2025. december 19. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Hogyan tanultunk kétszáz éve és hogyan ma?

kérdezett: Dunai László 2010. február 15. 14:14, utolsó frissítés: 14:45

Az életre való neveléstől a kiváltságosak úri huncutságán keresztül eljutottunk az életen át tartó tanulás fogalmáig – interjú Kósa András László szociológussal.


Kósa András Lászlóval, a Közéletre Nevelésért Alapítvány kutatójával, trénerével, valamint a Pro Minoritate folyóirat főszerkesztőjével arról beszélgettünk, hogy milyen volt az oktatás az ipari forradalom korszakában és milyen (kellene legyen) ma.


Hogyan változott az oktatás folyamata az idők során?

– A természeti népek számára az oktatást alapvetően a sámánok – a magyar történelemben a táltosok – végezték. Az ő dolguk volt az élet nagy „állomásainak” a feldolgoztatása a közösség, illetve a közösség egyes tagjai számára. Ez alapvetően lelki gondozást jelentett, de jelentős szerepük volt például a fiatalok felnőtté válásának folyamatában.

Ezt követően az oktatás mindenek előtt vallási csoportok, kolostorok feladata volt. A középkorban főleg a bencések és a domonkos rendi szerzetesek foglalkoztak oktatással, de ez nem tömegoktatás volt, hanem mindenek előtt a nemesek utódainak a „műveltté tétele”.



Vagyis nem volt mindenki számára hozzáférhető az oktatás, sokkal inkább kiváltság volt, ez alakult át a nemesi udvar visszaszorulásával és a nyilvánosság megjelenésével.

Később a klasszikus szabadságjogokhoz is kapcsolódóan jelent meg az oktatás mint kötelesség, vagyis a tankötelezettség, amely ma már alkotmányjogilag kodifikált, ami azt is jelenti, hogy a törvények betartásával és az adófizetéssel egyenrangú kötelezettségről van szó (a NATO-csatlakozáshoz kapcsolódóan a férfiak számára előírt kötelező katonai szolgálat kikerült ebből az alkotmányos körből – legalábbis ami Magyarországot és Romániát illeti).

Itt azért még tegyünk egy kis kitérőt, hiszen az ipari társadalom korában a tudás forrása az iskola és a tanár volt. A háborúkat követően jelentős volt a leszerelt katonai vezetők oktatásban való foglalkoztatása, amely során ők egyrészt a „nemzet lámpásaiként” jelentek meg (kevés volt az írástudó, többek között ezért is megkérdőjelezhetetlen tudása volt a tanárnak), másrészt pedig erősen férfiorientált volt.

Később a közoktatásban a pedagógusi szakma elnőiesedett, majd az információs társadalomban immár a tudás forrása diverzifikálódott, és a pedagógus „feladata” a legkülönbözőbb forrásokból és perspektívákból szerzett tudáselemek integrációja lett.

Vagyis az „életre való neveléstől” a kiváltságosak úri huncutságán keresztül eljutottunk az „életen át tartó tanulás” fogalmáig, amely ma már európai közpolitikává vált.


Kifejtenéd, hogy milyen nagy változások történtek az oktatásban az utóbbi kétszáz évben?

– Az átadandó ismeretanyag folyamatosan bővült, hiszen a világ felgyorsult, kinyíltak előttünk a mobilitási csatornák. Ma már egy ember nagy valószínűséggel nem ott fog elhunyni, ahol megszületett, sem földrajzi, sem társadalmi mobilizációs térben (bár ez utóbbi azért igényelne egy mélyebb elemzést, mert nem azt akarom mondani, hogy a szociális létrán való mobilitás jelentősen módosult volna).

Az ipari társadalom előtt, de kis túlzással akár még most is a falusi gyerek tanévének szakaszolását a mezőgazdasági munkák ideje határozta/határozza meg. Vagyis a mezőn történő munkavégzés behatárolta az iskolapadban való ülés idejét, így túl sok tárgyra nem volt esély. Alapismeretek elsajátítását jelentette az alapiskola: írás, olvasás, számolás.

Ma már az első osztályos gyerek is olyan tudás-sokkal találkozik, hogy az a cél, hogy karácsonyra már írni-olvasni tudjon. Szakmai vita van arról, hogy ez valóban tudatos tudás lesz-e, vagy pedig csak egy technikai készség. De az írni-olvasni tudás megtanulásának lerövidítése azt vonja maga után, hogy egyre több tudás zsúfolódik bele az időbe.

De az információnövekedés nemcsak azt jelenti, hogy egyre többet és többet kell tudni. Mert például én annak idején egy Commodore 64-en tanultam programozni, és az tényleg algoritmusok meg a logikai sorok tanulását jelentette. Ma már programozást nem tanulnak a diákok, hanem inkább felhasználói ismereteket és készségeket sajátítanak el. Ebben az értelemben szakosodásra, vagy ha úgy tetszik butulásra is sor került.




Milyen (volt) a politikai ideológiák hatása a mindennapi oktatásra?

– A közoktatás állami feladat, ebből adódóan van politikai következménye minden oktatáspolitikai lépésnek, és ennek megfelelően természetesen áthatja az ideológiai szemlélet is. Ez így is van rendjén szerintem, hiszen én azt vallom, hogy a nagy állami struktúrák, irányok kijelölésében a politikának nemcsak a szerepe van meg, hanem a felelőssége is.

Egyrészt legyen jól meghatározott iránya az oktatáspolitikának, és azt nem tartom problémának, ha ennek ideológiai alapja van. Csak ezt be kell vallani, nem pedig „eltitkolni”, ahogy ma a világ ezen részén – mind Magyarországon, mind Romániában – történik.

Ma a legtöbb oktatáspolitikai kérdést azzal lehet levenni a társadalmi vita napirendjéről, hogy vagy nemzeti ügynek vagy szakmai kérdésnek kiáltják ki (lásd ezzel kapcsolatban az iskola-összevonásokat, -bezárásokat).

Nemzeti üggyé, amikor arról kezdünk beszélni, hogy románul kell-e tanulni a történelmet, de ugyancsak azzá válik, ha a romániai magyar felsőoktatás kérdését feszegetjük. Miközben mondjuk a falusi gyerekek iskoláztatása kvázi mellékes ügy, vagy olyan szakmai kérdés, amelybe nem lehet beleszólása a gyerekvállalás előtt álló fiatal pároknak. Népesedéspolitikai szempontból márpedig fontos kérdés lehet, hogy az adott településen hol és milyen színvonalú közoktatás van.

De a fentiektől függetlenül a mindennapi oktatásnak kevés az ideológiai hatása. Pontosabban fogalmazva ez átalakult az 1989-hez kapcsolódó társadalompolitikai váltás folyamatában. Nem ment könnyen és sokan az egyházi iskolák térnyerésében a konzervatív ideológia átmentését, míg az alapítványi iskolák esetén a liberális ideológia térnyerését látják.

Én nem gondolom, hogy így lenne, akkor sem, ha egy egyházi iskola házirendjében, belső rendszabályzatában valóban visszaköszön a konzervatív világfelfogás, vagy egy-egy alapítványi iskola módszerei egyesek szerint a szabadosság liberális fellegvára.

Az is biztos, hogy a tanár személyiségének ugyancsak része az ideológiai összetevő. És mint ilyen bár tapasztalatilag nehezen megfogható, de elvi jelentősége mindenképpen van. Viszont az is igaz, hogy éppen az információk diverzifikálása kapcsán ma már nagyon nehéz kinyilatkoztatásokat tenni, hiszen minden felvetés, állítás cáfolata megtalálható. Felkészült ideológus kell legyen, aki pedagógusként szeretné eladni magát.


Hogyan változott az, hogy adott korokban milyen tantárgyakat tanítanak?

– Az én szempontomból nem azt tartom mérvadónak, hogy mit tanítottak. Például részemről teljesen elképzelhető az, ha történelemórán a magyar futball történetéről (is) beszél a tanár és nem háborútörténetet mond el. De ehhez nagyfokú pedagógusi autonómia és jelentős felkészültség kell.

Az gyakorlatilag ideológia kérdése, hogy adott korokban milyen tárgyakat tartanak mérvadónak oktatási szempontból. A legtöbb új tárgy azáltal jelent meg az oktatás rendszerben, hogy mint önálló tudományágy elfogadottá vált. Vagyis saját kutatási célja és módszertana lett.

Ezért nem mondom azt, hogy a drámapedagógia egy önálló tantárgy, hanem azt mondom, hogy ez egy technika vagy módszer arra, hogy valamit megtanítsunk, történetesen neveljünk.


Melyek voltak azok a tantárgyak, melyek az eltelt idő alatt feleslegessé váltak?

– Nem mondanám, hogy bármi feleslegessé vált volna, inkább átalakultak a hangsúlyok. Ma már a kézműves és házimunkákat gyakorló tárgyak nem nagyon vannak jelen a maguk konkrétságában.

Az egy másik kérdés, hogy a mai közoktatási tantárgylista mennyiben követi a kor követelményeit. Szerintem nem igazán.


Mennyi idő múlva jelenik meg tantárgy formájában egy olyan ismeretanyag, melyre bizonyítottan szükség van?

– Az oktatás egy nagy társadalmi alrendszer, rengeteg ember érintett benne, rengetegen veszik igénybe. Ennek megfelelően nehezen és nagyon körülményesen változik. Ha úgy tetszik, rendkívül konzervatív az oktatás, mindenféle oktatáspolitikai irányváltás azonnali reakciót vált ki, ugyanakkor nagyon lassan csorog le a konkrét megvalósulás során.

Némileg ellentmond ennek a felsőoktatásban a bolognai rendszer rendkívül gyors és alapjában véve rugalmatlan bevezetése, amely hibáit most kezdik el kiküszöbölni. De ez is inkább azt támasztja alá, hogy megint egy olyan folyamatot tapasztaltunk meg, amely azt jelzi, hogy az oktatásban a változások rendkívül nehezen és lassan valósulnak meg.


Melyek a legfrissebb tantárgyak, melyek a tananyagba kerültek?

– Itt mindenek előtt a projektszemléletet nevezném meg, ha nem is mint önálló tárgyat, de mint olyan tananyagformát, amely a közelmúltban került fókuszba. Ma már Magyarországon projektből lehet érettségizni. Vagyis egy rendkívül divatos fogalomkeret kezdett tantárggyá alakulni és a közoktatásban megjelenni.

A felsőoktatásban a különböző – mindenek előtt társadalom- – tudományágak határain lévő új tárgyak megjelenése nem újkeletű.



A "media literacy" (a média helyes használatának oktatása, egyfajta média "olvasási" készség) egy viszonylag új tantárgy, melyre úgy néz ki, egyre nagyobb szükség van. Ez mikor került be az oktatásba, ha bekerült?

– Igazából nem tudom, hogy azt lehet-e mondani erre a kérdésre, hogy már bekerült. De az mindenképpen megállapítható, hogy megjelent és „kopogtat” a beengedésre. Van, ahol már része a curriculumnak, és ezt nagyon fontosnak tartom, mert ma már – közhelyszerű ugyan, de az internetnek köszönhetően óriási információtömeghez lehet hozzáférni.

Annyi információ éri az egyént egy nap alatt, amennyi nagyjából egy életen át érte az egy évezreddel előttünk járókat. Márpedig egy ekkora információhalmazt teljesen lehetetlen ellenőrizni, és nem is kell. Viszont ami szükséges, hogy az egyén megtanuljon eligazodni az információtömegben.

Nem azt tartom fontosnak, hogy tudja, mi a helyes és helytelen információ – bár kétségtelen, hogy ez is fontos; hanem azt, hogy képes legyen „kidolgozni” a saját maga számára azt a keretet, amelybe beengedi az információkat, hogy azokat majd használni tudja. Márpedig a média egy ilyen keret, amely állandó nyomás alatt tartja az egyént, viszont nagyon kevesen vannak, akik tudatosan használják ezt.

A 20. század végére már megjelent szótárunkban a médiaműveltség. Az Európai Uniónak ugyan nincs kötelező érvényű közösségi oktatáspolitikája, de irányokat mindenképpen kijelöl, amelynek része a digitális képzettség mint alapkészség elsajátítása. Vagyis ezzel az iránnyal az oktatásnak szükségszerűen lépést kell tartania.

Az oktatásnak ebben a kérdésben az a feladata, hogy a sokféle és szerteágazó csatornákon érkező információk értékelésében, szelektálásában és nem utolsó sorban hasznosításában integrált modellt tudjon felmutatni.

Ennek megfelelően nem vagyok meggyőződve, hogy ez külön tárgyként kell megjelenjen (bár el tudom fogadni), sokkal inkább azt mondom, hogy szaktárgytól függetlenül jelen kell legyen az oktatás folyamatában, akár mint pedagógiai módszer vagy eszköz.

Azt tapasztaljuk alapítványunk képzései során, hogy a média mint oktatási módszer vagy eszköz vonzó tud lenni. Igen gyakran élünk azzal a lehetőséggel, hogy a filmvilágból hozott alkotásokkal jelenítünk meg bizonyos folyamatokat, majd ezek feldolgozására kerül sor.

Nem biztos, hogy ezt tökéletesen lehet alkalmazni bármely szaktárgy bármely eleme esetén, de én emlékszem arra, hogy középiskolás koromban fizikaórán az atomhoz kapcsolódóan mindenféle filmeket néztünk – majd később, amikor a paksi atomerőműben jártam, akkor világosan felelevenedtek a filmen látott képkockák. Számomra azóta is az atom az egyik „legmegfoghatóbb” része a fizikának. Nem tudom, hogy ez a módszer miatt van így, vagy pedig én magam kerültem közel az atomenergiához, de inkább előbbit tartom valószínűnek.


Hogy kellene kinéznie egy modern iskolának? Mit és hogyan tanítanának benne?

– Több aspektusa van ennek a kérdésnek. Az egyik egy pedagógiai filozófia, ha úgy tetszik: a diák tehessen meg mindent, amire képesnek tartja magát, de semmit ne tegyen meg, ami meghaladja képességeit. Elmélet, nem könnyű megvalósítani, és tulajdonképpen nem is biztos, hogy tudom, hogy mit takar.

Azt szoktam mondani a pedagógusképzések alkalmával, hogy legyen egy olyan kályha a pedagógus, amely meleget áraszt, de nem megy a diák után, ha az eltávolodna, viszont bármikor vissza lehet hozzá menni melegedni.

Van egy emberi jogi aspektusa a kérdésnek: a diákjogoknak bizony működniük kell. Nem alattvalót képezünk, hanem embereket. Nem a teljes szabadosság híve vagyok, hanem azt mondom, hogy abban a közegben, ahol állandó konfliktusok vannak, ott meg kell teremteni ezek feloldásának a lehetőségét, azok mechanizmusait. Vagyis legyen benne például panaszkezelési rendszer.

Ezek viszont megint új gondolatok, a kérdés pedig nem biztos, hogy teljesen erre vonatkozott, de fontosnak tartom, hogy a modern iskola ennek is teret adjon. Ma már több magyarországi közoktatási intézményben találkoztam a bíróságnak nevezett intézménnyel, amely – látva az ottani tapasztalatokat –, azt kell mondjam, hogy működőképes a modell abban az értelemben, hogy az intézményen belüli konfliktusokat intézményes keretek között feloldja.

De létezik ma Budapest egyik lakótelepi iskolájában (Konytfa utcai Általános Iskola) egy olyan intézmény, amit diákbónuszrendszernek hívnak, és ez azt igyekszik elérni, hogy a diákok különböző feladatokat vállaljanak, amiért plusz értékelés jár.

Ami a technikai részt illeti: legyen felszerelt (az adott képzéshez szükséges eszközökkel rendelkezzen). Ma már nem annyira információra van szükség, hanem arra, hogy a tudás – készség – attitűd hármasban az iskola mindháromra odafigyeljen, hiszen nem lehet minden versenyistálló, ahonnan hatalmas lexikai tudással rendelkező egyének kerülnek ki.

Ma már nincs esély polihisztorra, ezért sokkal fontosabb, hogy a készségek fejlődjenek, és olyan attitűdformálásra is sor kerüljön, amely a társadalmi együttélést segíti. Tehát az biztos, hogy nem egyoldalú tudásátadásra kell fókuszálni (nem a matematikai gömbfüggvény megoldási algoritmusának a megtanulása kell a középpontba kerüljön).

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

Kapcsolódó

Egyetemre megyünk! De mi az?

MultikultRSS