Megérkezett a The Rasmus, a Gorillaz és a tömeg a fesztiválra
2010. augusztus 28. 16:27, utolsó frissítés: 16:57Tegnap estére teljes gőzzel beindult a Félsziget, ahol főleg az elektronikus zene kedvelőinek volt jó napjuk: két helyszínen is telt házat produkáltak.
Ha csütörtök este hiányoltuk a zsúfoltságot, tegnap megkaptuk a részünket belőle, bármerre is indultunk sötétedés után. A The Rasmus és a Gorillaz Sound System koncertjén garantáltan sok ezren voltak (hivatalos adatokkal később visszatérünk), a Ciuc Party Stage és a Kiss Terasz padlójáról a fűbe szorult a tömeg.
Az igazi meglepetés azonban a Freedom Music Arénában ért: nem vagyunk megszokva vele, hogy az óriási sátrat dugig telve találjuk. Fedde Le Grand és az őt követő Șuie Paparude fellépésén telt ház volt, a főbejárat teljesen eldugult, a találékony fesztiválozók oldalt, a ponyva illesztési pontjainál szivárogtak be a helyszínre.
Parov Stelar
Nem véletlen, hogy az együttes visszatérő vendég Romániában és a Félszigeten is, hiszen dalaik lassan kötelező elemei minden valamirevaló bulinak. Parovék idén is hozták a megszokott formájukat, a közönség nagy része tudta, mire számíthat, a mag pedig már jóval a kezdés előtt gyülekezni kezdett a Kiss Terasznál, hogy aztán a tűző napsütésben kezdődő partin kitombolja magát.
Valahogy mindig összejön nekik – ez volt a benyomásom. Kezükben van a tuti recept, amivel mindenki mozgásra tudnak bírni, amivel elvarázsolják a közönséget. Az egyik összetevő az énekesnő kisugárzása, bája, a másik Max, a szaxofonos, hátul pedig ott figyel a karmester: Parov Stelar.
Quimby
Az első három szám alatt nagyon féltettük a srácokat. Gyalázatosan kevés ember gyülekezett este hétkor a színpad előtt, Kiss Tibiék pedig pontosan kezdtek: „szerződésünk van”, válaszolták a közönségnek, akik azt firtatták, miért nem várnak még egy kicsit. Szerencsére az Ajjajjaj akkordjaira már besűrűsödött a nép, és elkezdődött az igazi jó kis Quimby-buli. Néhányan kifogásolták, hogy miért csak a legismertebb számokat játsszák, de attól még mindenki önfeledten csápolt.
Egy leendő apuka bekiabálására Tibi a legifjabb félszigetezőt is köszöntötte: az igazi fesztiválozó már az anyaméhben kezdi. Hogy az énekes felelősséget vállal a hallgatóságáért, már a májusi marosvásárhelyi koncertjükön is megtapasztalhattuk: akkor zuhogó esőben buliztunk velük, Tibi pedig az egészségünkre hivatkozva zárta le a koncertet.
Most sem volt ez másképp, most azért aggódott, nehogy az ő koncertjük miatt legyen deviáns a gyerek. És nem hallottunk még udvariasabb megfogalmazást arra sem, hogy kevesen vagyunk a színpad előtt: „még sosem buliztatok ránk ilyen szellősen”, mondta Tibi.
Létszám ide vagy oda, a közönség nagyon szerette őket, annyira, hogy a szeretetükből a koncert közben bungee-jumpingolóknak is jutott. Amikor egy-egy „angyal zúgott le a gangról”, a színpad előtt tombolók egy pillanatra elfordultak kedvenceiktől és a merész ugrómókust is megtapsolták.
The Rasmus
Valószínűleg nem múlták felül négy évvel ezelőtti teljesítményüket, legalábbis a résztvevők száma nem ezt tükrözte. A közönség őrjöngősebb része a hangosítópult előtt tanyázott, mi a széléről, a földön ülve hallgattuk végig a koncertet, és a dallamok nem is csábítottak nagyobb mozgásra.
Ám ezzel kisebbségben maradtunk, hiszen az együttes mindent beleadott, és sikerült is mozgósítaniuk a rajongótáborukat. Utóbbiak egyébként már délután nagyon várták őket, a sajtótájékoztatót megelőző közönségtalálkozón két lány szinte sírva fakadt, hogy beengedjék őket bálványaikhoz.
Kiscsillag
A Quimby mellett ez volt a második koncert a Félszigeten, amelyre nem véletlenül csöppentem be, aztán ottragadtam, hanem előre eltervelt módon érkeztem. Lovasi bandája fantasztikus hangulatot teremtett ismert és kevésbé ismert számaival, az emberek önfeledten tomboltak, nem fértek el a táncparkettként szolgáló fapadlón. Ez az a zene ugyanis, amit nem is lehet táncolás nélkül kibírni, átjárja az izmaidat és belülről mozgat, szinte öntudatlanul.
Amiért talán jobban szeretem, mint a Kispál és a Borzot, az a sokkal elszálltabb és merészebb szövegalkotás, intenzívebb érzelemtöltet. Egy teljesen új dalt is megismerhettünk: a Sirályt. Világból kirepítő lassú szám, a közönséget azonnal párokba fonta. Mert hát miért is jó egy ilyen koncert? Hasonló egyéniségű embereket hoz össze, közösségi élménnyé formálja a zenehallgatást.
Charlie
A Kiscsillag-koncert felénél sétáltunk át Charlie-hoz, akinek sikerült végig ott tartania minket. A Ciuc színpad ismét dugig telt, és a reszelős hangú énekes minden lelkesedést megkapott, amit ennyi ember nyújthatott neki. Akárcsak Deák Bill Gyulánál, nála is minden korosztály összegyűlt; talán többségben voltak az idősebb fesztiválozók, de sikerült megmozgatnia a táncoslábú fiatalságot is. A koncert végén a közönség lábdobogással hívta vissza Charlie-t, és a párocskák pedig végre összebújva andaloghattak az Az légy, aki vagy dallamára.
Gorillaz Sound System
A nagyszínpad közelében lötyögve egyszer csak arra lettem figyelmes: sorban kialszik az összes fény, és egymás után némítják el a muzsikát a különböző kocsmákban. A színpad elé fekete, de áttetsző vászon ereszkedett, amely kivetítőül szolgált, mögötte pedig a Félsziget talán legtitokzatosabb fellépője, a Gorillaz Sound System bújt el.
Az együttes tagjai soha nem mutatják meg az arcukat a közönségnek, videoklipjeikben rajzfilmfigurákként szerepelnek, a fesztiválon pedig kategorikusan megtiltották a fotózást (egyébként interjúkat sem adtak). A közönséget azonban a legkevésbé sem zavarta, hogy csak sziluetteket láthatnak a zenészekből.
Az együttestől gyakorlatilag egy profi, izgalmas, a Gorillaz számait is tartalmazó, a hip-hoptól a rockig terjedő műfaji skálán mozgó DJ-szettet hallhatott a jókora tömeg, amit gyakran jellegzetes, könnyen felismerhető, élőben nyomott dobritmusaikkal törtek meg. Az arctalanság pedig mit sem vett el az élményből, hiszen szemkontaktus helyett másfél órányi profi vizuált kaptunk.
Nero
Azt hiszem, először láttam olyant, hogy egy (bocs, két) DJ fellépésén a közönség úgy csápoljon az első sorból, mintha a kedvenc rockbandájuk énekese állna a színpadon, és minden újabb ritmust hangos üdvrivalgással köszönjenek meg. A bravúrt a brit Nero duó hozta össze, akik valami olyasmit műveltek a dubsteppel, ami leginkább talán a jazzel rokonítható.
A közönség reakcióira minden percben odafigyelő, erőszakos, de közben nagyon izgalmas improvizációikkal sikerült teljesen bevonniuk a Kiss Teraszon szeletelő fiatalokat. Utóbbiak egyébként rádöbbentettek arra, hogy dubstepre is lehet ám párban táncolni – csak fel kell adni a páros táncról alkotott, összebújós-kézfogós elképzeléseinket!
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
