A 2009-es vagy az új sárkánytetkós lány a jobb?
Búzás Anna 2012. január 19. 14:27, utolsó frissítés: 19:37David Fincher adaptációja erősebb, brutálisabb és természetesen látványosabb, mint Niels Arden Oplev svéd rendezőé. Az viszont kérdés marad, hogy szükség volt-e erre?
Stieg Larsson Millenium-trilógiájának első darabját, a Sárkánytetkós lányt (The Girl with the Dragon Tattoo) a 2009-es svéd filmadaptáció után David Fincher is kiszemelte. A rendező egy interjúban elmondta, hogy azért készítette el a filmet, mert nagyszerűnek találta az alapanyagot: a regényt.
És egy Fincher-kaliberű rendező megteheti, hogy olyan könyvet adaptál, amelyből alig két éve készült el egy meglehetősen jó film. Mivel sok amerikai már azt is fárasztónak találja, ha egy film nem az anyanyelvén fut, ezért nagy valószínűséggel sok néző fogja inkább Fincher rendezésében megismerni a tetovált lányt, és esetleg azután nézi meg a Niels Arden Oplev svéd adaptációját. Végülis így mindkét fél jól jár.
A könyv (és a filmek) főszereplője egy perifériára szorult lány, hatalmas sárkány-tetoválással a hátán, piercingekkel az arcán, aki állami gondozásban él. Lisbeth titkos infókat gyűjt egy szervezetnek, nagyon ügyes hacker, és egyszercsak belekeveredik egy újságíró (Blomkvist) utáni nyomozásba, majd ezáltal az újságíró által folytatott nyomozásba is.
A Fincher-film intrója megadja a kezdő lökést, a "folyékony, fekete" videoklipszerű főcím alatt a Led Zeppelin Immigrant Song-jának átdolgozása hallható, melyet Trent Reznor és Atticus Ross jegyez. És az intróhoz képest a film alulmarad, a kezdőképek a legemlékezetesebbek.
Azt gondolnánk, hogy a svéd változat autentikusabb helyszínekben, de ez nem így van. Az amerikai adaptáció sokkal "hidegebb" és "északibb": Fincher és stábja is Svédországban forgattak, télben, hóban, hóviharban. Oplev filmjében napsütéses, zöldülő tavaszi tájakba csöppenünk. A gazdag Henrik Vanger egy kis faházban biztosít helyet a nyomozó-újságírónak, Blomkvistnak, miközben ő egy kastély-nagyságú épületben lakik. Fincher már ennek is megadja a módját: Blomkvist egy téglaházban lakik, ami jó állapotban van.
Az Oplev-film közel áll a Gyilkos elmék epizódjaihoz, a megoldandó esethez hasonlókkal többször találkozhattunk a sorozatban. Még hacker lányunk is van, Lisbeth mindenhez hozzáfér a neten keresztül, akárcsak Penelope. A különbség csak annyi, hogy a csapat ebben az esetben csak kéttagú és svédül beszélnek. Ehhez képest Fincher finomítja a történetet, a nyomozás folyamata nem "gyilkoselmés" és nincs túltűzdelve nyálas visszaemlékezésekkel, pedig a The Curious Case of Benjamin Button óta tudjuk, hogy a csöpögős részeket is szereti.
Film a filmben alakzattal is találkozhatunk mindkét filmben: Lisbeth térfigyelő kamerákat szerel fel a lakóházukban és akörül. Ennek a kamerának a felvételeit mindkét rendező bevágja: Oplevnél ez nem annyira emlékezetes, de a 2011-es filmben a fekete-fehér képek megtörik a történet folytonosságát. Lisbeth a kamerába néz, azaz a néző szemébe, és ez egyfajta kiszólásként értelmezhető, váratlanul ér és megragad. Talán éppen ezzel a tekintettel fogja meg a nézőt a Fincher-film főszereplője.
Rooney Mara karakteresebb és finomabb tetovált lányt alakít, mint Noomi Rapace. A svéd színésznő vonásai durvábbak, testalkata férfiasabb, Rooney ezzel szemben törékenyebb, gyerekarcú, szőke szemöldökű punker.
Daniel Craig és Michael Nyqvist játéka között nagy eltéréseket nem érzékelhetünk, mindkettő jól játszik, de a tetovált lány(ok) lesöpri(k) őket a vászonról, elvégre ő(k) a főszereplő(k). Annyit azonban megjegyeznék, hogy a Craig-féle Blomkvist gyávábbnak bizonyul a film végén, visszamegy a barátnőjéhez, míg Oplevnél nincs lezárva a kapcsolat, sőt, úgy tűnik, valami elindult Lisbeth-tel.
Meglepőbb párhuzam, hogy a termékmegjelenítés (product placement) mindkét adaptációban nagy szerepet kapott: a két főszereplőnek Macje van, a svéd filmben még óvatosan bánnak az Apple-laptoppal, Finchernél már nem kímélik, állandóan csapkodják. A Google keresője, a Heinz ketchup, a Marlboro szintén helyet kaptak a filmekben.
Az Oplev-féle film felvonultatja a krimik teljes eszköztárát: képek az áldozatok holttestéről, flashbackek, mappák tele iratokkal, tárgyi bizonyítékok, fényképek, újságkivágások stb.
Finchernél is elkerülhetetlen ezen eszközök feltűnése, de kevesebb van belőlük, és nem használja őket annyira konvencionálisan. A gyilkos kilétét is fokozatosan vezeti fel, a Harriet-titok pedig finomabban oldódik meg és fel. A svéd változatban ezzel szemben túl hirtelen derül fény a gyilkos személyére, a Harriet-rejtély megfejtése pedig nincs kellőképpen előkészítve.
A 2011-es változat részleteiben kidolgozottabb, képekben erősebb, de amerikanizáltabb a történet világa, a szereplőket is beleértve: Christopher Plummer egyáltalán nem egy svéd típus, ahogy Daniel Craig sem az. A svéd film pedig éppen a szereplőinek köszönhetően tud autentikusabb maradni: nem tökéletesek, nem szépségek, de igazi svédek.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
