2026. november 14. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Kubiszyn Viktor: számomra a film is olyan volt, mint a drog

kérdezett: Kiss Gábor 2013. április 22. 16:13, utolsó frissítés: 16:13

Voltak olyan korszakok, amikor lehetett igazolni, hogy én önmegvalósítok, és ezáltal több leszek, gazdagodik az életem. Ez nyilván illúzió, és nagyon csúnya vége lett - meséli a Drognapló szerzője.


Kubiszyn Viktor Kolozsváron is bemutatta nagysikerű Drognapló című könyvét, amely a Litera irodalmi portálon írt napló szövegeiből indult, és a szerző "drogkarrierjének" történetét dolgozza fel. A szerzővel spiritualitásról, hiányról, tüneti kezelésekről beszélgettümk.

Mi az, ami végülis belekerült a könyvbe a drogfüggőségedről?

- Harminckét évesen írtam a könyvet, és minden olyan dolog belekerült, ami az én "drogkarrierem" szempontjából lényeges. És itt nemcsak az anyagozásról van szó, meg a függőség kialakulásáról, hanem a leállási kísérletekről, és arról a terápiáról is, ahol én végül 2009-2010-ben leálltam. A könyvben még az azóta eltelt időszak, a könyvírás ideje is valamennyire benne van. Összetett történet ez, mert az is benne van, hogy hogyan épült fel az én esetemben a függőség, de sok minden belekerült a gyerekkortól, vagy a szüleim életétől kezdve. És persze van, ami kimaradt, akár az én személyes tapasztalataimból, emberek vagy események, de ezek nem voltak annyira lényegesek, az olvasóknak így is átjön.

A könyv tulajdonképpen nem rólam szól, nem önéletrajz, hanem az én történetemen keresztül beszél függőségről és szenvedélybetegségről, illetve a leállási kísérletekről. Sokdimenziós, sokrétű történet ez, maga a műfaja is vegyes és mozaikos. Az elbeszélés sem lineárisan működik, hanem ugrálok időben, térben, mindenhogy, de az olvasóktól azt a visszajelzést kaptam, hogy így is követhető, sőt, jobban megérthető, átélhető az egész történet.


Olvastam az egyik interjúban, hogy a függőség, a kábítószerezés kapcsán a spiritualitást említed. Mit fed ez?

- Van egy olyan dimenziója az emberi létezésnek – nem csak az enyémnek, hanem mindenkiének –, mint a boldogságra, békére, harmóniára való igény. Ez mindig átcsúszik egy spirituális szintre, amit csak abban a dimenzióban lehet megélni.



Pascal úgy mondta, hogy mindenkiben van egy isten alakú hiány, amit más nem tud kitölteni, csak isten. Ezt a hiányt én is éreztem magamban, mindenki érzi, és adott esetben a különböző kémiai anyagok – nemcsak az illegálisak, hanem minden bódító szer – remekül alkalmasak ennek a hiánynak az elfedésére. Illetve azonnal adják az illúzióját, látszólagos pozitív hatásuk van. A kulcsszó az azonnal, beveszem, elszívom és jó lesz; ez az azonnaliság, a vágy kiélése volt jelen az én életemben is. Spirituális dimenzióban az elveszett éden utáni vágyakozásnak mondhatjuk.

Baudelaire-nek van is egy ilyen könyve az alkoholról, hasisról és ópiumról, a Mesterséges mennyországok. A művész szempontjából nézi ezeknek a hatását, de benne van, hogy az ember megkísérli megteremteni magának ezt a mennyországot. Persze nem tudja, viszont próbálkozik mindenféle oldalról, és az egyik a kémiai anyagok általi önmegváltás.

Összetett kérdés ez, voltak olyan korszakok, amikor lehetett igazolni, hogy én önmegvalósítok, és ezáltal több leszek, gazdagodik az életem. Ez nyilván illúzió, és nagyon csúnya vége lett. A spiritualitásban a lényeg az állandóság, ami nem kötődik rituáléhoz, hanem inkább személyes kapcsolat. Bármilyen szer, trükk, amivel ilyen állapotokat érünk el, időlegesek és illuzorikusak.

A hiány elfedéséről beszélsz – egyáltalán nem tudja pótolni a hiányt?

- Ez tüneti kezelés, betölteni nem tudja, mert abban a formában nem illik bele, de elvonja a figyelmet, és letompítja a hiányt. Kitágíthatjuk nemcsak a kábítószerekre, hanem minden tevékenységre, amivel az ember próbálja gazdagítani az életét, és kényszeressé válik. Ez lehet sport, munka, vásárlás, netezés, az, hogy minél több pénzem legyen, vagy akár a kényszeres segítés is. Van olyan alkalom, amikor az ember nem akar szembesülni azzal, hogy át kéne gondolnia az egész világképét.

A rendszeres szerfogyasztás átalakítja és beszűkíti az ember személyiségét. Ezáltal elfedi a hiányt, nem vesz tudomást róla, nem foglalkoztatja, bár tudja, hogy benne van és ez rossz.

Volt egy időszak, amikor leálltál a szerekkel, és újságíróként dolgoztál, de akkor meg munkamániás lettél.

- Az, hogy én filmes újságíró lettem, összefügg azzal a kísérletezéssel, amikor kamaszkoromban elkezdtem hallucinogéneket használni. Az ember kilép a világból, és egy generált világba kerül bele. Amikor először leálltam, a film lett ez a világ. Volt egy ilyen mágikus hatása: ha az ember leül a moziba, ugyanúgy kiszakad a valóságból és egy másik valóság szippant be. Az audiovizuális effektusok fontosabbak a történetnél, és ez nagyon vonzó volt számomra.



Volt egy chilei francia rendező, Alejandro Jodorowsky, aki a '60-'70 es években pszichedelikus filmeket forgatott, és ő mondta, hogy „én azt várom a filmtől, amit az észak-amerikaiak többsége a hallucinogén szerektől”. Ennek az az értelme számomra az, hogy Amerikában a 60-as években az egész LSD-kultusz arról szólt, hogy tudat- és életmód-forradalmat akartak kirobbantani, ő pedig a filmet állította ennek a középpontjába, mint olyan művészeti ág, amely által ezt el lehet érni. A filmjei is ilyen avantgarde-ok, és mágikus műfajnak tartottam akkor a filmet.

A spiritualitás számomra a fimet jelentette, a mozgóképi mágián keresztül. Nem volt végiggondolt, csak vonzódás; az írás pedig, az alkotási folyamat meg ugyanolyan kiszakadás, más tudatállapot.

A munkamánia meg azért alakult ki, mert a személyiségem ugyanolyan drogos volt, eltorzult a 8 év szerhasználat alatt. Szárazfüggőként működtem, nem volt egyensúly az életemben, nem volt értékrendem, normális önismeretem, hanem rácuppantam erre az egészre. Két és fél évig úgy-ahogy működött, de várható volt, hogy vége lesz. Amiatt, hogy a filmkritika nagyon kötődik ehhez az időszakomhoz, már nem írok, hanem egyszerű nézőként nézem a filmet, szórakozom vagy épülök, de nem úgy figyelem, mint egy kényszerbeteg.

A beszélgetés után az fogalmazódott meg bennem, hogy mi van akkor, ha valaki egy terápiás kezelés alatt a spiritualitást nem találja meg, mennyire veszélyeztetett a visszaesésben?

- Szerintem nagyon, azt tapasztalom, hogy minden függőséggel kapcsolatos témában megjelenik a spiritualitás, pl. az anonim alkoholistákban is keresztény szempontból is érdekes, felsőbb erőnek hívják. A spiritualitásra nemcsak a szenvedélybetegnek van szüksége, de neki pláne. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy ez nem feltétlen gyógyít meg, a szabadságom ugyanúgy megmarad arra is, hogy anyagozzak. Olyan férfit is ismerek, aki hívő, és visszaesett, mert nem tudta kezelni a problémákat. Nem ítélem el, csak azt akarom mondani, hogy ez sem ad olyan védettséget, hogy halleluja, megszabadultam, vége, viszont hihetetlen megtartó erő tud lenni.

Az én életemben minden üressé válna enélkül, mert az marad meg, amit a tapasztalati világban látunk: a mindennapi élet, benne csomó fontos dolog, mint a család, utazás, de nyilván ez kevés. És egy anyagos, ha unatkozik vagy nem látja értelmét, akkor inkább anyagozik. Amiért hívő vagyok, könnyebb tisztának maradnom, enélkül rég visszaestem volna. Nem az jelenti, hogy véd engem, hanem hogy biztonságban érzem magam. Ez egy olyan öröm, amit nem tud fölülírni semmi világi dolog, kábítószerek sem.

Az interjú az Agnus Rádió számára készült beszélgetés rövidített változata.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS