2026. április 5. vasárnap
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Antigoné: film nekünk, rólunk

Lazlow von Donau 2010. június 21. 17:16, utolsó frissítés: 18:52

Jakab-Benke Nándor, Oláh-Badi Levente és Zágoni Bálint első nagyjátékfilmjébe sikeresen tömörítette, milyen is itthon filmet forgatni: nehéz, problémás és low-budget.


Ritkán van Kolozsváron erdélyi film bemutatója. Erdélyi magyar film bemutatója pedig talán ennél is ritkábban. Erdélyi magyar nagyjátékfilm bemutatója pedig már eseményszámba megy.

Filmfesztivál-közönséghez fogható tömeg gyűlt össze pénteken a Győzelem moziban, hogy megnézze Jakab-Benke Nándor, Oláh-Badi Levente és Zágoni Bálint első nagyjátékfilmjét, az Antigonét.



Már a nagyok is megcsinálták: arról készíteni filmet, hogy miért nem képes valaki filmet készíteni (lásd Fellini: 8 és fél). Most hát megcsináltuk mi is, erdélyiek. Többes számban beszélek, mert a miénk. De nem azért, mert nekünk erdélyi magyaroknak elmegy ez is, hanem mert mindenki magáénak érezheti azt a küszködést, ami az alcímben is meg van fogalmazva: együtt, Erdélyben, (nemcsak) filmet készítünk.


Egy maroknyi stáb elhatározza, hogy elkészíti saját Antigoné-adaptációját, így hát felkerekednek, és amolyan erdélyi módra végigjárják a film előkészítésének stációit: casting, próbák, utolsó pillanatban leszerződtetett főszereplő, pénzhiány áthidalása. Mindent, ami ilyenkor szokás.

Majd jön a forgatás, ahol mindig adódik valami, és nem sikerül leforgatni jól egyetlen jelenetet sem. Hol a hangos hibája miatt, hol a gyártás problémája miatt, hol a színészek zsörtölődései miatt.



Mindezeken persze nevetünk, de nem kínos, kikínlódott poénoknak érezzük őket. Nem ironikus, nem mennek el paródia felé, hanem a karakterekben rejtőzik a humor forrása.

Bár néha a színészi játék túllő a célon, egyes karakterek túl vannak játszva, de ha figyelembe vesszük, hogy elsőfilmes rendezőről van szó, akkor elnézzük neki.

Azt szokták mondani, hogy az első filmbe mindent bele szeretne sűríteni az alkotó arról, hogy mit gondol a világról. Szerencsére az alkotók nem esnek ebbe a hibába, és egyszerűen arról beszélnek, amiről a film is szól (azaz önrefelxív): arról az állapotról, ahogyan nem lehet dolgozni a körülmények, az emberek, a lehetőségek miatt.

Az az állapot, amit a film megmutat, nemcsak a filmművészetre igaz, hanem mindarra, ami erdélyi: nehéz, problémás, low-budget (stábtagok egyben szereplők is, ami egy újabb önreflexív elem), kicsi. Ennek bemutatására a legjobb mód volt, hogy a filmet hasonlóan amatőrnek tűnő formába önti.

Az igaz, hogy az Antigoné technikai truváj nélkül, minumum pénzből leforgatott alkotás, de ahogyan összeáll, ahogyan hat ránk, az már meglepően nem erdélyi, hanem nagyon is eleven, humoros és nem utolsósorban igaz.

Antigoné a film címe, de magáról a drámáról nagyon kevés szó esik, viszont a cím első része jellemzi a vetített 84 percet: ez egy anti-film.



Bár kételyeink azért lehetnek. A kisjátékfilmtervből a vágóasztalon nagyjátékfilmmé avanzsált alkotás vetítése előtt felmerült bennem a kérdés, hogy vajon nem lesz-e tele töltelékjelenetekkel, csak azért, hogy egy egész estés filmnyi idő legyen belőle.

Kivágni lehetett volna innen-onnan, néhány másodpercet, és szűrni kellett volna néhány poént is, hogy ne legyen túlságosan lokális, de ezektől eltekintve egy élvezhető, szórakoztató filmet láthattunk.

Ahogy egy "rendesen", moziban bemutatott film esetén sem szeretek történetről sokat írni, itt sem fogok, hiszen remélem, a mi filmünket még nagyon sok mindenki magáénak fogja érezni.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS