2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Posztkommunista kapitalizmus, globalizáció és migráció: romák és értelmiségiek a társadalom peremén

Komáromi Tünde 2011. október 29. 12:19, utolsó frissítés: 2011. november 03. 16:17

A kedd óta zajló szebeni ASTRA Filmfesztiválon egyre forróbb a hangulat. A fele még hátra van, de aki első naptól résztvesz, már szinte telítődött.


A kedd óta zajló ASTRA Filmfesztiválon egyre forróbb a hangulat, késő estig tartanak a vetítések három teremben, és hajnalba nyúlóak a beszélgetések régi barátokkal meg új ismerősökkel. A fesztivál fele még hátra van, de aki első naptól résztvesz, már szinte telítődött.





Kapitalizmus – a mi titkos receptünk/Kapitalism – Our Improved Formula


(76 perc, Alexandru Solomon, 2010)

A dokumentumfilm játékos ötletre épül, ugyanakkor hosszas feltáró munka eredménye. Képzeljük el, hogy Ceaușescu visszatér húsz év után, és csodálkozva tapasztalja, hogy Romániában a kapitalizmust a hozzá legközelebb álló emberek valósították meg, és a haza fiai leginkább a pénz, az autók és általában a fogyasztás bűvöletében élnek. A film néhány nagyon sikeres román üzletember és közéleti szereplő életébe ad bepillantást, feszegetve vagyonuk és karrierjük eredetét, sikerük titkát. Ceaușescu nyugodtan vonulhatna vissza, tapasztalva, hogy a Román Kommunista Párt legfontosabb értékei változatlanul élnek, a kapcsolatok és a korrupció ugyanolyan fontos szerepet játszanak, mint hajdan. A film emlékezésre késztet minden olyan nézőt, aki bár kamaszként megélte a Ceaușescu-korszakot, és beindít egy kritikus reflexiót a politikai és gazdasági élet, valamint a média moguljai és az egyszerű, majdhogynem áldozatként itt élő ember közti hasadással kapcsolatban. Az ingatlanok tömegét bíró és jachton lazító hatalmasságok szétosztották az országot befolyási szférákra. A nagy játszmákba bele nem látva él és dolgozik az áldozat, és pl. gyönyörű cukrászsütemények kerülnek ki nap mint nap a keze alól. Solomon nem titkolja, hogy szíve az egyszerű emberekhez húz. Valamint a gyerekekhez, hiszen a film a gyerekeivel együtt nőtt, így épültek bele a másképp nehezen elmondható üzeneteket közvetítő animációk.



Egyirányú körút/One-Way Round Trip

(90 perc, Mirel Bran – Jonas Mercier, Franciaország, 2010)

Franciaországból körülbelül 10 000 Romániából származó romát tiltanak ki évente. A Duduveica családot három évi ottélés után tiltották ki az országból. Az Észak-Franciaországban töltött évek alatt a szülők folyamatosan munkát kerestek, a gyerekek iskolába jártak. Romániába való visszatérésük után folyamatosan arra vágytak, hogy újra Franciaországban élhessenek, ahol minden könnyebbnek, megvalósíthatóbbnak tűnt számukra, a kellemetlenségek ellenére is – és úgy látták, gyerekeiket is más jövő várná abban az országban. A film végigköveti a család készülődését és visszatérését Franciaországba, valamint ottani elszánt küzdelmüket a letelepedésért. A család hatalmas kitartás árán sikerrel jár: kapnak egy hivatalos lakcímet, a gyerekeik újra iskolába járhatnak. Az út során együtt izgulunk velük: megragadó a szülők küzdelme gyerekeikért és a két gyerek alkalmazkodási képessége és integrációja a francia kultúrába. A film mondanivalója messze túlmutat a romák kiútkeresésén, a migráció lényeges kérdéseire, az új környezetbe való beépülés nehézségeire és a helybeliek befogadóképességének korlátaira mutatva rá.

Én, a cigány családom és Woody Allen/Me, My Gypsy Family and Woody Allen

(51 perc, Laura Halilovic, Olaszország, 2009)

Egy 19 éves roma lány családja történetét mondja el filmben, azt boncolgatva, hogyan telepedett le a hatóságok hosszas nyomásának engedve családja, és hogyan alkalmazkodtak a nomád, sátoros életmód után a letelepedett élethez. Laura Halilovic fotókat, édesapja korábbi videófelvételeit és jelenkori filmfelvételeket használva komponálja meg filmjét, alapvetően a nagymama és saját visszaemlékezéseire alapozva. A lány vágya a filmezés, ideálja meg Woody Allen. A cigányokkal kapcsolatos sztereotípiák ellen éppúgy harcol, mint ahogy a lányokkal kapcsolatos sztereotip elképzelésekkel, életmodellel szemben is. A hagyomány értelmében régen férjnél kellene lennie, amire mind szülei, mind a soron következő kérők egyaránt lépten-nyomon emlékeztetik. Nem tudni, meddig bír ellenállni.



Moszkvai szerelmi történetek 1993-2009 /Love strories from Moscow 1993-2009

(115 perc, Christoph Boekel, Németország, 2009)

Christoph Boekel 2009-ben visszatért Moszkvába befejezni egy 1993-ban megkezdett filmet, amelynek főszereplői rokonai és barátai. A film családi portrékat, szerelmi történeteket rajzol meg, de mindez csupán ürügy arra, hogy bemutassa a moszkvai értelmiségi helyzetét az utóbbi évtizedek társadalmi, politikai és gazdasági változásai közepette.


A filmet rengeteg együtt töltött idő, aprólékos megfigyelések és a kulturális határokon átívelő empátia tette lehetővé. Váltakoznak a múlt és a jelen képsorai, három generáció életének fontos jeleneteit követhetjük szemmel. A megdöbbentő változások nem csupán az emberek életében, de Moszkvában, illetve a környező dácsatelepeken is tetten érhetőek: eltűnnek házak, vagy éppen egy hatamas szálloda, új épületeknek, új arculatnak adva helyet. A hajdan presztízzsel rendelkező értelmiségiek, orvosok ma szinte abszurd helyzetbe kerültek, több munkahelyen való helytállás sem hozza meg számukra az anyagi biztonságot. Új emberek, új értékek hódítanak teret, gombamódra nőnek ki a földből a hatalmas villák, nem tudni, hogyan szerzett vagyonokból, a gazdasági válság és mélyszegénység éveiben. Rubljovkán, ahol hajdan az állam vezető emberei és értelmiségiek éltek, az “új oroszok” hatalmas kerítéseket emeltek. Mint a kerítés mögötti élet, annyira átláthatatlan az értelmiségi jövője Moszkvában – és nem csupán. A Moszkvai szerelmi történetek c egy lírai társadalomrajz, amit egy Csernobilről készített, szintén személyes indíttatású film előzött meg, és a rendező vallomása szerint egy Szibéria-kutatóval kapcsolatos, hosszú évek kutatására alapuló dokumentumfilm fog követni.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS