Mi a jó a városok körül burjánzó villanegyedekben?
lejegyezte:Fülöp Noémi 2010. október 01. 13:58, utolsó frissítés: 2010. október 04. 13:31A kihívás az volt, hogy keressük meg az értékeket ebben az első látásra káoszszerűen fejlődő szövetben – mondja Sisak Tamás.
Több emeletes, úszómedencés, kovácsoltvas kerítéssel körbevett, térfigyelő kamerával felszerelt palota – amelynek kapuján egyenesen a térdig érő sárba lép ki az ember. A látvány valószínűleg Románia bármelyik városában ismerős. Míg az egyszerű városlakó csak szidja „újgazdagékat”, az építész sötét jövőt jósol.
Egy kolozsvári, építészekből és képzőművészekből álló csapat azonban eléggé érdekesnek találta a jelenséget ahhoz, hogy a velencei építészeti biennálén ezzel foglalkozó projektet mutasson be Superbia Suburbia címmel (lásd tegnapi cikkünket). Tapasztalataikról Sisak Tamás építész-tervező számolt be.
„Elég szomorú helyzet: az ember megvesz egy telket valahol a mezőn, úgy képzeli, hogy oda csak ő fog építeni. Elkészül a ház, be is költözik, de két-három év múlva egész lakónegyed alakul ki körülötte – anélkül, hogy a városháza vagy más hatóság ezt jól láthatóan, érezhetően, élhetően szabályozná” – foglalta össze a helyzetet az építész.
A biennálé témájához kapcsolódva (People Meet In Architecture, azaz építészetben találkozó emberek) a hét tagú, képzőművészekkel, közreműködőkkel kiegészült csapat (a teljes névsor a Superbia honlapján olvasható)
a szuburbiákban élő emberek nézőpontjára volt kíváncsi.
Ezért interjúkat készítettek a város perifériáján élő fiatal értelmiségiekkel, üzletemberekkel. „A kihívás az volt, hogy keressük meg az értékeket ebben az első látásra káoszszerűen fejlődő szövetben, ahol nincs szabály, nincsenek prototípusok, nincsenek ismétlődő elemek” – fejtegette Sisak Tamás. Hozzátette, a szuburbiákat az óriási kontraszt jellemzi a belső és a külső tér, a magán- és a köztulajdon között. Míg a belső, privát térre mindenki hangsúlyozottan odafigyel, a házon, esetleg telken kívül eső terület a senki földje.
Az építész számtalan példát említ: a szűk utcán ugyan nem fér el egymás mellett két autó, de senki nem hajlandó akár egy méterrel is hátrább költöztetni a kerítést. Nincs elég parkolóhely, az autók az úttesten parkolnak, és ugyanott játszanak a gyerekek is, akiket alig bírnak kikerülni a sofőrök – az ott lakók viszont örvendenek annak, hogy ennyien parkolnak az úton: legalább lassabban kell vezetniük, nem ütik el a gyerekeket.
Az interjúk legmeglepőbb következtetése azonban az volt, hogy a szuburbiák lakói nem utólag fedezték fel környezetük visszásságait, hanem tudatosan vállalták helyzetüket. „A lényeg, hogy nagyobb területet kapjanak kevesebb pénzért, és ezért csomó mindent feladnak: vállalják, hogy autóval kell járni, mert soha nincs busz, hogy ott laknak, de minden mást máshol csinálnak. Cserébe nagyobb a csend, az intimitás – sokaknak ez működik, nagyon jól érzik magukat” – vázolja az építész. A Superbia témái elsősorban a családi házas fejlesztések voltak:
„az az igazi, amikor a vágyaidat üres telekre viszed ki a városból,
úgy alakítod a házad, ahogy akarod” – fogalmaz Sisak Tamás. Pozitívumnak látja, hogy a nyugati, megtervezett, uniform szuburbán fejlesztéshez képest Romániában a lakó esélyt kap személyisége, életstílusa, vágyai, álmai megvalósítására.
Több külföldi építésszel való találkozásuk során a Superbia létrehozói arra jöttek rá, hogy a szuburbiák káosza nem Románia-specifikus jelenség. „Mi valahol középúton vagyunk” – mondja az építész. Az egyik véglet Hollandia, ahol a '70-es évek „karfiolnegyedei” előre megtervezett típusházakkal vannak tele – az utcákon azonban akár két-három évtized után is eltéved az ott lakó.
A másik véglet a Balkán: Szarajevó, Albánia, Macedónia, Bulgária – ahol minden illegálisan történik. Romániában nem illegálisak az építkezések, a városháza, az illetékes hatóságok mindenről tudnak, mindent engedélyeztek, ám ennek ellenére nem foglalkoznak az újonnan létesülő negyedek szabályozásával.
Az építészeti biennálén való részvételre a Superbia létrehozói először a 200 négyzetméteres román pavilonba készült tervvel pályáztak. Az épületet teljesen be akarták fedni sárral, benne viszont egyszerű házformát alakítottak volna ki, kényelmes, ergonomikus, puha berendezéssel,
csendes pillanatként a biennálé óriási forgatagában.
Azonban a Velencei Román Kulturális Intézet 37 négyzetméterére teljesen új tervet kellett készíteni. A projekt több részből áll: a tulajdonképpeni kiállítás főként Radu Cioca képzőművész tárgyaiból, ehhez társul az interjúkból összevágott hangfelvétel, az iPaden bemutatott multimédia-anyag, illetve a katalógus.
„A kiállítás nagyon szimbolikus, elvont, nem építészeti. A kontrasztokat akartuk kifejezni a külső és belső, publikus és privát tér között” – mesélte Sisak Tamás. Ezeket az ellentéteket legegyértelműbben a földdel fedett falba belevágó fehér elem szemlélteti. Cioca egy régebbi szobra arról beszél, mennyire számítanak az embereknek a nagy, szép, de haszontalan tárgyak.
A kirakatban pedig egy pár cipő látható, amelyhez Radu Cioca sárgarézből, vésett mintával készített talpat, amely arany hatását kelti: túl értékes ahhoz, hogy a sárban használja a tulajdonosa, emellett, ha járnak benne, nem is látszik legfőbb dísze, a talpa. „Az tetszik a kiállításban, hogy több síkon értelmezhető – attól függően, mennyit gondolkozol rajta, egyre mélyebb és mélyebb síkokon” – fogalmazott az építész.
Az interjúkból nagyon tömör, információval teli bejátszás készült, az angol fordítást pedig egy Edinburgh-ben tanuló kolozsvári lány színészismerősei mondták rá a felvételre. Az interjúkból nyert információk írott formában a katalógusba is bekerültek, amely kilenc, olvasmányos, személyes, könnyed, sztorizós hangvételű esszét tartalmaz.
Emellett képek is kerültek a katalógusba, amelyből csak a mintapéldányok jutottak el Velencébe – a többit jelenleg nyomtatják Bukarestben. Az érdeklődők azonban megadhatták postacímüket, és a kulturális intézet megígérte
200 katalógus postázásának költségeit a világ bármely tájára.
A multimédia-rész pedig tulajdonképpen egy weboldal, amelyet egy, a Superbia projektbe utólag beépült, háromtagú csapat készített.
A csapat arra a pályázatra jelentkezett, amelyet a Superbia létrehozói fotó és videó anyagok gyűjtésére hirdettek. A FoOoOoOam című projekt címe a rákos, szivacsszerű fejlődés városépítészeti elméletén alapul, és rengeteg képet tartalmaz az ország több tájáról – ezek egy része animált, egy része interaktív. A FoOoOoOam a biennálé után is folytatódik, létrehozói ugyanis egy Tumblr-csoportban gyűjtik a világ minden táján létező szuburbiákról készült felvételeket, amelyeket globális adatbázisba szeretnének rendezni.
Hogy a Superbia folytatódik-e, és ha igen, hogyan, arra egyelőre Sisak Tamás nem tudott választ adni. „Lehetséges folytatási mód volna javaslatot tenni arra, hogyan lehetne ezekhez a szuburbiákhoz hozzáadni, ami hiányzik belőlük: rendbe hozni az utcákat, az üresen maradt telkeket hasznosítani. Úgy kódolni a lakónegyedet, hogy a lakóknak mondjon valamit, érezzék odatartozónak magukat, teljesítse ki a közösséget” – fejtette ki az építész.
„A legnagyobb tanulság a projektből az volt, hogy sokan jól érzik magukat a szuburbiákban, és ez rengeteget jelent. Annál inkább foglalkozni kellene velük, kipótolni, kiegészíteni, ami hiányzik. Kívülről szemlélve nagyon sok apróság van, amitől az ember fogja a fejét – de ami negatívumnak tűnik, az az ott lakók számára pozitívum, minden csak nézőpont kérdése” – summázta.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
