A repedés: kolozsvári musical és új Indie Folker-lemez
kérdezett:Rácz Tímea 2012. március 19. 10:33, utolsó frissítés: 10:48Indie Folkernek, azaz Cseke Róbertnek több mint egy éve nem jelent meg új albuma, most azonban duplán dobbantott: lemezének dalait egy musicalhez írta, amelyet a múlt héten mutattak be Kolozsváron.
Az önálló projektet működtető Cseke Róbert ki akarta próbálni a kész szöveg és a rendező jelentette "cenzúrát". Az eredmény: egyfelől népies, másfelől lounge-os dalok egy nyugdíjasokról szóló musicalben.
Ráadásul Flavius Lucăcel A repedés (Fisura) című előadása sem klasszikus értelemben vett musical, ugyanis egy kész, egyfelvonásos darabhoz születtek betétdalok - savanyúságról, lusta rendőrről, villamos-kisiklatásról. Nem éppen szokványos, mint ahogy az sem, hogy egy helyi indie-zenész musical-projektbe vágjon.
Mesélj, hogyan kezdtél bele ebbe a musicalbe?
- Másfél évvel ezelőtt kezdtük meg az együttműködést Victor Olăhuţ rendezővel. Úgy ismerkedtünk meg, hogy egy videoklipet kellett volna rendeznie nekem, ami végül nem készült el. Ezt a darabot egyszer már összeállította, talán Bukarestben, 2009-ben, de akkor csak felolvasószínház volt. Régóta tervezte, hogy újra előveszi, és hogy zenei momentumokat is találjunk ki bele.
Ehhez csatlakoztam én, zenét írtam hozzá. Persze úgy, hogy lemezt is kiadok belőle, az én projektemben, angolul. A szöveg románul volt, az első három dalnak a szövegét a szerző írta meg, amit én lefordítottam a lemezemre, és még kiegészítettem. Ezen felül még 5-6 dalt írtam, és egyes dalok csak a színdarabba kerültek, mások csak a lemezemre.
A drámát tartalmazó kötetet 2002-ben publikálták, és azóta se nagyon foglalkoztak vele. Azt hiszem, ez az első alkalom, amikor ennyire odafigyeltek rá, és valóban színpadra állítottuk.
>>Az album innen letölthető
Az egyik kedvenc színészem ebben a darabban Anca Hanu, aki az öregasszony szerepét játszotta. Ő úgy került be, hogy Ada Mileának az Insula című musicaljét néztem meg a színházban, ahol ő játszotta a főszerepet. Egy másik szereplőt is el akartunk lopni ebből a darabból, de az nem jött össze.
Akkor te is részt vettél a castingben?
- Tudtam erről a színésznőről, és hogy jól énekel, és szerettem volna, ha őt is beleveszik a szereposztásba. De amúgy nem az én feladatom volt, nem foglalkoztam ezzel. Csak erősködtem, hogy kettejüket próbáljuk meg beszervezni: egyik sikerült, másik nem. Sok minden változott különben, a szereposztás is folyton módosult, amíg idejutottunk.
Az albumon a dalok egységes hangzásban szólalnak meg, míg a musicalben mintha mindegyikre még egy-egy zenei stílust ráadtál volna. Például az első, „savanyúságos” dalban népies elemek is vannak.
- Sokat változtat a hangzáson, hogy mások adják elő. Számba vettük azt is, hogy nem profi énekesek, hanem profi színészek adják elő ezeket a dalokat. Úgy írtam meg tehát, hogy lehessen rájuk játszani. A stílusváltakozást az is okozta, hogy bizonyos momentumokat kellett megzenésíteni, mindegyiknek külön hangulatot adni. Például a népzenés dolog a lemezemen egy abszolút lounge-zenés, zongorás darab – de hát ennek nem volt helye a darabban. Megbeszéltük, hogy talán viccesebb lenne másképp, a darabban komolyan nem lehet elénekelni.
Nem mintha a saját változatodban komolyan kellene venni, hogy milyen szörnyű lenne az élet savanyú uborka nélkül…
- Így van, így van. (nevet) Amúgy a fordításoknál azt is számba kellett vennem, hogy a hallgatóim, akik nem beszélik a román nyelvet – és ők a többség, akik csak angolul hallgatnak –, nem fogják tudni teljesen kontextusba helyezni ezt a lemezt. Így egy külön identitást kellet valahogy teremtenem ennek az egésznek. Más hangulat alakul ki egy olyan hallgató számára, aki nem ismeri a színdarabot. Remélem, hogy így is összeáll, és egy másik kontextus is kialakulhat.
Igen, a darabot a „balkanizmus” viszi nagyon erőteljesen, és ez a dalokban is érződik.
- Igen, de arra gondoltam, hogy ennek meg kell maradnia. Meglepő is lehet egy olyan hallgató számára, aki nem ezen nőtt fel, de nem akartam teljesen kivágni. Ezt a munkát vállaltam; csak a lemez kedvéért nem másíthattam meg egészen.
Az előadás nem tipikusan musical, hiszen egy meglévő színdarabhoz írtatok zenét. A musical műfaja nálunk annyira nem is menő, divatos – szerinted miért?
Például Ada Mileának már a sokadik musicalje az Insula, és az elmúlt 10 évben alkottak még, de nem olyan intenzitással. Nekünk sem az volt a célunk, hogy egy teljes koncertelőadást készítsünk, főleg, hogy egy színházi rendező és egy zenész ültek össze. Én sem koncertet szerettem volna, hanem színészekkel előadott, meglévő történetre zenei momentumokat írni.
Nekem meg kellett kínlódnom vele, és ez volt a fő oka, hogy elvállaltam – ilyet még nem csináltam. Másképp dolgozom a dalokon. Ki akartam próbálni ezt a cenzúrát, amit a rendezői elképzelés, illetve a kész szövegek adnak. Jól is fogott, különben a dalokat a saját fejemből írnám, és lehet, hogy egy ilyenszerű alkotásba magamtól nem vágnék bele. Az is benne volt, hogy le kell fordítanom angolra, és egy külön identitást kreálnom neki. Amúgy a stílus, amit játszom, az sem divatos. A divat nem vonz.
Túlzás lenne akkor azt mondani, hogy a darabhoz a zenét Cseke Róbert írta, a lemezváltozatot pedig inkább Indie Folker?
- Ez nincs így. Amióta 2010-ben elindítottam ezt a projektet, azt hiszem, minden zenei tevékenységemet ide tudom fűzni, minden elképzelés ebből a szférából érkezik. Az, hogy bizonyos dolgok megjelennek a darabban, amit a lemezre nem tettem fel – mint a népzenés – olyasmi, amivel már régóta foglalkozom, de lemezanyagként még nem tudtam teljesen vállalni. Több kísérletezés fért bele ebbe a musical-projektbe, mint egyébként.
És Indie Folker mit csinált még eközben?
- Nagyon sok zenei közreműködésem volt, ami felgyűlt, Most úgy érzem, sűrű lesz a kiadás. 2011-ben nem publikáltam új zenét, és ezt nem is vettem észre, annyi mindenbe kezdtem bele. Ez a musical az egyik, van még négy közreműködés és egy szólólemezen is dolgozom. Novemberben Murányi Tónival készítettem egy dalt – az ő ötlete volt az együttműködés –, most azon dolgozunk, hogy bemutassuk és videóanyagot is készítsünk hozzá. Nem mondok el még sok mindent róla, csak annyit, hogy én angolul énekelek, ő magyarul, és nemzetközi publikumnak fogjuk bemutatni.
Ezenkívül a nyáron több mint egy hónapig próbáltunk napi rendszerességgel a zenekarommal, amelyet frissen The Wonder Fools-nak kereszteltünk el. Itt közösen készültek dalok, mármint úgy írtam őket, hogy zenekarral adjuk elő. Egy dalt már felvettünk és közzétettünk, ez a Why. Van egy pár szerzemény, és remélhetőleg júniusig egy kislemezt is kiadunk a zenekarral, év végéig pedig egy nagylemezt készítek egy dalszerző-zeneszerző barátommal. Sok mindent elkezdtem, és ezeket folyamatosan fejezem be.
Koncerted sem volt már egy ideje.
- Igen, mert ráálltam a stúdiómunkára és dalszerzésre. Április 14-én viszont elkezdődik egy kéthetes turném Finnországban, ami nagyon jól jön. Remélhetőleg még a nyáron összehozunk más külföldi koncertezgetést, de ezzel még nem foglalkoztam. A finnországi turné viszont nagyon érdekes lesz.
Ez is teljesen önszerveződő lesz? Tartod továbbra is a projektben elkezdetteket?
- Igen, másra nem számíthatok, csak amit én szervezek. Viszont az egyik koncertszervező Finnországból, akivel együttműködök, nagyobb zenészeket, dalszerzőket is segít Finnországban és Svédországban. Abban reménykedem, hogy ha ez sikeres lesz, lesz egy jó frontom a skandináv országokban, amely más szinten működik, mint amihez hozzászoktam, vagy amire alkalmam volt. Nem merek még sokat mondani, nem állt még össze, de ha összeáll, akkor más szinten fogom művelni ezt az egész projektet.
A musical végeredményével meg voltál elégedve?
- Ha továbbgondoljuk – és erre tervek is vannak –, zeneileg átdolgozzuk, akkor egyre jobb és jobb lesz. Minden szempontból lesznek módosítások, ez a projekt nem ennyi, hogy egyszer bemutattuk.
Nincs is olyan, hogy legközelebbi előadás időpontja?
- Sajnos nincs, ez a fajta színház is úgy működik, mint az én zeném: nincs meg rá előre a pénz. Nem lehet könnyen mozogni, tervezni. Ez is saját szervezés, indie színház. Egyelőre még nem tudjuk. Remélhetőleg fesztiváloztatni is tudjuk, remélem, egyre jobb lesz, egyre érdekesebbé tudjuk tenni.
És ha arról van szó, jöhet más musical is, más betétdalok?
- Elméletileg igen, sőt, beszéltünk is már róla, talán egy gyerekdarabot is összeállítunk. Az még nagyobb kihívás lenne, még nehezebb lesz saját lemezt készíteni belőle. De bármi lehet még.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
