Röviden: csakazértis jó volt a Hobó-koncert

Mindig van egy kis ellenérzés, már-már viszolygás bennünk, a húszközépben, amikor szüleink kedvencei lépnek fel sokadjára is a különféle rendezvényeken. Már megint a dinoszauruszok, mondja kedves barátnőm egy pohár bor mellett, bólogatunk. Hallgatom én szívesen, persze, felvételről, de ne mindig csak ők jelentsék a magyar események zenéjét.

Aztán odamegyünk a színpadhoz, a kordonok mellé, fotóra várva, és azt látjuk, hogy egészen apró gyerekek veszik körül „Hobó bácsit”, aki barackot nyom a fejükre, kezet fog, beszélget. Hátunk mögött, a téren ismét gyűlnek és gyűlnek az emberek – reméljük, ezt megunjuk leírni, annyiszor kell majd. Nem szardíniáskonzerv-szerűen, de megtelik a placc, és az első koncertek után még nem akartuk elkiabálni, de mostanra megbizonyosodtunk: sokkal jobb a hangzás, mint tavaly.

Koncert előtti rögtönzött találkozó. Fotók: Sebők Botond

teljes képtár»