellett érveltek, hogy ami nincs magántulajdonban, azért senki nem vállalja a felelősséget,
mindenki csak fogyaszt,
senki érzi feladatának az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodást. Ezért olyan piaci megoldásokat dolgoztak ki, amelyek ezeket a közjavakat piaci tranzakciók tárgyává teszik: ilyen például a vízszolgáltatás privatizálása, de ilyen invenció az emissziókereskedelem is. Az üvegházhatású gázak kibocsátásának kvótájával ugyanúgy lehet kereskedni, mint bármilyen termékkel, és közben megelőzzük a légkör túlszennyeződését.
A közjavak gazdaságos és hatékony felhasználásának azonban van egy másik, történelmileg igazoltan működő módja is, és ehhez nem kell „átalakítani” őket magánjavakká. Boda Zsolt elmondta, az idei közgazdasági Nobel-díjast, Elinor Ostromot pont e területen végzett munkásságáért díjazták: a közösségi szabályozás működőképes, és egy harmadik alternatívát jelent az állami vagy piaci szabályozás dichotómiája ellenében.
Veres Valér, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) igazgatója saját kutatásának eredményeiről számolt be Magyar kisebbségi nemzeti identitás kultúra és „piacképesség” kontextusában címmel. A Kárpát Panel kérdőíves felmérést Magyarországon és a nagyobb létszámú magyar közösségekkel rendelkező országokban (Románia, Szlovákia, Szerbia és Ukrajna) végezték.
A kutatás egyik kiinduló tézise szerint a magyarság a Kárpát-medencében a 19. század folyamán egységes nemzetté válási folyamaton ment keresztül. A Kárpát Panel többek közt arra a kérdésre keresi a választ, hogy a nagy társadalmi csoportokkal való azonosulás a kisebbségekben élők körében ellentmondásokkal terhelt, kognitív disszonáns helyzeteket teremthet-e. Másként fogalmazva:
mekkora problémát jelent egy kisebbségben élő számára
elfogadni az ország állampolgárságát, és mennyire képes megőrizni saját nemzeti és kulturális identitását?
Másik érdekes kérdés, hogy milyen társadalmi csoportokkal, rétegekkel azonosul szívesen a kisebbségben élő személy, és milyen országot, régiót vagy réteget nevez meg hazájának. Az alanyok átlagosan nagyobb része nevezte meg a régiót (Kárpátalja, Vajdaság) hazájának, kivéve Romániában és Szlovákiában, ahol a megkérdezettek több mint fele az országot tekinti hazájának. A többrétű kutatás egyik érdekes eredménye, hogy minél magasabb az iskolázottság, annál nagyobb mértékben jelent problémát a kisebbségi identitás kérdése a válaszadónak. A kutatás részletesebb eredményeit lásd régebbi összeállításainkban.
Kerekes Kinga, a BBTE közgazdaságtudományi kar munkatársa a humánerőforrás romániai helyzetéről tartott előadást. Kifejtette, menedzsmentről a szó valódi értelmében csak a rendszerváltás után beszélhetünk, ezután pedig nagyrészt a nyugati vállalatvezetési modelleket implementáltuk, bár sokszor teljesen átformálva azokat. Összefoglalásként elmondható, hogy
Romániában hiányzik a stratégiai tervezés,
a gyors döntéshozás a jellemző. Az emberek nehezen és lassan alkalmazkodnak, ezért értékelik a lojalitást. Az alkalmazottak nem szeretik a negatív visszajelzést, és inkább a munkahely biztonsága, a fizetés a fontos, mint hogy mennyire érdekes vagy kihívásokkal teli az adott munkakör.
Gergely Orsolya doktorandusz, a Sapientia EMTE oktatója „Iniciativa feminae”. A székelyföldi női vállalkozói kultúra vizsgálata címmel értekezett. Az előadás kiindulópontját az a tény szolgálta, hogy a nők világszerte egyre aktívabb részét képezik a munkaerőpiacnak. Az előadó saját kutatása a Székelyföldön dolgozó nők és férfiak közötti különbségekre alapszik.
Az eredményeket összegezve elmondható, hogy az illető régióban tevékenykedő nők jelentős része kényszervállalkozó, azaz nem találta meg a megfelelő helyet a munkaerőpiacon, ezért alapított céget. Meghatározó különbségeket tapasztalt a fiatal és középkorú nők között a kockázatvállalási hajlandóság, családdal való összeegyeztethetőség, illetve a vállalati típus tekintetében. A fiatalokra jellemző a dinamizmus és merészség, a középkorú hölgyek gyakran visszafogott üzletpolitikát követnek.
Pál Zsuzsa, a BBTE közgazdaságtudományi karának tanársegéde a kulturális marketingmix eszközrendszerét boncolgatta. A szolgáltatások marketingrendszerének keretében felmerült a kérdés, hogy etikátlan-e tiszta piaci termékként mérni a kultúra kínálatát, hiszen az egy művészi tevékenység eredménye, amit gyakran nem a piaci verseny szereplőjének tekintenek. A kultúrát a marketing tekintetében „kultúrtermékként” definiálta az előadó, aminek az értékesítése profitorientált magatartást követhet. Ezzel végeredményképpen kijelenthetjük, hogy a kultúrából is lehet, sőt néha kell is üzletet csinálni, így hatékonyabbá válhat annak népszerűsítése. Ez legfőképp a magaskultúra termékeire vonatkozik, mint a színház vagy múzeum.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
