II. Székelyföldi Biennále: szellemi kaland
sajtóközlemények 2012. május 19. 09:48, utolsó frissítés: 09:52Pénteken megnyitották a grafikai szemlét; a magas színvonalú anyag a majdani kortárs erdélyi kiállítótér egyik alapköve lehet. Tudd meg, kik nyerték a díjakat!
A Székelyföld Napok keretében zajló II. Grafikai Szemle első mozzanatéként Fürjesi Csaba, az I. Grafikai Biennále fődíjasának munkáiból összeállított tárlat megnyitójára került sor a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér falai közt.
A szemle anyagából a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban megnyitott tárlatot méltató esztéta, Vécsy Nagy Zoltán a munkákra jellemző közös nevezők halmazából az alkotók szerepkereső magatartását hangsúlyozta, rámutatva, hogy az alkalmazott technikák, színek, anyagok invenciózus felhasználása a biennále második kiadásában még hangsúlyosabb szerephez jutott. A versenyre 26 országból 340-en neveztek be, a zsűri elé 187 grafikus 240 munkája került, ezek alkották a tárlat anyagát.
„Sepsiszentgyörgyön erős hagyománya van a kortárs művészeti életnek, ennek a hagyománynak az intézményes formáját erősítik a szervezők ezzel a seregszemlével” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, volt kulturális és örökségvédelmi miniszter Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színház nagytermében a II. Székelyföldi Grafikai Biennále díjátadó gáláján.
„A mai napon Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön vettem részt olyan rangos, kulturális eseményeken, amelyek feltétlenül bekapcsolják mindkét várost a kultúra nemzetközi körforgásába. Amikor értékalkotókról, művészetekről beszélünk,
akkor nem létezik provincia,
hanem alkotói központról kell beszélnünk. Abban bízom, hogy 2014-ben is a harmadik grafikai biennále bírja majd a romániai kulturális tárca támogatását, mert ez egy jó kezdeményezés, egy jó úgy. Vigyük ezt tovább, hadd öregbítse Székelyföld hírnevét, növelje továbbra is az alkotói kedvet” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának megfogalmazásában a grafikai biennále olyan erő, amely kimozdító hatást gyakorol alkotóra és szemlélőre egyaránt. Vargha úgy véli, az itt kiállítók az intermédia vizein is otthonosan mozognak, a tárlatot magát pedig a „szellemi kaland” jelzővel illette. Az intézményvezető elmondta: ez a magas színvonalú anyag a tervezési szakaszban lévő, kortárs erdélyi kiállítótér egyik alapköve lehet.
„Bukarestből, de még Brüsszelből is látszik Székelyföld – a II Grafikai Biennále bármilyen magas elvárásnak megfelel. Természetes, hogy az önkormányzatoknál úgy gondoljuk, hogy a továbbiakban is érdemes támogatni ezt a rendezvényt, az elkövetkező kiadások finanszírozásának jövőjét is biztosítjuk” – összegzett Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
A rendezvényt mindhárom székelyföldi megye, azaz Maros, Hargita és Kovászna megyék önkormányzatai támogatják. Hargita megye részéről Borboly Csaba elnök így fogalmazott: „Székelyföld akkor lehet sikeres, ha értékeit az egész világban megcsodálják. Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy összefogva olyan kulturális stratégiát tudunk létrehozni, amely az itteni értékek mélységét jól tudja szemléltetni.”
A Maros megyét képviselő Péter Ferenc, Szováta polgármestere hangsúlyozta: a művészetet pártolni nemes dolog,
ha a támogatás mögött az egységes Székelyföld áll,
az többletértéket kölcsönöz a rendezvénynek. A szervezők részéről a biennále kurátora, Siklódi Zsolt rámutatott: az sem véletlen, hogy az idén a megyei tanácsok díját Erdély egy-egy meghatározó, magyar képzőművészről nevezték el: Hargita megye díja Nagy Imre, Maros megyéé Nagy Pál, míg Kovászna megye kitüntetése Plugor Sándor nevét viseli.
Ezt követően került sor a Biennále díjazottjainak kihirdetésére és a díjak átadására. A szemle fődíját, a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium által felajánlott, 2000 eurós csekket Kelemen Hunortól Péter Ágnes magyarországi képzőművész vehette át. A megyei tanácsok díjait Ioan Horváth Bugnariu, Katarzyna Kalczynska, valamint Branko Nikolov képzőművészek vehették át.
A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által felajánlott 6 különdíjat Kassay Péter igazgató adta át, aki egyúttal méltatta és megköszönte a zsűri munkáját is. A Biennále különdíjasai Ferenc S. Apor, Sárosi Mátyás Zsolt, Mehdi Darvishi, Szeppessy Béla, Căbuz Andrea és Pataki Tibor képzőművészek.
A díjátadó ünnepség végén Imreh-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója megköszönte a szervezők munkáját és a nap záróakkordjaként színpadra szólította Horváth Kornél és Lantos Zoltán etnojazz-duót. A duó koncertje méltó zárása volt a II. Székelyföldi Grafikai Biennále megnyitó ünnepségének.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
