Antal Nimród Szállítmánya: tojásrántotta tojás nélkül
Gagyi Benedek 2010. február 04. 09:48, utolsó frissítés: 2010. február 09. 13:18Az akció-thriller két alapeleme, a feszültség és az alaposan kidolgozott karakterek kimaradtak a Kontroll rendezőjének új filmjéből. Nézhető mű, de messze az elvárások alatt.
Mint azt egy korábbi cikkben írtuk, Antal Nimród legújabb filmjében nagyon nagy volt a potenciál. Nem csak a remek szereplőgárda miatt volt várható, hogy tetszeni fog a film, de a stílusa is a kedvenceim közé tartozik. Hát megeshet az, hogy megbánom, hogy beültem rá?
A film alaptörténete viszonylag egyszerű: Ty Hackett (Columbus Short) leszerelt katona és újfiú egy pénzszállító cégnél, ahova valószínűleg unokatestvére, Mike (Matt Dilon) szervezte be. Ty nagy problémája, hogy nem keres eleget, hiszen főnökétől nem kap extra munkaórákat, így nehezen tudja eltartani öccsét. Mike látva a nehéz helyzetet, beavatja a tervbe, hogy kifosszák a saját – 42 millió dollárt szállító – autójukat. Ty először hallani sem akar a dologról, de a szociális gondozó megjelenése otthon, valamint fenyegetése, hogy elviszi öccsét nevelőszülőkhöz, átbillenti a mérleget.
Szóval elindul a rablás, melybe egy feltétellel áll be Ty: hogy senkinek nem esik bántódása. Így aztán mikor egy véletlenül szemtanú hajléktalant lelőnek a társai, ellenük fordul, és bezárkózik az egyik autóba.
Eddig semmi nagy meglepetés, de hát az igazi meglepetések ezután kéne következzenek (gondoljunk bele: Reservoir Dogs története: pár ember, akik nem ismerték egymást, kirabolnak egy bankot, és mégis...).
Ami pedig ezek után történik, azon csak bámulni tudtam, de sajnos a lehető legnegatívabb értelemben véve. Az ilyen filmekben az adja az izgalmat, hogy kialakul egy patthelyzet, melyben úgy tűnik, hogy bármilyen irányba mozdul el a mérleg, tragédia lesz a vége. Persze a szereplők próbálkoznak, hogy megtörjék ezt a pattot, de mivel mind a két oldal ezt teszi, így a patthelyzet mondhatni kontra-rekontra módjára folyamatosan fennáll, nem kerekedik egyik fél se felül egészen a film végéig.
A műfajban szerintem zseniális Panic Roomban például összesen maximum tíz perc akció van, de végig tűkön ül a néző. Ez persze nemcsak a sok fordulatnak köszönhető, hanem a kitalált és megformált jellemeknek, és ezek egymásra gyakorolt hatásának is.
A Szállítmány ezekből kifejezetten keveset tud felmutatni. Az egy dolog, hogy Ty, aki ugyebár katona volt, háborúban járt, valószínűleg nem egy embert ölt meg saját kezével, ennyire kiakad a hajléktalan halálától, sőt, még azt is elnézném, hogy egy teljesen bepáncélozott autón van egy kis lyuk, ahol simán be lehet dobni egy gránátot (mondjuk itt csak társalgásra használják), sőt, az összes többi logikai baki sem túl zavaró...
Ahhoz képest, mikor egy bizonyos szituációban már dörzsölöm a kezem, hogy na, lássuk, ebből hogy másznak ki a szereplők, de mielőtt egy kicsit is pendülne a feszültség, egy legyintéssel lazán megoldják a problémát, átsétálnak a következő szituációba.
Pont a lényeg veszik el: a belső és külső konfliktusok nyomán felerősödő feszültség, melyet, mikor megpróbálnak levezetni, csak még nagyobb lesz. Nos, itt a feszültség körülbelül a Piroska és a farkaséval vetekszik (feltéve, hogy nem gyerekek vagyunk, és a mesét nem először halljuk): senki nem örül, hogy a farkas megeszi a nagymamát és Piroskát, de ugyanúgy senki nem veszi komolyan.
Itt is durva dolgok vannak, hullanak a szereplők, mint a legyek, de egyszerűen képtelenség egy kicsit is beleélni magunkat a helyzetbe. A szereplőgárda tényleg mindent megtesz, de maguk a karakterek annyira szegényesen és nagyvonalúan vannak megrajzolva, hogy lehetetlen hús-vér emberként látni őket.
Ez így magában nem is lenne tragédia, hiszen sok akciófilm pont erre alapoz: gondoljunk csak bele, milyen furcsa lenne ha egy Vin Dieseles akciófilmben minden szereplő valósághű lenne, hogy a Crank sorozatról ne is beszéljek.
Itt viszont nincsenek emberfeletti tulajdonságok, hihetetlen teherbírás, nem élnek túl hatalmas zuhanásokat vagy robbanásokat a szereplők, ellenben a sorsukat az dönti el, hogy a kritikus helyzetben ki mennyire tudja kontrollálni az indulatait, kinek mennyire szabadulnak ki a belső feszültségei. Persze ha nincs ilyen belső feszültség, vagy legalábbis nem jelenik meg a vásznon, akkor nem nagyon van, ami kiszabaduljon.
Tehát szó sincs itt egy kísérletről a műfajtól való eltávolodásra, vagy legalábbis ha szándékos a koptatás, nagyon nincs a helyén. Ráadásul mikor ilyen kevés szereplő van, azért nem jellemző, hogy két szereplő pont ugyanarra a mintára legyen készítve, és itt még ez is megtörténik. A két (amúgy kifejezetten neves színész által alakított) szereplőt eljátszhatná egy ember is, legalább megspóroltak volna egy kis pénzt.
És azt hiszem, eljutottam a film minőségének a kulcsához: én nem tudom elhinni ugyanis, hogy Antal Nimród, aki a Kontrollban olyan életszerű és komplex jellemeket tudott teremteni, a Vacancyban pedig olyan hatalmas feszültséget, most egyikben se jeleskedjen. Sokkal inkább az az érzésem, hogy valahol elfogyott a pénz vagy az idő, és a film kulcsjeleneit egyszerűen kivagdosták. Körülbelül olyan érzés ezt a filmet (csonkot) nézni, mint ha egy festményremeket valaki lefényképezett volna egy telefonos fényképezőgéppel, és azt néznénk: látunk ezt-azt, de ami igazán néznivaló lenne a képen, az már csak pár elmosódott pixel.
Szerencsére Antal Nimródot nem kell félteni, és nem csak azért, mert egész jól szerepelt a jegyeladásokban a film, de már megkapta a Predators (Ragadozók) rendezését (ahol újra együtt dolgozik Laurence Fishburne-nel, és Adrien Brody is főszerepet fog játszani), és pletykák szerint az új Pókember rendezésére is van esélye, egyszóval lehet várni az újabb hollywoodi magyar filmet, és lehet reménykedni, hogy jobb lesz, mint a Szállítmány.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
