Örmény-magyar rokonságelmélet és a legrégebbi nyomtatvány
kérdezett: Rácz Tímea 2013. április 17. 13:16, utolsó frissítés: 13:47A főleg erdélyi örmény kultúrát bemutató budapesti kiállítás az örmény identitást követi végig, olyan érdekességekkel, miszerint a magyarok eredetét egykor az örményektől is származtatták.
Április 6-án a Kárpát-medencei örmények művészetéről nyílt kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban. A szeptember közepéig látogatható, Távol az Araráttól - Örmény kultúra a Kárpát-medencében című tárlat a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében nyílt meg, és közgyűjteményekben fellelhető műtárgyak mellett elsősorban az erdélyi örmény központokból, Szamosújvárról, Csíkszépvízről, Gyergyószentmiklósról, Erzsébetvárosról származó műkincsek, festmények, egyházi tárgyakat vonultat fel, az örménység kultúrájának minél szélesebb bemutatására.
A kiállításról Pál Emese művészettörténészt, a kiállítás egyik kurátorát kérdeztük.
Hogyan született a kiállítás ötlete, hogyan folyt a gyűjtés?
- A kiállítás apropóját az adta, hogy idén van az örmény könyvnyomdászat 500 éves évfordulója, 500 éve nyomtatták ki az első teljesen örményül írt könyvet. Az ötlet már négy éve megszületett, és eredetileg csak könyveket állítottunk volna ki az Országos Széchenyi Könyvtárban. Amikor azonban igazgatóváltás miatt a Budapesti Történeti Múzeumba került át, ők szerették volna, hogy kitágítsuk a koncepciót, és a Kárpát-medencei örmények kultúrájának mindenféle aspektusa megjelenjen.
Így kerültek be aztán a könyvek mellé egyházművészeti tárgyak, festmények, miseruhák is. Ezen kívül van egy terem a dualizmuskori örmény származású politikusokról, aradi vértanúkról (Kiss Ernő és Lázár Vilmos), művészekről, mint Hollósy Simon, Hollósy Kornélia vagy Gyertyánffy Berta. Egy terem pedig a budapesti örményekkel foglalkozik, akik a genocídium után, 1920 körül érkeztek, úgymond második hullámban. A kiállítás legnagyobb része viszont az erdélyi örményekről szól, akik a 17. század végén telepedtek meg Szamosújváron, Csíkszépvízen, Erzsébetvárosban és Gyergyószentmiklóson.
A budapesti örmény közösség mekkora jelenleg?
- Két közösség is van, egyik az Erdélyből elszármazottak, akik magyar-örményeknek vallják magukat, tehát már nem tudnak örményül. Ők működtetik például az Erdélyi örmény gyökerek című folyóiratot. A másik csoport tagjai, akik még a ’90-es évek során is érkeztek, pl. a karabahi válság után, még tudnak örményül.
A művészet szintjén hogyan mutatkozik meg a különbség abból a szempontból, hogy korábban vagy később hagyták el Örményországot?
- Nehéz megragadni, amiatt, hogy az erdélyi örmények hagyatéka olyan alkotásokból áll, amelyeket nem örmények készítettek, hanem megrendelték, mondjuk egy kolozsvári vagy akár bécsi festőtől. Ezeknek az alkotásoknak a témájuk örmény, például egy örmény szentet ábrázol, de a kivitelezés teljesen beleillik az erdélyi vagy akkori magyarországi művészetbe. Akik később érkeztek, főleg szőnyegkereskedők voltak, és szőnyegfelújítással is foglalkoztak. Például a Nemzeti Múzeum szőnyegeit örmények javították a ’20-’30-as években. Ezt az oldalt is igyekszünk bemutatni, kiállítottunk az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből két örmény szőnyeget, amelyek nem a Kárpát-medencében, hanem még a Kaukázusban készültek, és utólag kerültek ide, nem is tudjuk, milyen úton-módon.
Hogyan látod jelenleg az örmény identitást Erdélyben?
- Még mindig Szamosújváron van a legerősebb örmény közösség. Gyergyóban is vannak, de ők jobban hangsúlyozzák a magyar identitást. Szamosújváron az örmény katolikusok igyekeznek ezt hangsúlyozni, de az, hogy már nem beszélnek, írnak-olvasnak örményül, a teljes asszimiláció jele. Viszont egyfajta nosztalgiából és kulturális (nem nemzeti) identitástudatból próbálják erősíteni, és ez nyilván ’90 után erősödött fel ismét.
Nagyon érdekes, hogy mivel már a 19. század végére bekövetkezett a nyelvváltás, már akkor elindult egy mozgalom, amely arra törekedett, hogy újra megtanítsák a fiatalokat örményül és újra az örmény kultúrát ápolják. Ez volt az armenizmus, amelyet Szongott Kristóf dolgozott ki, ekkor nyitottak örmény múzeumot is Szamosújváron. Ehhez a mozgalomhoz hasonlít szerintem a mostani is.
Szamosújvár különben most kapta vissza az örmény múzeum régi anyagát, amit az ’50-es években elvettek. Évek óta folyik a per, most sikerült visszaszerezni az anyagot. Szerettük volna ezeket is kiállítani, de a jogi eljárás miatt nem hozhattuk ki az országból.
Törekszik-e a kiállítás ennek az identitástudatnak az erősítésére, vagy képes-e rá?
- Inkább az identitás történetét igyekszik bemutatni: hogyan alakult onnantól kezdve, hogy az örmények megérkeztek a Kárpát-medencébe. Akkor még tudták a nyelvet, még a kultúrájuk is más volt, és nagyon jól végigkövethető, amint egyre jobban integrálódtak, majd asszimilálódtak. Például kiállítottunk egy olyan kéziratot Csíkszépvízről, a Makula nélkül való tükör című könyvet, amelyet örmény betűkkel írtak magyar nyelven. Ez az asszimiláció olyan szintje, amikor már nem beszélik a nyelvet, de a betűket még ismerik, ezért az egész vastag kéziratot átírták.
Az armenizmusnál külön kiemeltük Szongott Kristóf és Lukácsy Kristóf elméletét, amelyben örmény forrásokból levezették, hogy a magyarok az örményektől származnak. Ma persze megmosolyogjuk ezt a feltevést, de akkor a Magyar Tudományos Akadémia elismerte őket, Lukácsit fel akarták venni ezért a tagok közé.
Az örmény kultúra általában ilyen retrospektív kiállításokban van bemutatva – mennyire hangsúlyos a kortárs örmény művészet, Örményország határain kívül?
- Nagyon is létezik, Magyarországon is vannak örmény származású művészek. Budapesten nemrég mutatták be Murádin Jenő Magyarörmény paletta című könyvét, ami az örmény művészeket gyűjti össze. Rengeteg aspektusa van az örmény kultúrának, mi csak egy részét tudtuk bemutatni, az erdélyi műtárgyakat is magyar közgyűjteményekből származókkal próbáltuk kiegészíteni. Így is előkerültek olyan értékes tárgyak, amelyekről nem is tudtuk, hogy létezik.
Például?
- Van egy szőnyeg az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből, amelyen örmény felirat van, azt írja rajta, hogy Voszkánnak, 1821-ben. Ez Prohászka Ottokár magánkápolnájában volt, van rajta egy kopás, ahol állítólag térdelt, és eddig nem volt örmény szőnyegként számon tartva. Vannak ezen kívül kereskedő- vagy utazóládák, az egyik Issekutz Rebeka kelengyeládája, ezek is budapesti múzeumok gyűjteményeiből származnak.
Milyen volt eddig a kiállítás fogadtatása?
- Sok pozitív visszajelzést kaptunk, magának az egész kiállításnak szép a látványa, örmény motívumok ismétlődnek a berendezésben is. Volt, aki úgy gondolta, hogy nagyobb térbe kellett volna helyezni, mert túl zsúfolt, de be akartuk mutatni az örmény gazdagságot is, mert olyan sok műtárgy van. A témában konferenciát is szerveztek a kiállítás megnyitóján, ahol a téma legjobb szakemberei vettek részt, és nekik is nagyon tetszett.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
