Emlékművek: játék vagy térfoglalás?
lejegyezte:Fülöp Noémi 2010. április 09. 16:49, utolsó frissítés: 18:40Ha éppen nem történik semmi, az emlékmű szerepe az állásfoglalás helyett a játék, a gyönyörködtetés, az öndefiníció.
Kolozsváron jobb helyen van a Szent György-szobor, mint Prágában – többek között ez volt az egyik meglepő tény, ami elhangzott a monumentalitásról szóló közvitán, amit az AltArt Alapítvány szervezett meg tegnap az Ecsetgyárban. ”Prágában a katedrális elnyomja a szobrot, míg itt Kolozsváron megfelelő térben helyezték el” - magyarázta Șerban Țigănaș építész, a beszélgetés meghívottja.
Hozzátette, a tér kérdése az egyik fontos tényező az emlékművekkel kapcsolatban: mindig figyelembe kell venni, hány szobrot bír meg egy adott tér, anélkül, hogy “nyüszítene a zsúfoltságtól”. De figyelembe kell venni azt is, hogy milyen színű a szobor és a talapzat: a háttértől eltérő színű emlékművek jobban érvényesülnek.
Egy emlékművet három oldalról lehet megközelíteni: szimbolisztikai szempontból, vagyis az általa hordozott üzenet felől; mint önálló művészi alkotást; illetve az azt körülvevő térrel való kapcsolat szempontjából – sorolta az építész. Közben a beszélgetésen résztvevők
virtuális sétát tehettek Kolozsváron,
fényképeket láthattak a törpéktől (azaz a különböző mellszobroktól) a nehéztüzérségig (amelynek egyik példája a Fellegváron lévő betonkereszt).
Ellentétként pedig megmutatott néhány külföldi szobrot: egy görkorcsolyás kisfiút, aki egy németországi város, Travemünde padján üldögél, egy hágai és egy brüsszeli biciklist, vagy a rotterdami világítótesteket, amelyek a kikötő daruira emlékeztetnek.
A vakoknak szánt szobrokról sokan nem hallottak még a közönségből: ezek egy-egy város történelmi központját ábrázolják kicsiben, Braille-írásos felirattal. “A látáskárosultak ezeket végigtapogatva nyerhetnek képet arról, hol is járnak, de a látók számára is esztétikai értékkel bír egy-egy ilyen szobor” - mondta Țigănaș.
Hozzáfűzte, ezek a fajta szobrok sokkal könnyebben mozdíthatók, mint egy-egy romániai műemlék, felállításukat vagy lebontásukat nem előzi meg heves vita, hiszen nem kötődik hozzájuk afféle eszmei-ideológiai tartalom, mint az előbbiekhez.
Szakáts István, az AltArt Alapítvány elnöke, a beszélgetés moderátora a romániai törvénykezés egyik furcsaságára hívta fel a figyelmet: az emlékműveket tilos lebontani. “De el lehet őket költöztetni, egy megfelelőbb térbe – válaszolta az építész. Hozzátette, nem jutottunk még el abba a megbékélt állapotba, hogy
játszani merjünk a köztereinkkel,
hogy ne érezzük szükségét annak, hogy emlékművekkel pecsételjük meg azok birtoklását.” Ennek egyik jellemző példája az ortodox templomok sokasága: bár az egyháznak nincs pénze befejezni őket, mégis elkezdik az építkezést a városok minden stratégiai pontján, csak azért, hogy magukénak tudhassák az illető teret. Kiderült, a Cipariu téren lévő befejezetlen templom talajba süllyedéséről szóló hírek városi legendának számítanak – az egyháznak egyszerűen nincs pénze befejezni a monstruózus épületet.
Țigănaș hozzátette, változnia kellene az emlékművek szerepének is – gesztusokra akkor van szükség, amikor történik valami fontos, amikor pedig csend van, jöhet a játék: például a kerékpáros szobra.
A műemlék elsődleges szerepe nem az afirmáció kellene legyen, hanem az, hogy gyönyörködtessen, miközben definiálja a környéken élőket, mint csoportot – hangzott el a közönség soraiból.
“Jelenleg észrevehető Romániában a trend, hogy az emlékművek ne személyiségeket ábrázoljanak – azonban ennek köszönhetően jelennek meg többek között az éneklő szökőkutak” - figyelmeztetett az építész. Nyugaton az tapasztalható, hogy “összemennek” azok a témák, amelyeket emlékművel örökítenek meg: a monumentális személyiségek helyett megjelenik a görkorcsolyás fiú – jegyezte meg Szakáts István. De hozzátette azt is, nálunk egyelőre nem tapasztalható hasonló jelenség.
Szakáts azt hiányolta, hogy a város lakóit senki nem kérdezi meg arról, milyen emlékműre vágynak. “Szeretném látni azt az állapotot, amikor hat tömbház lakói fognak össze, és
rendelnek egy szobrot maguknak” -
fogalmazott. Kiderült, a jelenlegi törvény mindössze azt írja elő, hogy legyen közmeghallgatás, arról azonban nem rendelkezik, mit kell kezdeni ennek eredményeivel.
Ez azonban nem annyira egyszerű, mint amilyennek első látásra tűnik. Țigănaș Svájcot hozta fel példaként, ahol minden egyes építkezés előtt el kell készíteni a készülő objektum tervét térelemekből, hogy a lakosság láthassa, pontosan mekkora és milyen formájú lesz, és ennek alapján szavazhasson mellette vagy ellene. Így a közmeghallgatás sokkal hosszabbra nyúlik, mint maga az építkezés.
A késve megérkező második meghívott, Mihai Pop, a Plan B galéria kurátora úgy vélte, nem lehet olyan emlékművet találni, ami Kolozsvár teljes lakosságának megfeleljen, ezért inkább egyes zónákra, csoportokra kellene összpontosítani. De ezzel kapcsolatban felmerülnek más kérdések is, például hogy kinek lehet szavazati joga egy emlékművek kapcsolatban: annak, aki az illető negyedben lakik, annak, aki ott dolgozik, vagy mindenkinek, aki gyakran jár arrafelé?
Mihai Pop egyik kedvenc műalkotásaként egy fehér madárházat írt le, amely külsejében egy obeliszkre hasonlít ugyan, de a klisészerű formát praktikussá, otthonossá teszi. “Azok az emlékművek érdekelnek, amelyek saját létjogosultságukat vonják kétségbe, amelyek saját maguk elé tartanak tükröt” - fogalmazott a kurátor.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
