Az erdélyi Gaudí világa
B. D. T.
2013. április 26. 11:05, utolsó frissítés: 12:57
Kós Károlyt az utolsó erdélyi polihisztornak nevezték az építész legtermékenyebb éveit bemutató kiállítás megnyitóján. Ha nem költözik haza Budapestről, talán világhírű lenne.
Szülői kényszer hatására mérnökire ment, de nem szerette a matematikát, száraznak és unalmasnak találta ezt a mesterséget. Aztán átigazolt arra a szakra – évvesztéssel –, ami igazán érdekelte. Beleszeretett a nagyvárosba, sokáig ott képzelte el az életét, aztán mégis hazaköltözött. Akár egy mai történet is lehetne. A fiatal Kós Károly legtermékenyebb éveit bemutató kiállításon olyan részleteket is megtudhatunk, amit sokéves kutatómunkával tártak föl a szakemberek.
Április 25-én Kós egyik legfontosabb építészeti alkotásában, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt a Kós Károly világa 1912 című kiállítás, a múzeum és Budapest Főváros Levéltára együttműködésében.
A hatalmas Bartók-terem megtelt a megnyitóra, amelyen több székelyföldi és magyarországi közéleti személyiség is felszólalt: Csomós Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese, Vargha István magyarországi országgyűlési képviselő, Kenyeres István, a fővárosi levéltár igazgatója, valamint Anthony Gall, a kiállítás egyik kurátora. Vargha Mihály múzeumigazgató elmondta,
a Kós-emlékév csúcseseménye ez a kiállítás,
amelyet egyébként tavaly novemberben a budapesti közönség láthatott először a fővárosi levéltárban. A megnyitó egyben a 22. Szent György Napok kulturális hetének egyik főrendezvénye is, valamint a Sepsiszentgyörgy – Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat része.
Kós Károly most lenne 130 éves, egy igazi 20. századi reneszánsz ember; a transzszilvanizmus szülőatyja, a 20. század legtevékenyebb magyar értelmiségije, sokoldalú elme, aki nemcsak az építészet, hanem az irodalom, művészetek területén is hatalmasat alkotott, és politikusként a nemzet megmaradásának elkötelezettje volt; a népi építészetből inspirálódott, annak motívumait használta, a mai organikus építészet is belőle táplálkozik, ugyanakkor építészete egyetemes értékeket hordoz – hangzott el a méltatásokban.
Czimbalmos-Kozma Csaba sepsiszentgyörgyi városgondnok Antal Árpád András polgármester üzenetét tolmácsolta: amit Gaudí jelent a katalánoknak, azt jelenti Kós Károly az erdélyieknek; sikerült tetten érnie az erdélyi lelkületet, alkotásai emberi léptékű épületek, olyanok, amelyektől egy város élhetővé válik.
Vargha István szerint ha Kós elfogadja a Budapesten felajánlott tanári állást, és a fővárosban marad,
ma Gaudíval egy lapon emlegetnék,
és sokkal több terve valósult volna meg, ám benne volt „az Önökre (erdélyiekre) jellemző hűség”, feladott mindent és hazaköltözött. A képviselő átadott Vargha Mihálynak a saját gyűjteményéből származó, 1975-ben írt Kós-levelet a múzeum gyűjteménye számára.
Kenyeres István az erdélyi és magyarországi közgyűjtemény gyümölcsöző együttműködésének nevezte közös kiállításukat, ami eredetileg Anthony Gall ötlete volt. Mint mondta, ez csak a kezdet: további közös projektekben gondolkodnak a Székely Nemzeti Múzeummal. Az eddigi egyik legnagyobb eredmény, hogy sikerült a múzeum gyűjteményéből származó 70 foszladozó Kós-tervrajzot restaurálni. A kurátorok, Gall és Fabó Beáta mellett még mintegy 20 munkatársuk dolgozott a kiállításon. Az igazgató egyúttal az év levéltárának és kutatóhelyének választott intézmény professzionális szolgáltatásaira, valamint más kiállításaira is felhívta a figyelmet: kapujuk nyitva áll nemcsak szakemberek, hanem egyszerű érdeklődők előtt is, akik például családtörténeti kutatást akarnak folytatni.
Komoly szakmai szintézis a kiállítás és a két kurátor által szerkesztett katalógus is – méltatta a szakemberek munkáját Vargha Mihály, hozzátéve, hogy a múzeum munkatársai, Benczédi Sándor és Csáki Árpád vidéki kutatómunkájuk során 110 Kós-munkát fedeztek fel elrejtve, és a munka nem zárult le. Elmondta,
a cél az, hogy összegyűjtsék az életművet,
és egy dokumentációs központot hozzanak létre a Székely Nemzeti Múzeumban, ahová laikus és kutató egyaránt bemehet tanulmányozni a műveket, hiszen kutatnivaló még nagyon sok van a Kós-világban.
A múzeum Tolerancia termében három és fél hónapig lesz látogatható a kiállítás, ennek ideje alatt más események is fűszerezik majd a tárlatot. Az anyagot elkérte már a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, a bukaresti Balassi Intézet, ilyen irányú jelzés volt Csíkszeredából, illetve folynak a tárgyalások Kolozsvárral és Temesvárral (Kós szülővárosával) is.
Anthony Gall három évtizede él Budapesten, ír származású ausztrál állampolgár, ám több évtizede járja Erdélyt, Budapestre telepedett, a ma élő legnagyobb Kós-kutatóként tartják számon. A magyarul tökéletesen beszélő kutató elmesélte, ez a kiállítás azért más, mint minden ezt megelőző Kós-tárlat, mivel nagyon sok adat, forrás egyszerre került elő az utóbbi időszakban, és ezeket a legújabb eredményeket is bemutatják.
Amikor elkezdtem Kóssal foglalkozni, úgy tudtam, minden elveszett, megsemmisült – ám az emberek elrejtették a kincseket a válságos történelmi időszakokban, és most szép lassan előkerülnek – magyarázta. Kós Károly üzenete az, hogy dolgozni kell, újra kell építeni, és nincs olyan, hogy valamit nem lehet – véli Gall.
A polihisztor életpályájából egy mintegy 10 éves korszakra koncentrál a kiállítás: egy fiatalember építész lesz, majd
pár év alatt nemzedéke vezéralakjává válik,
és óriási értékekkel ajándékozza meg a magyar épített örökséget. Az egyik legérdekesebb a Kós-művekben, hogy ma is úgy használják őket, arra a célra, amelyre épültek, és ugyanúgy szeretik ezeket az épületeket az emberek – hangsúlyozta a kurátor.
Kós nemcsak egyedi épületeket tervezett, hanem olyan intézménytípusokat, amelyek azelőtt nem léteztek, akkor kezdtek meghonosodni az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén. 26 évesen például többoldalas levelet írt a kecskeméti polgármesternek arról, hogyan is kell kinéznie egy művésztelepnek – ebből az következik, hogy már a fiatal Kós is azzal a zseniális képességgel rendelkezett, hogy látta, hogyan működik a világ, elmondta ezt másoknak is, és aztán hallgattak rá – magyarázta Gall.
Kós ezalatt a 10 év alatt családot alapít és létrehozza legfontosabb műveit, ám eközben eléggé hányattatott a család sorsa, maximum 1-2 évig laktak ugyanazon a helyen; két évig Isztambulban él, ahonnan természetesen rendszeresen ír feleségének, így beszélik meg a háztartásban adódó gondokat, gyerekeket, pénztelenséget (1917-1918 között ugyanis állami ösztöndíjas volt). Élete során rengeteg levelet írt, nemcsak szépirodalmat – a kiállítás rendezői igyekeztek az építészeti terveket és megvalósult épületeket bemutató kiállítás pannóihoz a művész szövegeiből válogatni passzusokat. Kósról egy portréfilm is megtekinthető a kiállítás ideje alatt.
A Varjúvár makettje
Kós ezekben az években volt a csúcson,
soha nem volt ennyi megbízása, mint egyetem után, pedig fiatal pályakezdő volt. Olyan szerencsés helyzetben volt, hogy az akkori budapesti politikai-építészeti irányzatba jól beleillettek az elképzelései, másrészt remek kapcsolatteremtő képességgel rendelkezett, már egyetem alatt évfolyama vezető egyéniségévé avanzsált – derült ki Fabó Beáta levéltáros tárlatvezetésén. Az egyetem utáni 1-2 évben még azt tervezte, Budapesten marad, keveset járt haza, élénk társasági életet élt, ám végül megváltozott a viszonyulása a nagyvárosi életstílushoz, és édesanyja hatására végül hazaköltözött.
Hazalátogatásakor kiment a sztánai vasútállomásra, nagyon megtetszett neki a táj, és eldöntötte, ott akar élni, egy földecskét venni, „egy házacskát odaragasztani”. Ez lett a Varjúvár, ami a leszármazottak tulajdonában van. Nemcsak építészetileg érdekes, hiszen Kós benne lakott, meghatározta egész életmódját, illetve kifejezi a világról való gondolkodását: a falutól távolabb, ám mégis közösségben, magányosan, ugyanakkor társaságra nyitottan – magyarázta Fabó.
A kiállításon nemcsak tervrajzokat, hanem fotókon azt a kulturális – erdélyi-kalotaszegi – és családi örökséget is bemutatják, amelyből Kós merített. Fia, Kós Károly etnográfus fotói mutatják be azt a néprajzi kultúrát, amely ihletforrása volt, ezeket a fotókat a Kriza János Néprajzi Társaság archívumából kérték el. Emellett a leszármazottaktól elkért családi fotók, rajzok is gazdagítják a kiállítást.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
