Janicsák Veca: a közönséget nem lehet becsapni
2011. május 05. 14:05, utolsó frissítés: 2011. május 06. 13:16A közönség pontosan tudja, mi az, ami szívből jön, fogalmaz az X-Faktor sztárja, aki májusban újra Erdélyben turnézik.
Május 9. és 25. között újra Erdélyben turnéznak az X-Faktor győztesei: Nagyváradtól Sepsiszentgyörgyig számos városban lépnek fel. A fellépők között lesz Janicsák Veca is, akinek tisztasága, különleges előadásmódja a határon túli nézők szívét is megérintette.
A budapesti lány úgy fogalmaz: mindig hazajön Erdélybe, ahol az átlagosnál is nagyobb szeretettel fogadja a közönség – ráadásul nagymamája Nagyváradról, keresztapja Aradról származik. Úgy érzi, az utolsó turnén kevés alkalom jutott közönségtalálkozókra, dedikálásokra, így ezúttal szeretné bepótolni a rajongóira szánt időt. Persze ebbe beletartozik a január óta tervezett aradi közönségtalálkozó is.
Veca legutóbbi erdélyi turnéjuk egyik állomásán a cipőjét is levetette a színpadon. „Akkor úgy kényelmesebb volt. Szeretek mezítláb lenni, szabad érzés – magyarázza az énekesnő. – Az egyszerűség híve vagyok, a versenyben is az a dal hozta meg az áttörést, amikor egyenes hajjal, egyszerű ruhában énekelhettem, és saját magamat adtam. A közönséget nem lehet becsapni, pontosan tudják, mi az, ami szívből jön.”
Azt szeretné, hogy minél többet adhasson vissza a közönség szeretetéből, és fontosnak tartja, hogy ugyanaz a lány maradjon a hirtelen jött népszerűség ellenére is. „Nem akarok 'sztár' vagy 'celeb' lenni. Az a cél, hogy igazi művész legyek, aki a gondolataival és a zenéjével varázsol – nem a magánéletemmel szeretném felkelteni az érdeklődést.”
Janicsák Veca mellett Vastag Csaba, a verseny nyertese, Vastag Tamás, Király L. Norbi, Takács Nikolas, Wolf Kati, Shodeinde Dorka, a Summer Sisters és a Non Stop is fellép az erdélyi koncerteken. A teljes, részletes programot lásd itt.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt