Butoh-szóló, teltházas Woyzeck és vetkőző táncosok
B. D. T.
2012. szeptember 17. 18:56, utolsó frissítés: 2012. szeptember 18. 20:09
Nagy József JEL Színházának világhírű előadására egész Romániából érkeztek a nézők a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház fesztiváljának utolsó napján.
Aktivista színháznak is lehetne nevezni Bicskei Zsuzsa Abzu – Mélység című butoh-szólóját, erőteljes környezetvédelmi üzenete okán. A sepsiszentgyörgyi származású színésznő a kortárs japán táncstílust japán mestertől tanulta, 2007-ben jutott ki Tokióba, és évekig gyakorolt, amíg elkészült a gyergyószentmiklósi dance.movement.theater fesztivál utolsó napján bemutatott szólója.
Az előadás egy rituális ima a világóceánhoz, az élet forrásához, a háttérben az ember természetpusztítását dokumentáló fotókat vetítenek ki, az olajszennyezett madarak,
megcsonkított cápa, delfinmészárlás,
bálnavadászat képei időnként sumér vallásos szövegekkel váltakoznak, amelyeket az alkotó magas, éles hangon kántál az eredeti nyelven. Sajnos már a harmadik sorban sem igazán lehetett elolvasni a kivetített magyar fordítást.
Lassú, meditatív mozgásokkal kezdődik az előadás, amely „emlékezés egy többezer éves vándorútra óceántól emberi megtestesülésig, s a jelenidő hálójával való találkozásig”. A jelen pedig az ember okozta szenvedés, élőlény-testvéreinek, akiknek agóniáját átéli a gyorsabb ritmusú, zaklatott zenére vergődő, arcát egy maszkkal eltakaró alkotó. A végén mintha feloldozást kapna az ember, vagy legalábbis a világ problémáját magáévá tevő Én: ezt jelzi talán a kerengő dervis-forgás, és a még le nem rombolt természeti szépségek képi megjelenítése. Mert minden visszatér oda, ahonnan vétetett.
>> Dance.movement.theater: orgiasztikus show, sztárparódia és létdráma >>
Nagy József JEL Színházának világhírű Woyzeck-adaptációja teljesen megtöltötte a Figura Stúdió Színház nagytermét. A Woyzeck, avagy a szédület karcolata című előadást először 1994-ben mutatták be Franciaországban. Béres László fesztiváligazgató még abban az évben látta az előadást Szegeden, és már 2005 óta, amikor a gyergyói fesztivál megszervezésének gondolata megszületett, tervezte elhozni ezt a produkciót – idén sikerült.
A színpadkép, a kellékek, a jelmezek nem egyszerűen kiegészítői a pantomim színészi játéknak, mozgásoknak, abszurd akrobatamutatványoknak, hanem szerves egészet alkotva egy szürke páriákkal benépesített, nyelv nélküli világot hoznak létre. Ebben a világban csak elsuttogott szó-morzsák, kattogó nyekergések, elnémított, tompa trombiták,
vödörbe fojtott ordítások vannak.
Nem is emberi világ ez, hanem agyatlan zombik gettója, s a néző néha attól tart, nehogy leomoljanak a láthatatlan falak, és ragályos legyen ez az őrület.
Amelyben ugyanakkor tényleg van rendszer. Legalábbis alkotóelemeiben: bár értelmetlenek, de az egyes cselekvéssorok olajozottan, szervezetten, begyakorlottan működnek. Nemcsak Georg Büchner címszereplője, Woyzeck, a kísérleteknek alávetett katona az áldozat itt, hanem az összes szereplő e garnizon-börtön rabja, értelmetlen versenyek, parancsok vezérlik életüket. Össze kell rakni a széttört tojást, hajtani kell a működésképtelen biciklit, enni a borsót, öltöztetni a kapitányt, bohóckodni, csetleni-botlani, grimaszkodni, pattogó borsót pisilni. Bokát összecsapni, szalutálni. Ha pedig „szabadfoglalkozás” van, mindenkiből előtör az erőszak. Minden üres, minden halott, eszmélnek magukra a szereplők.
A drámai, brutális gyilkosságokat, a sötét atmoszférát csak a bőségesen adagolt fekete humor teszi elviselhetővé. Persze, a nekrofíliába hajló jeleneteknél már senki nem nevet. De hát meg lehet ölni „még jobban” azt, aki már amúgy is halott?
A táncos kifejezőeszköze, alkotásának anyaga a saját teste. Kényes téma, hogy nem mindegy, milyen ez a test, hogyan változik az öregedéssel, és ezt a folyamatot a táncos megéli, magához öleli, elfogadja, vagy rejtegeti, szégyelli, ezáltal elveszíti alkotói örömét és kreativitását. A IV.dance.movement.theater fesztivál utolsó előadása az (anti) aging volt – bátor, önreflexív, kitárulkozó és elgondolkodtató produkció.
Mădălina Dan és Mihaela Dancs táncosok projektje az, hogy ugyanezt az előadást 30 év múlva is bemutassák. Végig filmezik a nézőtérre elhelyezett kamerával a saját produkciójukat, amelyet ki is vetítenek, mintegy megkettőzve a teret – és időt. 30 évvel idősebb önmaguknak üzennek elhivatottságról, tervekről, ars poeticáról, ugyanakkor bepillantást engednek saját legintimebb alkotói titkaikba.
A meztelen test nemcsak kifejezőeszköz,
hanem önmagában is egy alkotás, veleszületett és szerzett tulajdonságokkal, amelyet sok tanulás, kimunkált, kidolgozott, repetitíven ismételt mozdulatok formáltak. A tánc során hullámzanak az izmok, szövetek, az ember minden porcikája részt vesz az alkotás létrehozásában. Ám az előadóművészet tűnékeny, hiszen abban a pillanatban, ahogy létrejön, el is enyészik, pontosabban állandó jelenidejűségben élhet csak. Lehet róla felvételt készíteni, megkísérelni konzerválni, ám nem is igazán ez a cél.
Mădălina és Mihaela saját magukhoz címzett inspiráló üzenete kimondatlanul a közönséghez is szólt. Nem hagyni kihűlni az alkotói energiákat, nem hagyni elveszteni a motivációt, állandóan tökéletesíteni a mesterségbeli tudást, ugyanakkor lazán, felszabadultan, örömmel megélni a pillanatokat. Társat találni, gyerekekkel foglalkozni, toleránsnak lenni. És ugyanúgy őszinte mosollyal, bátran elmondani, eltáncolni, másokkal közölni, amit fontosnak tartunk.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
