Nyáry Krisztián: "nem bánnám, ha az erdélyi irodalom erősebben benne lenne a kánonban"
Búzás Anna 2012. július 31. 16:52, utolsó frissítés: 2012. augusztus 01. 11:21Nem is értem, hogy Wass Albert vagy Nyírő helyett miért nem Bánffyt kezdték felépíteni. Pedig politikai logikával is alkalmas lenne - mondta el nekünk Nyáry.
Szerelem és vágyakozás, hűség és megcsalás ahogyan az írók és költők élték meg - erről ír Nyári Krisztián lassan egy fél éve a Facebookon. Mi pedig izgatottan követjük.
A Facebookon botlottam bele, először a barátaimnál láttam a bejegyzéseit és az ismerős írók, költők képeit, Adyt, Karinthyt, Faludyt, József Attilát, Kosztolányit stb. Eleinte csak a képeket néztem meg, aztán a szövegeket is elolvastam és elképesztően beszippantottak a történetek. A bejegyzések a szerzők magánéletébe nyújtanak bepillantást, Nyáry Krisztián nem értékel és nem színezi ki az eseményeket, csak egyszerűen leírja. A történetek pedig elemi erővel hatnak az olvasóra és közelebb hozzák az írókat, költőket.
Felmerült bennem a kérdés, hogy ez a fajta “kiteregetés” talán túllépi a határt, még akkor is, ha az említett szerzők már nem élnek, de mégis kíváncsian falom a bejegyzéseket, lesem a Facebookot, hogy mikor jelenik meg a következő történet és fotók. Olyan ez, mintha egy detektívregényt olvasna az ember, csakhogy itt nem a gyilkos kiléte tart izgalomban, hanem az írók szerelmi történeteinek felfedése.
Valószínűleg az irodalomtörténészek számára ez semmi újat nem jelent, olyan is akad, aki rossz szemmel nézi, amit Krisztián művel, de tény, hogy rengeteg olvasót megmozgat és a személyes történetek hatására azok is kézbe veszik az írók, költők könyveit, akik amúgy nem szoktak olvasni. Akik pedig eddig is olvastak, azok számára is értékes adalékként szolgálnak a bejegyzések, valódi és megrázó emberi történetek.
Mi alapján választod ki azokat a szerzőket, akikről bejegyzéseket írsz?
– Nincs benne rendszer. Kezdetben azokról írtam, akiknek a története a fejemben volt, abban a sorrendben, ahogy eszembe jutottak. Később az olvasók javasoltak szerzőket, akiknek már részletesebben utána kellett néznem. Olyasvalakiről azonban nem írok, aki alkotóként nem érdekel.
A történetek kizárólagosan a magánéletre vonatkoznak. Mit gondolsz, mennyiben fontos, hogy az olvasó az adott mű írójáról ilyen jellegű információkat is megtudjon? Befolyásolja-e ez az olvasás-megértés folyamatát?
– Ez a kérdés egyidős az irodalomelmélettel. Szerintem egy műalkotásnak, például egy versnek, számos tulajdonsága befolyásolja a megértés folyamatát. Van neki nyelve, ritmusa, rímképlete, költői képei, van egy kulturális közeg, amiben keletkezett, és van neki szerzője is.
Lehet úgy is törekedni a megértésre, hogy az utóbbit kihagyjuk, de akkor szegényebb lesz az értelmezés. Ha pedig a szerző fontos, akkor fontos a szerző életrajza is. Nem jó, ha mindent ebből vezetünk le, de az sem, ha pusztán a nyers szövegre koncentrálunk. Ha pedig foglalkozunk az életrajzzal, miért ne tehetnénk az évek alatt rárakódott kultusztól mentesen?
Számomra ezek a történetek közelebb hozzák az írókat, költőket, emberibbé teszik. És szinte úgy olvasom őket, mint valami detektív regényt. Mi volt az eredeti szándékod a bejegyzésekkel?
– Semmi. A barátaim szórakoztatására kezdtem el írni. Ha van bennem mögöttes szándék, akkor talán az, hogy bemutassam: a tankönyvekben szereplő szerzők nem magasztos szobrok voltak, hanem hús-vér emberek, ugyanolyan gyarlóságokkal és erényekkel, mint mi magunk. Ezért talán könnyebb is azonosulni velük.
Ugyanakkor felmerül bennem a kérdés, hogy nem lépsz-e túl egy határt? Végülis a szerzők magánéletét teregeted ki, a beleegyezésük nélkül.
– Ez valódi dilemma. Ha szigorúan figyelembe vennénk a szerzői magánélet ilyen fokú védelmét, akkor például nem olvashatnánk a Szabad-ötletek jegyzékét (írta József Attila - szerk.), Csáth vagy Móricz zseniális naplóját sem. Hitelesen értelmezhetnénk A huszonhatodik évet, ha nem beszélhetnénk róla, hogy Szabó Lőrinc az öngyilkossá lett szeretőjéhez írta? Vagy ott van Nemes Nagy Ágnes, aki nem akarta, hogy a fiatal korában írt szerelmes versei vagy esszéi megjelenjenek, mert másfajta költői szerepet szánt magának. De mennyivel szegényebbek lennénk, ha ezek ma hiányoznának az életműből!
Ráadásul a szerzők magánéletének egy olvasata ma is kanonizálódott tananyag. Minden ötödikes diák hallott róla, hogy Szendrei Júlia méltatlan lett Petőfi emlékhez, és szegre akasztotta az özvegyi fátylát. Miért ne tudhatnák meg, hogy ennek mi volt az oka?
Hogyan reagálnak a kortárs szerzők a bejegyzéseidre?
– Író barátaimat meg szoktam nyugtatni, hogy előbb szépen meg kell halniuk, aztán várok 20-30 évet, és meglátjuk. Tudatosan nem írok olyan sztorikat, ahol élő személy érzékenységét sérteném.
Erdélyi származású írókról, költőkről is írsz. Ezekhez nehezebb fotókat és más anyagokat találni? Melyek a forrásaid ilyen esetekben?
– Hadd kezdjem azzal, hogy az egyik legfontosabb visszajelzés, amit kaptam, egy székelyudvarhelyi könyvtárostól származik. Azt írta, hogy mérhető a bejegyzéseim hatása, mert másnap az olvasók elkezdik keresni az adott szerző műveit.
Sok az erdélyi feliratkozóm, de nem miattuk foglalkozom erdélyi írókkal, hanem mert számomra fontosak. Nem érzem egyébként, hogy nehezebb lenne erdélyi alkotók adataihoz hozzáférni. Online elérhető könyvtári, múzeumi, levéltári adatbázisokból dolgozom, meg persze szakcikkekből, monográfiákból. A nehézség foka attól függ, mennyire közismert az adott szerző élete és mennyire volt polgáriasult a közeg, amelyben mozgott. A száz évvel ezelőtti Nagyvárad és Kolozsvár élete legalább olyan jól dokumentált, mint Budapesté, és rengeteg fotó maradt fenn.
De például Gozsdu Elek szerelméről nem maradt fenn kép, mert a Bánát és Temesvár jóval zártabb világ volt, nem is beszélve egy faluról. Általában nem is az ismert íróval, hanem a partnerével szokott gond lenni, főleg ha titkos szerelemről, házasságon kívüli kapcsolatról van szó, mint Gozsdunál.
A Facebook-oldaladon láttam, hogy Tamási Áron második feleségéről is kerestél képet. Mennyire volt hatékony az akció?
– Fél óra alatt megvolt a megoldás. A Petőfi Irodalmi Múzeumban és az OSZK-ban nem találtunk fotót Salgó Magdóról, de kiderült, hogy Farkaslakán, az emlékházban őriznek róla egy képet. Mindig meglep mennyire hatékony ebben a Facebook. Egyszer Sárközi Mártáról kerestem fiatalkori képet, egy óra múlva jelentkezett az unokája, és küldte a beszkennelt fotót a családi albumból.
Még melyik erdélyi szerzőkről készülsz írni? Kikre vagy kíváncsi és miért?
– Bánffy Miklós párkapcsolatairól keveset tudok, de mert szerzőként nagyon szeretem, biztos utána fogok nézni. Hunyady Sándor is kihagyhatatlan, az élete önmagában is regény. Tamási sűrű szövésű szerelemi életében is benne van még egy-két történet. De Kemény Zsigmond is izgat, vagy Kuncz Aladár, Áprily, Jékely: egyik nagyobb kedvencem, mint a másik. Az újabbak közül nagyon érdekel Szilágyi Domokos és Hervay Gizella élete, de róluk nem hiszem, hogy fogok írni, a szekus vonal megrémít.
Egyébként olvasóként, egykori irodalomtörténészként nem bánnám, ha az erdélyi irodalom erősebben benne lenne a kánonban, de persze máshogyan, ahogy ma a politika szeretné. Visszatérve Bánffyra: nem is értem, hogy Wass Albert vagy Nyírő helyett miért nem őt kezdték felépíteni. Pedig politikai logikával is alkalmas lenne: konzervatív, de nem szélsőjobboldali, Horthy külügyminisztere, de angolbarát, érthető műveket írt, de nem lektűrt, ráadásul zseniális grafikus és színházi szakember is volt. Az egész élete példaszerű és még izgalmas is.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
