Még életben vagyunk, ergo ennek így kellett történnie
Gozner Gertrud 2003. június 04. 17:11, utolsó frissítés: 17:11#b#[Filmszemle]#/b# Egyvalamiben már az elején megegyezhetünk: ez a Mátrix #b#nem az#/b# a Mátrix. És ha valaki kényes az ilyesmire, jobb ha nem olvassa el a most következõket, mert sok minden kiderül.
A folytatás elvesztette azt a kezdeti frissességet, amibõl mindenkinek jutott egy kis morfondírozni való. A metafizikai mélységeket elkezdték feltölteni egy Hollywood-kompatilisebb film kedvéért. Az, aki félig-meddig vallási áhítattal ül be a második részre, és újabb, a világot sarkaiból kifordító eszméket vár, biztosan csalódni fog. Amit helyette kap, sokkal sablonosabb, varázstalanabb mozgókép. Azzal az általános érzéssel maradhat, hogy ezt a filmet nem elõzte meg olyan körültekintõ dramaturgiai elõkészítés, mint a Mátrix-ot.
Az elsõ rész ontológiai misztériumokat feszegetett: Hogyan tud Trinity a levegõben maradni? Honnan tudta Morpheus, hogy mit keres Neo? Hogyan érezte meg Neo, hogy az egész élete csak egy álom? A válaszok fokozatosan érkeztek és egyre nyugtalanítóbbak voltak. A Mátrix kasszasikeréhez azonban nemcsak a filozófiai utalások járultak hozzá, ehhez kellettek még az eredeti vizuális újítások is. A levegõben lelassított lövedékek (bullet-time), a túlkoreografált kung-fu verekedések 360 fokos körbekamerázását azóta reklám- és játékfilmek tucatjaiban utánozták. A Mátrix világa egyaránt kínált táplálékot a spiritualitás híveinek és a számítógépes animék rajongótáborának. Amit kaptunk: posztmodern sci-fi és filozófiai elméletek, különleges effektekkel és akcióval megtûzdelve.
Most kutakodjunk egy keveset a fejleményekben. A Mátrix I. a hit és a sorsszerûség fogalmára helyezte a hangsúlyt. Az Újratöltve a választás és a szabad akarat problémáját járja körül.
A választás
A második felvonásban újabb részleteket tudunk meg a Mátrix történetérõl, magától a program alkotójától, az Építésztõl. Az építész elmeséli, hogy Neo nem az elsõ messianisztikus figura a Mátrixban – hanem a hatodik. Neo elõtt még öten próbálkoztak az emberek felszabadításával – sikertelenül, mert a lázadás forgatókönyve is része a Mátrixnak: Zion elpusztul, egy maroknyi túlélõ újraépíti, és ismét felveszi a harcot.
A mátrix hibás, ezért engedi meg, hogy az emberek rendelkezzenek egy másik világ sejtésével. Az anomáliát nem tudták kiiktatni a rendszerbõl, de ez meghatározott szinten kontrollálható és irányítható. Tulajdonképpen Neo is az anomáliának köszönhetõ, azonban valamiben más mint elõdei. Túl hamar ráébredt küldetésére, mert minden elõdjétõl tanult valamit, és … mert szerelmes. A mátrix gyengesége, hogy nem tudja kezelni az emberben rejlõ intuíciót és a tökéletesség eszméjét -- ezért kijátszható.
A korábbi mátrixok kudarca után az Orákulum volt az, aki véletlenül rájött a megoldásra: a mûködéshez szükség van hibára. Az egyenletnek nem szabad tökéletesnek lennie, így megtanulták azt irányítani és levezetni. Az Orákulum így adja a reményt a Mátrix-ban élõknek.
Neo-nak újból két „pirula” közül kell választania – a jobb ajtón vagy a bal ajtón hagyja el az Építész szobáját? Ha jobbra tart, megmenekül Zion, Trinity viszont meghal. Ha a bal ajtón lép ki, megmentheti szerelmét, de Ziont elérik a gépek. A jobb ajtó választása azonban feltételezi a korábbi forgatókönyvek újraismétlését Zion bukásáról és újjáépítésérõl. És így visszaáll egyfajta egyensúly, ami a mátrixhibát igyekszik csökkenteni.
„Nem azért vagy itt, hogy válassz. Már megtetted. Azért vagy itt, hogy megértsd, miért azt választottad” – int az Orákulum. Reális volt Neo választása? Vagy csak látszat? Nem elhanyagolható a választás tétje, ezen múlik minden érték, és természetesen az emberiség sorsa.
Neo felvállalja messiási szerepét, a kérdés, hogy a döntést a Mátrix sugallta neki, vagy a szabad akarat. A film végén már nemcsak a Mátrixban, hanem a való világban is képes megállítani a gépeket. Ez a programozhatatlan „isteni” hatalmának a megnyilvánulása, avagy Zion is a Mátrix része? Akkor Neo szabad akarata sem több egy programnál.
A program-társadalom felépítése
A Mátrix hiányosságait használják ki a fõprogramon élõsködõ különbözõ kalóz-programok, (ilyen Meroving és az Ikrek). Ezek a szabad akarattal rendelkezõ programok, amelyek képesek a mátrixon belül saját érdekeiket érvényesíteni? Kérdés, hogy az Építész ember, avagy gép-e. Lehet, õ maga is egy elszabadult program, amelyet a rendszer be akar fogni? Kis segítõszoftverek is tevékenykednek a rendszerben, anélkül, hogy valami felsõbb, magasabbrendû céljuk lenne. Ilyen például a Kulcskészítõ alakja, aki betölti küldetését azzal, hogy Neo elõtt megnyitja a Forrás ajtaját.
Smith ügynök nem „halt meg” a múlt részben, sõt erõsebb mint valaha. Neo ugyanis nemhogy nem semmisítette meg, de teljesítette régi vágyát és megszabadította a mátrix központjától. Smith ügynök elszabadult vírusként átjárhat a különbözõ programok között és korlátlanul sokszorozódhat, amit a készítõk látványosnak szánt harci jelenetben maradéktalanul ki is használnak.
Smith azonban már nemcsak a Mátrixon belül közlekedik korlátlanul, a már kultikus vezetékes telefonon keresztül elfoglalja egy emberi tudat helyét és belép Zionba. Smith függetlensége Neo-ban gyökerezik, szabad akaratot másolt át tõle és ez biztosítja a korlátlan mozgásteret a számára? Smithnek a bosszún kívül van még valami célja?
Amire nem volt szükség
A Föld alatti Zion-ban a sci-fi filmeket idézõ – többnyire afro-amerikaiakból álló – emberi kolóniát találunk, akik R’n B’-videoklipbe illõ, vonagló törzsi táncot lejtenek a visszatérõ „ûrhajósok” tiszteletére. A vezetõk között elhangzó párbeszédek pedig többnyire az Ûrszekerek parancsnoki hídján folyó dialógusok rosszabb napjait idézik.
Morpheus elveszette a tanítószerepet és a szellemi vezetõ színében tetszeleg, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Zion népe elõtt tartott beszéde – nem adjuk fel a harcot, ha kell együtt halunk – nem emel lelket, csak nevetségessé tesz. Természetesen továbbra is elmerülhetünk olyan aranymondásokban, mint: És ha holnap véget érne ez a háború? Nem éri meg ezért harcolni? Nem érdemes ezért meghalni?; Még életben vagyunk, ergo ennek így kellett történnie; Csak egyvalamit kérek tõled. Mit? Bízz bennem.
Neo figuráját túlzottan magabiztosra koreografálták a harci jelenetekben, amelyek ezáltal élüket és tétjüket vesztik. Minek megküzdeni a több száz Smith-szel, ha bármikor – ha már megunta a kung-fu-t – egyszerûen kirepül a képbõl. Sajnos az abbé-ruhában feszítõ Neo idõközben egy Superman-képzõ tanfolyamot is elvégzett kiváló minõsítéssel, azóta hanyag eleganciával kapja el zuhanó barátait, és ökölbe szorított kezét sem felejti el eközben kinyújtani. A befejezés – a beszivárgott Smith ügynök felvillantásával – krimiszerû folytatást ígér. To be concluded – a rejtély megoldódik.
Most megvádolhatnánk Wachowskiékat, hogy a pénz, a siker meg minden, és csak a látványra élezték ki az Újratöltvét. A programozók szép munkát végeztek, a nem túl finoman kibontott cselekményért cserébe lenyûgözõ jeleneteket, speciális effektekkel színezett harcokat láthatunk, "köteles ugrásokat" minden mennyiségben, lelassított-kimerevített ugrás-fázisokat, virtuálisan beépített szereplõket valóságos helyszínen és létezõ színészek közé helyezve, vagyis mindent, ami a Mátrix után a szemnek ingere. A beavatás azonban elmarad. A kérdések pedig egyre sokszorozódnak, és csak reménykedhetünk, hogy a harmadik rész képes lesz felnõni a mindent megoldó befejezéshez.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
