A fesztivál, ahol nincs ráadás
Dunai László 2011. július 08. 17:53, utolsó frissítés: 2011. július 11. 09:18A programban alig vannak csúszások, még a kisebb zenekaroktól sem kérhetünk még egy számot, de legalább megvan a fesztivál eddig legjobban öltöző zenekara.
A fesztivál első napján alaposan megnőtt a népsűrűség a kemping és a Péterváradi vár közelében, mert már a helyi fesztiválozók is bekapcsolódtak az EXIT vérkeringésébe. A vár területére a napijegyesek és a bérletesek is csak egyszer léphetnek be délután 5 és éjszaka 3 között: a karkötődön lévő vonalkódot belépéskor leolvassák, majd ezt tárolják, így aki úgy tervezné, hogy két koncert között kiugrik egy kis olcsó sört meginni, az pórul járhat.
Természetesen nem szabad alkoholt vagy literes vizet bevinni a fesztivál területére, a rendőrök szigorúan ellenőriznek belépéskor, de nem csak az illegális árukat vagy a drogokat keresik, hanem minden emberi életre veszélyes eszközt, és, ha kell, motoznak: teljesen korrekt módon a férfiakat férfi, a nőket pedig női rendőrök vizsgálják át. A szigorú ellenőrzésnek köszönhetően rengeteg eldobott sörösüveg gyűlt össze a bejárat előtt, garantáltan minden este lesz bőven mit eltakarítaniuk a szemeteseknek.
A vár területén 15 színpad van elhelyezve, és a szakemberek szerencsére jó munkát végeztek, mert még az egymástól pár tíz méterre levő színpadok zenéi sem zavarják egymást, pedig egymáshoz közel vannak a reggae-t, a latinót vagy a metált felvonultató helyek.
Ez a nagy számú színpad a bőség zavarával hathatna, de elhatároztam, hogy nem kockáztatok, és főleg a sztárokra koncentrálok, így hát a nagyszínpad felé vettem az irányt, ahol épp a Bad Religion szórakoztatta a közönséget, azonban ennél jobban vonzott a közelben található Jack Daniel’s sátor, ahová regisztráció útján bárki beléphetett. Ott nagyon laza a hangulat és főleg a helyi, kis zenekarok koncertjei miatt érdemes betérni.
Az este egyik legjobban várt zenekara a 22:15-kor kezdő Arcade Fire volt. Az idei Grammy-díjkiosztó után egész Amerika és a világ nagy része azt kérdezte, hogy mi az ördög ez az Arcade Fire, hiszen Eminem, Lady Gaga és Katy Perry lemezeit megelőzve a The Suburbs-szel elnyerték az Év albuma címet.
Pedig hiába hördültek fel a kategóriában versengő előadók rajongói, a kanadai zenekart már 2005-ben is jelölték Grammy-díjra, igaz, akkor még az alternatív kategóriában. Zenéjük minőségét azonban mi sem bizonyítja jobban, hogy húzónevek sok európai és amerikai fesztiválon.
Az első benyomásom, hogy az Arcade Fire az egyik legjobban öltözött zenekar, amit valaha láttam: az énekes Win Butler elegáns öltözéke, Régine Chassagne, a zenekar másik alapító tagjának a fehér-piros színekben tündöklő, libegő, szolid szoknyája és a többi zenekari tag hasonlóan elegáns öltözéke a közönség felé áradó tisztelet benyomását kelti.
A kezdés előtt két hatalmas kijelzőn az amerikai mozik világító, fekete karakteres betűivel kiírták, hogy "Arcade Fire Coming Soon". A hangolás alatt végig ezt a feliratot lehetett látni, majd kialudtak a fények, és hatalmas üdvrivalgás közepette berobbant a zenekar, amely a koncert ideje alatt kb. 15 féle hangszert használt. Ráadásul a számok között folyamatosan cserélték a szerepeiket, mindegyikük legalább 2-3 hangszeren játszott felváltva.
A koncert vizuális része valami egészen elképesztőre sikeredett, pedig nagyon egyszerű beállításokból állt: általában a zenekar tagjait láthattuk előző koncertfelvételekről, ezek pedig kiegészítő képsorokkal voltak keverve, de a gyors, villódzó képsorok hipnotikus hatással bírtak.
A kivetítőkkel ráadásul sikeresen irányították a közönséget, akik, mikor sötétre váltottak, őrjöngtek. A setlisten nem szerepelt szinte egyetlen lassú szám sem, a pörgősebb dalaikat játszották, melyeket általában betéve fújt a közönség.
A frontember a koncert vége felé már a következő produkciónak üzent, ugyanis elmesélte, hogy tizennyolc évvel azelőtt látta utoljára egy fesztivál keretében a Pulpot, és reméli, hogy mi is nagyon várjuk őket.
Ráadások különben nagyon ritkán férnek bele a feszesen összeállított fesztiválprogramba, a zenekarok általában betartják a nekik kiszabott időt, és a közönség is tudomásul veszi ezt. Így az üdvözlet után még két rockosabb Arcade Fire szám következett, majd egy kb. háromnegyed órás szünet, ami alatt összeállították a Pulp színpadtechnikáját.
A 2001 óta szönetelő, idén újra összeállt brit-pop zenekar koncertje egy hatalmas kivetítéssel kezdődött. A színpad elé húzott nagy vásznon angolul és szerbül vetítettek kérdéseket a közönségnek, majd lehullt a vászon, és Jarvis Cocker, a Pulp énekese is megjelent a színpadon.
A kilencvenes évek brit-popjának ikonikus zenekara ugyanolyan könnyedséggel játszott, mint anno, s bár a frontember jellegzetes mozgása kicsit öregesebb, de még mindig segít a közönségnek ellazulni. Cocker megköszönte az Arcade Fire beszólását, és ivott a kanadai együttes egészségére. A show vizuális részéről a Pulp esetében is csak pozitívan lehet nyilatkozni, több kisebb, egymástól pár méter távolságban lévő kivetítőből állt össze az összkép.
Sajnos nem volt időm végighallgatni őket, a Babies számuk után leléptem, hiszen a Beirut koncertje következett a Fusion színpadon. A fesztivál hangulatához kiválóan illet ez a fajta zene, hiszen az énekes, akinek a szólóprojektjeként indult a Beirut, bevalottan balkáni, valamit francia hatásokból építkezik.
A néhol Yann Tiersenre, néhol a Gogol Bordellora emlékeztető számokat nehéz megkülönböztetni, ennek ellenére kitűnő szájízzel hagytam el a színpadot, hiszen ők a nagy üdvrivalgást hallva megszegték a szabályokat, és még két ráadást is játszottak, megköszönve az utánuk következő fellépő türelmét.
Ma este az Editors, az Underworld és M.I.A koncertje ígérkezik jónak, de a kisebb zenekarok, mint például Go Back to the Zoo is.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
