Berlinale belülről: a versenyfilmeken sem ült mindenki székhez ragasztva
Bakk Ágnes 2013. február 19. 10:21, utolsó frissítés: 2013. február 20. 09:38A Pozitia copilului egy problémás anya-fia kapcsolatról szól, közben az újgazdagok korrupciós fogásairól kapunk röntgenképet. Ez számunkra nem újdonság, a Berlinale zsűrijének viszont igen.
A Berlinale filmfesztivál nem gyerekjáték. Nagy a bőség zavara, könnyen el lehet veszni a hatalmas filmkínálat bugyraiban. Idén több mint 400 filmet mutattak be, több száz díszvendéget, közöttük rengeteg világhírű filmsztárt tett ki a fekete BMW-limuzin a vörös szőnyeg előtt, és minderről tengernyi újságíró tudósított.
Berlin tele van plakátolva már szinte két hónappal a fesztivál kezdete előtt a különböző színű medvét ábrázoló hirdetményekkel. A reptéreken külön Berlinale-pult várja az érkezőket, és kedves fiúk segítenek eligazodni bármilyen hozzájuk lépő érdeklődőt.
A fesztivál vörösszőnyeges része tulajdonképpen a központi Potsdamer Platz közelében található épületekben zajlik. Ez két hatalmas mozikomplexumot (CineStar és Cinemaxx) jelent, összesen 22 teremmel, a Filmmúzeumot, ahol ugyancsak vetítéseket tartanak, valamint a Berlinale Palast épületét, ahol a versenyfilmeket mutatják be. Ezen kívül számos „külső” helyszínen is állandóak a vetítések, így például a Berlinale Shorts szekció a Hebbel Am Ufer színházban volt (de ide mindig nagyon hamar elfogytak a jegyek).
De a Berlinalén nemcsak a rövidfilmeknek volt saját kategóriájuk, hanem a Panorama szekció keretében olyan játék- és dokumentumfilmeket mutatnak be, amelyekről nem biztos, hogy később is forgalmazásba kerülnek a nagyobb mozikban, szóval mindenki igyekezett ezekre is jegyet venni. A vállalkozó kedvűek pedig a Forum szekcióval jártak jól: itt kísérleti, alternatív, politikai felhangokat is megpendítő alkotások láthatóak, amelyek gyakorta
a dokumentumfilm és a fikció határán helyezhetőek el.
Ennek kistestvére, a Forum Expanded szekció keretében pedig nem csak filmek, hanem installációk és a performanszok is láthatóak, amelyek a mozi lehetséges kiterjeszkedési pontjait tapasztalgatják, sokszor pedig a nézői türelem határát is. De van külön a fiatal német filmesek, az ifjúsági filmek szekciója, de külön láthatóak még régebbi filmek (gyakorta digitálisan felújított állapotban), valamint a kulináris mozifilmek is külön fejezetet kapnak.
A 400 filmből öt-hat nap alatt nem lehet 20-22-nél többet megnézni, még ha ez fizikailag adott is lenne. Az elején még hatalmas az elán, rajövünk, hogy nem csak mozifilmek vannak, hanem (élőben közvetített) sajtótájékoztatók, beszélgetések, kisebb partik, ahol bárki előfordulhat. A látogatók nyakában lógó akkreditációs kártyák különböző színéről rá lehet jönni, hogy nem csak pirosat hordó sajtósok vannak itt, hanem kéket és lilát hordozó fesztiváligazgatók, programszervezők és producerek is, akik az European Film Market vásárán vesznek részt, amelyet egyszerre szerveznek a Berlináléval. Számukra is vannak külön, zártkörű vetítések, amire földi halandó nem juthat be.
Ugyanakkor kígyózó sorok álltak mindig a jegyárusító pultoknál is, hiszen a berlini polgárok is imádnak moziba járni, a tízeurós átlagárú jegyek pedig nem számítanak drágának.
Berlinale Palast, ahol a versenyfilmeket mutatják be
Berlinale Palast vörös szőnyeggel
Fesztiválozók, film előtt
Itt volt a fotósok helye
 "Pin It")
Azonban fesztiválfilmeket faló ember a hatodik napon inkább már csak szundikál a csendesebb filmek alatt. Ezt azért is engedheti meg magának, mert
sok a csalódás, amelyet éberen megélt,
felvértezték a lelkiismeret-furdalás ellen. Persze sok mindent nevezhetünk kísérleti filmnek, és ezeknek jogosultságát talán a Berlinalén történő szereplésük is hitelesíti. Ilyen például az amúgy nagyon szívet tépő Sto lyko (A farkashoz) című görög film, amely a a nyugat-görögországi hegyek között élő idősek reménytelen szegénységét mutatja be.
Fejkötős néni mondja nyugodtan, hogy lassan éhen vesznek, az idősebb pásztor bácsik utolsó eurójukat költik el a kocsmában, közben pedig kecskék legelnek a mezőn. Ugyanebben a kategóriában a Materia oscura rendezőpárosa egy rendkívül szennyezett, szardíniai katonai fegyverkísérleti területet mutatnak be. Közvetlen közelében mezőgazdászok élnek, akiknek az állatai sorra elvetélnek, vagy ha születik is kisállat, sajnos életképtelen.
Hangos robbanások, tüzes képek, eközben türelmes és mérges állattenyésztők szomorkodnak a szomszédban. Mindkét film meditatív és szívszorító egyben, de valóban kísérletiek. Persze ezeken a vetítéseken jóval nagyobb az eltávozók aránya is.
De a versenyfilmeken sem ült mindenki székhez ragasztva.
Kamboziya Partovi és Jafar Panahi háziőrizetben tartott iráni rendező immár második alkotása, a Pardé (Behúzott függöny) című valódi home movie-járól sokan távoztak az első óra után. Pedig a két és fél „fogoly” (a feledik a rejtegetett házikutya, mivel az iszlám szabályok szerint a kutyák tisztátalanok) kissé szürreális története rejtett pár izgalmas pillanatot, de sok tekintetben inkább egy abszurdabb ValóVilágra emlékeztet, váratlan vendégek megjelenésével és külső-belső veszélyforrások állandó fenyegetésével.
A ház mintha egy szellemkastéllyá változna, amelyet végül mindenki elhagy. Már a reggeli sajtóvetítésen életnagyságú Panahi-kartonalakok fogadták a sajtóvetítésre érkezőket, jelezvén, hogy a rendező a háziőrizet miatt nem vehet részt a fesztiválon. Majd a vetítés után pár demonstrátor nyilatkozott a maréknyi újságírónak, hogy miért is igazságtalan ez a helyzet, majd a német rendőrök kérésére igazolták is magukat.
A kifele tartó közönséget is megosztotta a film: a német kritikusok szerint természetesen megható, hogy Panahi háziőrizet alatt is alkot, de azért nem is annyira rossz az a hatalmas ház, amelyben él, a film pedig ahhoz képest nem volt olyan nagyon szívbemarkoló.
Természetesen Tarr Béla és Fliegauf Benedek sikere után kevésbé reménykedett Kelet-Európa további díjazásokban, de szombat este óta a mostani szívünk csücske, a Németországban nevelkedett román rendező, Călin Peter Netzer
alkotásának sikere sok mindenkit meglepett.
A Poziția copilului egy problémás anya-fia kapcsolatról szól, ahol az anyai majomszeretet nagyon sok terhet akar levenni fia válláról, miközben fiának tűrhetetlen viselkedését is lenyeli. Közben pedig az újgazdagok korrupciós fogásairól kapunk egy röntgenképet. Jó, persze ez számunkra nem újdonság, a Berlinale zsűrije számára viszont igen.
Ugyanígy Danis Tanovic idei Ezüst Medves-díjas (korábban Oscar-díjas) bosnyák filmrendező alkotása is ismerős sok kelet-európai nézőnek: szegénysorsú, állástalan embereknek, akik csak fémgyűjtésből tengetik napjaikat bizony nincs egészségbiztosítása, ezért ha valami baj történik sajnos sokszor nem jutnak ellátáshoz. Filmjének főszereplője, Nazif Mujic az idei legjobb férfi főszereplő díját elnyerő amatőr roma színész a felesége vetélésének kálváriáját idézte fel ebben a drámában.
Valószínűleg nehéz lehetett a zsűri számára a döntés, hiszen vagy esztétikai szempontokon alapuló, vagy propagandaszerű döntést hoznak, hiszen Soderbergh Sideffects (Mellékhatások) című legújabb rendezése vagy a német-dél-afrikai korprodukciós alkotás, a Layla Fourier című film is nagy sikernek örvendett. A versenyfilmek kategóriájában igazából összemérhetetlen alkotások szerepeltek, így a Wong Kar Wai által vezetett zsűrinek is meg kellett gondolnia a döntést.
A legtöbb könnyet fakasztó film:
The Broken Circle Breakdown. A flamand film már az elején szívet tépően kezdődik: egy rákbeteg hétéves kislány és country-zenész szüleinek elkeseredett harca már az első öt percben előcsalogat pár könnycseppet. De nemcsak szomorkodásból állt a film, hanem sok megnevettető jelenet is volt, amely a szülők megismerkedéséről és vicces életükről szólt. A történet diszkrét bája abban állt, hogy kedves, vicces emberek voltak a főszereplők, akiknek boldogságát és összetartozását keményen próbára teszi szemük fényének súlyos betegsége. A film jelentős előnnyel elnyerte a Berlinale Panorama szekciójának játékfilmes közönségdíját.
A legrosszabb férfistylist cím mindenképp Ethan Hawke „alkalmazottjának” jár. A szőkére melírozott hajú, lazán öltözködő, de kissé már öregedő Hawke a Before Sunset/Before Sunrise már-már prousti méreteket öltő harmadik részének még mindig csábos főszereplője, July Delpy mellett egy kiöregedett Backstreet Boynak tűnik.
Legnagyobb üdvrivalgás. Megosztva Matt Damonnak (ő egy hajszálnyival vezet, mivel a rajongók hóhullásban is kieresztették érte a hangjukat) és Jude Law-nak járt ez cím (aki már kissé hozzáöregedett a Mellékhatások című Soderbergh-film pszichiáteri szerepéhez). De nem csak a vörös szőnyegen való végigvonulásakor sikoltoztak értük a rajongók, hanem az élelmesebbek a sajtótájékoztató után a Hyatt szálloda
hátsó kijáratánál is könyörögtek az autogramokért.
Legközvetlenebb sztár: Nicholas Cage, aki nemcsak a kulisszák mögött, hanem a vörös szőnyeges vonulásakor is szívesen osztogatott aláírást, miközben az őt kísérő felesége, a gyönyörű, karcsú Alice Kim türelmesen várta és hagyta magát a rajongók által fotózni.
Legfeltárulkozóbb „szőnyegrelépők” minden kétséget kizárólag azok a FEMEN-aktivista nők voltak, aki egy farmernadrágban, fedetlen-feliratos keblekkel hajtottak végre egy tiltakozó akciót a női csonkítások ellen, miközben olyan hírességek, mint Jane Fonda és Wong Kar Wai vonult be a vörös szőnyegen a Berlinale nyitóestjén.
A legmamásabb szereplő pedig a Layla Fourier gyerekfőszereplője volt, akit édesanyja kísért el a fesztiválra és mindvégig vigyázó szemeivel követte. Szép volt, Rapule Hendricks!
Legnőiesebb filmfesztivál. Az idei Berlinalen a héttagú zsűriben négy nő foglalt helyet, ugyanakkor számos film szólt elsősorban a nőkről, főképp az erős, akaratos nőkről, de a leszbikusok (és melegek) életét bemutató játék- és dokumentumfilmek hadát is felvonultatták a fesztivál válogatói.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
