2026. november 12. csütörtök
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Aki szerencsét próbál, és aki nem: nemi szerepek az iskolai olvasmányokban

Nagy Anna 2012. április 16. 15:55, utolsó frissítés: 16:03

Négy év alatt tíznél kevesebb olyan olvasmánnyal találkoznak a gyerekek, amelynek főszereplője nő. De a férfiak túlreprezentáltsága nem jelenti azt, hogy a serdülő fiúk előnyösebb helyzetben lennének.




Az általános iskolai irodalomkönyvekben egyértelműen aránytalan a férfi és a női szereplők megjelenése. Négy év alatt tíznél kevesebb olyan olvasmánnyal találkoznak a gyerekek, amelynek főszereplője nő.

A nyolc vizsgált könyvben a legtöbb női figura identitása az anyaságra mint funkcióra, vagy egyetlen lehetséges élethivatásra redukálódik. Az anya állandó és biztonságot nyújtó háttérszereplő, hogyha pedig központi figura lesz, akkor az anyához való viszonyát megfogalmazó elbeszélő/lírai én perspektívájából ismerjük meg. Ezen kívül feleségek, házasság előtt álló leányok, menyasszonyok a legtöbb szöveg szereplői.




Kivételnek számít a Tulit Ilona-féle ötödikes tankönyvben Az okos leány története, illetve a Maros és Olt című népmonda. A nő általában mellékszereplő: a főhős ártatlan húga a Szóló szőlőben, aki naivan várja a bátyja ajándékát, a királylány, akit meg kell menteni, vagy a leány, a távoli csodálatos lény, aki után a főhős vágyakozik, a leánykák, akik délután kisöprik a tantermet Gárdonyi Géza Bűntárgyalás című novellájában, míg a főszereplők lelki vívódások közepette várják a tanító ítéletét.

Az olvasmányok így igen szűk rálátást nyújtanak arra a rengeteg kulturális, gazdasági, társadalmi, biológiai stb. tényezőre, amelyeknek sokszínű variációjából az emberi, esetünkben a női identitás felépül. Ez a hiányosság leginkább úgy érzékeltethető, hogyha a tankönyvekben párhuzamba állítjuk a férfi és a női nem reprezentációit.

Az összehasonlítás, az efféle oppozíció célja itt tehát nem egy harcos, kompetitív jellegű leépítő kritika lenne. Arra szeretnék rámutatni, hogy milyen erősen behatárolt világképet közvetítenek ezek a könyvek úgy a fiúk, mint a lányok számára. A férfiak túlreprezentáltsága korántsem jelenti azt, hogy az éppen serdülő általános iskolás fiúk sokkal előnyösebb helyzetben lennének, mint a lányok. A feléjük közvetített társadalmi normák, a gyakran anakronisztikus ideálok és szerepminták éppoly korlátoltak és sztereotipizáltak, mint a másik esetben, csak éppen árnyaltabban vannak bemutatva.



Az általános iskolai olvasmányokban nincsenek gyermekkorú női szereplők, akikkel a tíz-tizennégy éveseknek közös problémái, élettapasztalatai lennének. Több olyan történet is van, amely az apa-fiú, anya-fiú, avagy a testvérek közötti kapcsolatot dolgozza fel, viszont nincs szó anya-lánya, apa-lánya viszonyról.

A legtöbb női figura olyan kiszolgáltatott pozícióban van, amelyben őt valaki meg kell mentse. Az fel sem vetődik, hogy ő maga próbáljon meg tenni valamit: a királylányt fogva tartja a hétfejű sárkány, Iluskáért Kukorica Jancsi harcol, Toldi Miklós bosszút áll a magára maradt özvegyasszony meggyilkolt fiaiért. Az anyák, a feleségek keménysége és ereje abban nyilvánul meg, hogy ellenvetés nélkül, csendes hősként tűrik a hétköznapok gondjait, és gyermekeik számára találékonyságukkal próbálnak meg élhető világot teremteni a nyomorúságban. (Lásd pl. Február hol a nyár, Hét krajcár, Bölcső és bagoly.)

Nincs olyan narratíva, nincs olyan elbeszélői szólam amely a lányok, nők, anyák élettapasztalatait mondaná el,

az ő perspektívájuknak adna hangot.

A szép, fiatal lány az olvasmányok többségében valahol távol van, titokzatos csendben létezik, nem ismerjük a hangját, gondolatait: ő a vágy tárgya, akit nézni lehet, elérni annál kevésbé: „A mi derék ifjaink azon ürügy alatt, hogy csillagokat vizsgálnak, naphosszat azzal foglalatoskodnak, hogy a szép Klárikát nézik távcsöveken keresztül; amíg Gerzson úr azt hiszi, hogy szemeiket az ég csodáin fárasztják, ők azzal mulatják magukat, hogy a kedves leánykát mindenüvé távcsővel kísérik, kertbe, szobába, konyhába és benne gyönyörködnek.”

A nagyenyedi két fűzfa pedig ennek a két derék ifjúnak hősies emlékére folyvást zöldül a víz medrében, Klárika meg, miután egy rendben ő is megmenti a várost a labancoktól, még örülhet hogy nem adták el a város szabadságának fejében. A történet lezárásában még egy utolsó összekacsintásként az olvasóval az elbeszélő megjegyzi: „Gerzson úr áldást mondott (…) József szerelmére is, kinek nem kellett többé perspektíván keresztül nézni Klárikát, ha látni akarta.” Arról pedig nem tudni, hogy az ájultából éppen magához térített Klárika mindezt milyen perspektíván keresztül szemlélte.


A nők élettere a falura, az otthonra korlátozódik,

legyen az a mesebeli királyi palota, Toldi Miklós szülői háza vagy a Hét krajcár almáriumos szobácskája. Elég csupán a János Vitézre gondolni, ahol Iluska és Jancsi is egyformán árva, akit mostohája kíméletlenül dolgoztat. A kilátástalan szituációból Jancsi elmenekül, Iluska pedig otthon maradva, tehetetlenül belehal mostohája kínzásaiba.

A mesék királykisasszonya a kacsalábon forgó kastély tornyában szomorkodva várja, hogy az üveghegyen túlról érkező vitéz örömöt hozzon életébe. Ezzel szemben a szegénylegények és a három királyfiak elindulnak szerencsét próbálni, világot látni, boldogságot keresni. A lány pedig nem lesz más, mint a kirakatban díszelgő jutalom. Ez egyeduralkodó struktúra a tankönyveinkben. A Máthé – Szász - Mihálykó-féle könyv például egyértelműnek veszi, hogy a mesehős csakis „bátor, talpraesett, eszes legény” lehet, akinek „jutalma nem marad el: övé lesz a királylány keze és a királyság fele.”



A népballadák drámai konfliktusait, súlyos kérdéseit kivéve az olvasmányokban megjelenő nőalakok végletekig leegyszerűsített figurák, akik típusokat képviselnek, és nem formálódó, fejlődő karaktereket. Nem vitatkoznak, nem kell gondolkodniuk – dekoratív látványelemként léteznek csupán, amely passzivitásából kifolyólag eleve nem lehet egyenlő fél egy aktív, világjárta férfi mellett. Az anyák, a lányok aktivitás helyett reakciókban nyilvánulnak meg, mindig valaminek vagy valakinek a viszonylatában érvényesülnek. Nyilván


az olvasmányok keletkezési idejével hozható összefüggésbe az a tény, hogy a nők a családjukon kívül nem jelennek meg egyéb szociális terekben,

nincsen szerepük a nyilvános társadalmi életben – és nem is boldogok, nem is keresik, csak várják, a boldogságot, azt hogy valaki más boldoggá tegye őket.

Egy másik jelenség, hogy, csak nagyon kevés esetben ismerjük meg egy női szereplő teljes nevét (pl. Baló Ágnes), hogyha pedig nem a neve azonosítja, akkor egy férfihoz való viszonya jelöli meg: a bíró lánya, Furulyás Palkó anyja, Ferkó húga, Kőmíves Kelemenné stb. Sok olyan férfi szereplő is van, akinek nincs neve. Az ő identitásukat azonban legtöbb esetben mesterségük adja: király, csősz, mesterember, katona, tanár, tanító stb.

Összességében azt figyelhetjük meg, hogy az olvasmányokban szereplő nők reprezentációjáról jórészt csak a hiány, az állandó viszonyítás, összehasonlítás kifejezéseivel tudunk beszélni. Kevés példa, kevés hang, kevés igazi konfliktus van. A szereplők egyazon zárt világképnek a termékei. Ebben az összefüggésben pedig természetes, hogy az iskolai szövegértelmezések is sokszor megrekednek a jól bejáratott sémák szintjén, a diáknak pedig kényelmesebb egyértelmű és ismétlődő szituációkra betanult interpretációval válaszolni.

Vajon hányan kérdeznek rá arra, hogy Iluska miért nem indul szerencsét próbálni, vagy Hunor és Magor rabolt feleségei miért békélnek meg sorsukkal, és a Téli virágzásban, a Bölcső és bagolyban vagy A kőszívű ember fiaiban miért mindig az apa a mogorva szigor, az anya pedig a gyengéd egyetértés megtestesítője?



„Oroszlányom viaskodik csatában” – férfireprezentáció az olvasmányokban

A férfiakat ezekben az olvasmányokban állandóan próbatételeknek vetik alá. Helyt kell állni, teljesíteni, harcolni kell – folyamatos a fizikai és szellemi feszültség. A legtöbb főszereplő és elbeszélő férfi, akinek ismerjük a nevét, de legalább a mesterségét, s ez szorosan hozzátartozik a róla alkotott képhez még akkor is, hogyha maga a történet elsősorban például az apa-fiú viszonyt tematizálja.

Sokféle élethelyzetet, életteret és életkort megjelenítenek a tankönyvbeli szövegek: mesebeli király, szegényember, csősz, katona, bíró, költő, tanító, a világot épp megismerő kisfiú, a családfenntartó felnőtt férfi, a bölcs öregapó, harcos diák stb. A reprezentáltság aránytalansága miatt egyértelmű, hogy a férfi szereplőkről árnyaltabb és színesebb képet kap az olvasó. Ez a kép mégis egysíkú lesz, mintha ugyanannak a sémának, típusnak a változatait látnánk a legtöbb esetben.

A főhősnek feltétel nélkül bizonyítania kell: erejét, vitézségét, kitartását, találékonyságát, rátermettségét. A vágyott leány előtt meg kell mutatnia szerelmét, rajongását, ki kell állnia a hűség próbáját. Mindezek felett pedig családját is háttérbe szorító, életét feláldozni kész hazafinak kell lennie.

Furulyás Palkó, János Vitéz, Toldi Miklós, a Bölcső és bagoly Áronja, de még a kis Nyilas Misi is a szegénységből menekül, indul szerencsét próbálni, küzdeni a jólétért a maga módján. A világ bármely pontján felbukkanhatnak, sokféle nyílt konfliktushelyzetet kell megoldaniuk, belső küzdelmeiket is meg kell vívniuk. Gondolkodnak, alkotnak, hódítanak. Megismerik a világ kegyetlenségét és önmaguk korlátait, az olvasó számára pedig legkülönbözőbb szituációk mentén körvonalazódik egyéniségük.


Olyan önálló szubjektumok, akiket néven lehet nevezni,

akiknek története, döntései, sikerei és kudarcai termékeny és izgalmas iskolai viták forrásai lehetnek.

Bármily tág is életterük, a jellemvonásaikra, társadalmi szerepükre vonatkozó sztereotípiák behatárolják identitásukat. A nőknek tulajdonított tapasztalatok és attribútumok (például érzékenység, szépség, gyengédség) nem jelen(het)nek meg a férfiak esetében.

Nyilas Misi vagy a kis herceg törékeny, sebezhető és naiv alakja is inkább a gyermekkor ártatlanságát képviseli. Ez a tisztaság, a csendes háttérbe húzódás pedig egyik regényben sem lehet az erő és boldogság forrása. Mindkét regény befejezése drámai csend és megrendültség. A kis szőke Nemecsek Ernő a töretlen becsület, az elnyomott, elfelejtett mellékszereplők mintaképe.

„Senki se törődött vele. Jelentéktelen kis sovány fiú volt, gyönge gyerek. És talán éppen ez tette alkalmassá arra, hogy jó legyen áldozatnak.” Beszéljünk akár férfiakhoz kapcsolódó sematikus jellemvonásokról, akár általános emberi értékekről, vagy a gyermekkor drámai megtapasztalásairól, egyik esetben sem vetődik fel a kérdés: áldozatokról vagy inkább hősökről beszélünk?



A tudás, a tanítás, a világgal való kapcsolattartás is a férfiak feladata az olvasmányokban. A gyermekkori emlékeket felidéző történetekben mindig az apa a tudás, a világ megismerésének forrása. Ferkót a Szóló szőlőben édesapja tanítja önzetlenségre, Áront édesapja viszi magával munkába.

Mind a négy évfolyam tananyagát átfogja a vitézi élet, a hazaszeretettől fűtött katonáskodás témája a görög óriást legyőző Botond mondájától kezdve, a hatodikban tanult katonadalokon, János Vitéz és Todi Miklós hősiességén át egészen a Baradlay család történetéig.

Zalány Virág tankönyvében egész fejezet foglalkozik a témával „Így éltünk vitézmódra” címmel. A hazáért, a nemzet és a nyelv megmaradásáért vívott küzdelem ennek a fejezetnek a tükrében kizárólag a háborúval, a csatatereken folyó konkrét harccal lesz egyenértékű. Tulit Ilona nyolcadikos tankönyve ugyanezeket a szövegeket (Balassi Bálint: Egy katonaének, Ady Endre: Bujdosó kuruc rigmusa, Jókai Mór: A huszti beteglátogatók, Kölcsey Ferenc: Himnusz, Vörösmarty Mihály: Szózat, Petőfi Sándor: Négy nap dörgött az ágyú) néhány másikkal kiegészítve a Költői szerepvállalás című fejezethez sorolja.

Ezen szövegek nyomán a közösségi, társadalmi szerepvállalás mint jellegzetesen magyar költő-hivatás értelmeződik: „A XVI. századi európai irodalmakat nem jellemezte a közösségi gondok lírai témává emelése. Balassi azonban személyes élményeit, meggyőződését úgy önti lírai formába, hogy azzal kortársaira is hat. Történelmi sorsunkból következően (a területi egység hiánya, az állami önállóság korlátozottsága, a török uralom, a Habsburg-függőség) a költői szerepvállalás nyomon követhető a következő századok magyar irodalmában is.”

A tankönyv áttekintése azonban nem jut tovább a tizenkilencedik századnál. A költői hitvallás fogalmának megismertetéséhez is Arany János és Petőfi Sándor verspárját, illetve más Petőfi-idézeteket használ. Nem kerül szóba egyetlen másféle költői szerep, más elveket valló ars poetica sem.

Ennek következtében a költő a harcos férfi ideáljává válik, aki számára a vers fegyver a hazáért vívott küzdelemben: „Csatázok verseimmel … egy-egy/Harcos legény minden dalom” Nem csoda hát, hogyha A magyar Ugaron-t olvasva a nyolcadikosok felhördülnek a kritikus-keserű hangnemmel találkozva: hogy mondhat költő ilyet? Ady verse ugyanis a Költői szerepvállalás fejezet helyett mindkét nyolcadikos tankönyvben a tájleíró versek sorába kerül, ahol már-már eszközzé redukálódik a szimbólum fogalmának tanításához.

Nyilvánvaló persze, hogy

nagyon sok esetben majdhogynem eltekinthetünk a főhős nemétől,

hiszen olyan általános érvényű életkérdések merülnek fel, ahol ez a szempont lényegtelen. Ezek mellett azonban, arra is jó lenne figyelni, hogy a két nem a szocializáció kulturálisan meghatározott folyamatában igen eltérő tapasztalatokkal kerül szembe. Az általános iskolai korosztályt pedig hangsúlyosan érinti az identitás lehetőségeinek és korlátainak témája, így igen fontos számukra, hogy ebben az életkorban milyen modellekkel, azonosulási lehetőségekkel találkoznak.

A nemi szerepekre vonatkozó sztereotípiák érvényesülése, csoportképző ereje 10-12 éves korban megerősödik. Ebben az életkorban „legerőteljesebb az egyes nemekre jellemző cselekvésformák és tulajdonságok elsajátítása.” A korai serdülőkorban (12-14 év) pedig a nemi szerepekkel való azonosulás külsőségekben is erőteljesen megnyilvánul. Fontos tehát, hogy minél többféle perspektíva, minél többféle szerepmodell láthatóvá váljék előttük. Ugyanakkor az is lényeges, hogy milyen nyelvi eszközei vannak a gyerekeknek identitásuk kifejezéséhez, sematizáló formulák vagy a nyitott gondolkodásra valló, tájékozottságot tükröző beszédmódok.

Hogyha érvényesnek tartjuk azt, hogy az irodalomnak a világ és önmagunk megismerésében alapvető szerepe lehet, akkor igencsak elvárható lenne, hogy a tankönyveinkben újragondoljuk a nemek reprezentáltságának arány(talanság)át és árnyalatlanságát.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS