Hivatalos lett: www.lexikon.ro
2010. május 14. 17:10, utolsó frissítés: 2010. május 17. 06:39Nyolc éve tervezzük, másfél éve kezdtük el, ma fejeztük be az első modulját a Romániai Magyar Lexikonnak. Ez 150 erdélyi műemlék részletes leírását jelenti.
Elismerjük: ünneplünk
A kétnyelvű site (román verzió a www.enciclopediavirtuala.ro mögött) három okból is elégtétel számunkra. Egyrészt azért, mert támogatónk lehetővé tette, hogy elkészítsük rég tervezett Adatbank.ro-s lexikonunk első modulját. A kocka el van vetve!
Másrészt azért, mert sikerült kompromisszum-mentesen (websznobiban: 2.0-san) megépíteni, azaz mobil verzióval, blog-beszúrási funkcióval, sokféle keresési és böngészési opcióval.
Harmadrészt azért, mert az első szakmai visszajelzések is megérkeztek és nem rosszak.
Az épített örökség modulról
A lexikon első moduljának összeállítását Kovács Zsolt művészettörténész irányította az Entz Géza Alapítvánnyal partnerségben. A legtöbb műemlék kolozsvári, nagyváradi illetve marosvásárhelyi – összesen 21 településről mutatunk be várat, templomot, lakóházat vagy emlékművet. A lexikon első, hivatalosan ma induló moduljának legyártása 13.500 euróba került. Ebből támogatónk Izland-, Liechtenstein-, és Norvégia kormányzatai finanszírozták, az Európai Gazdasági Térség (EGT) pénzügyi mechanizmusa révén 12 ezer euróval járul hozzá a projekthez. Nemrég a Szülőföld Alap további 60 szócikk megírását, szerkesztését, fordítását és közzétételét támogatta, ezek folyamatosan kerülnek fel, őszig. És még ekkor is csak az erdélyi műemlékek mindössze 2%-ánál tartunk. Ezért lehetőség van arra, hogy magánszemélyek vagy vállalatok örökbe fogadjanak leendő műemlék-leírásokat, így a megrendelő maga választhatja ki melyik műemlék megjelenítését támogatja. Részletek itt érhetők el.
Mi lesz még a Lexikon.ro-n?
Akadémiai partnerünk, a Jakabffy Elemér Alapítvány Bárdi Nándor irányításával létrehozta azt a műhelyt, amely 140 erdélyi szellemtörténeti tematikájú szócikk megírásán dolgozik. Ezekből több már el is készült. Az ősztől böngészhető modul olyan szócikkeket tartalmaz majd mint például: honfoglaló magyarság, székelyek a középkorban, táncházmozgalom, fekete mise, népi erkölcs, falunapok, vizuális kommunikáció, gyógyászat. Folyamatban van még egy, a fontosabb erdélyi magyar intézményekről szóló modul koncipiálása is. Úgy tervezzük, hogy évente 1-2 új tematikus fejezettel gyarapítjuk a lexikon.ro-t és tervezzük az angol nyelvű verzió elkészítését is.
Miben számítunk a Lexikon.ro felhasználóira?
Soroljuk: ha elnyerte tetszésüket, népszerűsítsék (pl. lájkolják a Facebookon a kedvenc szócikkeket), ha van hozzáfűznivalójuk, kommentejék a szócikkeket az oldal alján található részben és nem utolsó sorban: hívják fel figyelmünket mindenre, amitől jobb lehet a Lexikon.ro.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt