Ó, azok a hatvanas évek! – Amikor a KISZ (is) húzatta a nótát
Csatáry Bence 2013. június 30. 11:02, utolsó frissítés: 11:03Az ifjúsági szervezet a fiatalokat nem a kommunista ideológia mázával leöntött álprogramokkal tudta megnyerni magának, hanem a könnyűzenével.
A könnyűzenei életet is irányító pártállam sajátossága, hogy a pártszervezet élet-halál ura volt, az állami szerveket is a párt irányította. Ezért a közigazgatás és az összes intézmény, szakmai szervezet, de még a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) is a mindenkori helyi pártutasításokat kellett, hogy végrehajtsa, ami viszont végső soron egyértelműen a felsőbb pártvezetés akaratát tükrözte Magyarországon.
Az ifjúsággal kialakított szoros viszonya révén jelentős szerepet játszó KISZ élén sokszor azok álltak, akik előtt még fényes karrier állhatott a pártelitben, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) utasításait éppen ezért szolgai módon végrehajtották, még a KISZ szervezeti felépítése is a párt struktúráját követte.
A döntések előkészítésénél a legnagyobb szerepe az ifjúsági szövetségben is a Központi Bizottságnak volt, amelynek tematikus alapon szervezett osztályait szintén az MSZMP-ről „másolta le” a KISZ: a könnyű műfaj irányítását jellemzően a nevét a Kádár-rendszer alatt többször is megváltoztató Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály (TKKO), valamint az Agitációs és Propaganda Osztály végezte.
Az ifjúsági szervezet ugyanakkor a fiatalokat elsősorban nem a kommunista ideológia mázával leöntött álprogramokkal tudta megnyerni magának, hanem a szórakoztatással, ez utóbbin belül pedig
jelentős szerepe volt a könnyűzenének.
Magyarán: ha a feletteseiknek a KISZ-vezetők megfelelő létszámú tömegeket akartak produkálni egy-egy, az állampárt szempontjából kiemelt fontosságú eseményre, akkor olyan beat-pop-rockzenészeket kellett meghívniuk, akikre szívesen eljöttek a fiatalok. Márpedig a hatvanas évek Magyarországán nemigen lehetett olyan ismert beatmuzsikust mondani, akiknek nevére ne özönlöttek volna az érdeklődők a művelődési házakba, kulturális intézményekbe.
Az MSZMP Intéző Bizottságának (ez a szerv volt a mindenható legfelsőbb vezető grémium, a Politikai Bizottság jogelődje az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő fél évben) 1957. január 25-én tartott ülésén határoztak a KISZ létrehozásáról, amelyhez a szovjet testvérszervezet, a Komszomol segítségét és tanácsait kérték. Már ekkor felmerült, hogy az ifjúságot szórakoztatni kell, méghozzá a szocialista eszméknek megfelelően.
Reálisan látták azonban a helyzetet, amikor megállapították, hogy ekkor még a fiatalok többsége nem állt a Kádár-kormány mellett, ezért szükség volt a KISZ pártállamot támogató tevékenységére, amelynek keretei között a könnyűzenei szórakozást is meg lehetett szervezni. Id. Földes László – aki az énekes, szövegíró Hobo édesapja volt – szólalt fel először az ifjúság szórakoztatása érdekében, hangsúlyozva, hogy a KISZ bevonásával lehet ezt a réteget megnyerni a rendszernek. A kádári politika ebben a felszólalásban is megnyilvánult, miszerint az állampolgárok komfortérzetét növelni kellett, cserébe nekik pedig el kellett fogadniuk a rezsimet.
Ennek keretébe illeszthető a könnyűzene egyes alkotóinak publicitáshoz segítése.
Ez azonban nem ment egyik napról a másikra, egészen a hatvanas évek elejéig még a jazznek is komoly előítéletekkel kellett megküzdenie, az „első jazzcsatáról” pedig 1958. július 21-én még elítélő hangnemben írt a Hétfői Hírek, beszámolva arról, hogy a Margitszigeten a lengyel és a csehszlovákiai együttesek mellett a magyar Holéczy zenekar is extázisba kergette a közönséget.
Ugyancsak meg kellett küzdenie még a betiltással is az 1957-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen alakult Benkó Dixieland Bandnek, akiket „botrányosan viselkedő közönségük” miatt száműztek az MHSZ-klubból a Vízművek klubjába.
Közreműködésükkel jött létre az első magyar jazzfesztivál, amelynek a IX. kerületi KISZ-bizottság eleinte nem akart otthont adni, végül mégis támogatták a kezdeményezést, miután átkeresztelték a programot Májusi dallamok címre,
de még így is sokakat megvert a rendőrség az odalátogatók közül.
Miután azonban a párt zöld jelzést adott a könnyű műfaj egyik-másik képviselőjének, 1962-ben létrejöhetett a KISZ fővárosi bizottsága által felügyelt Budapesti Ifjúsági Jazz Klub, a híres „Dália”, ahol már a párt által is igényesnek tartott módon szórakozhatott az ifjúság, sőt megjelentethették az első magyarországi könnyűzenei újságot is Ifjúsági Jazz Klub Híradó címmel.
Miután azonban a jazzről a beat felé fordult a fiatalok érdeklődése, 1964 áprilisában bezárta kapuit a Dália, sőt az ifjúság beat felé fordulása egyéb, drasztikusabb módon is kifejezésre jutott. 1963-ban ugyanis a fővárosi Sportcsarnokban, a KISZ közreműködésével szervezett koncerten az Illés rajongói a korabeli visszaemlékezők szerint különböző tárgyakkal
valósággal ledobálták a színpadról
az egyébként szintén népszerű Benkó Dixieland Bandet, ami miatt az Illést egy évre eltiltották a KISZ-rendezvényeken való szereplésektől. (Ez volt az Illés zenekar elleni első jelentős retorzió, amit még követett az – itt nem részletezendő – 1969-1970-es pécsi „kukarugdosási per”, majd az 1970-es BBC-nyilatkozat miatti Budapestről való kitiltás, végül az 1973-as Bródy-per a diósgyőri popfesztiválon mondott beszédéért.)
Emiatt arra kényszerült az együttes, hogy más szervezetek által szervezett programokon lépjen fel, így különböző helyi szakszervezetek, nőegyletek, sőt állítólag még tűzoltó egyesületek meghívásának is eleget tettek a helyi tanácsi szervek művelődési házakban tartott kultúreseményein kívül.
A művelődési házak helyzetét még az MSZMP KB kulturális osztálya is megtárgyalta 1959. március 31-én a megyei pártbizottságoktól és a KISZ-től bekért anyagok alapján. Arra a következtetésre jutottak, hogy a szocialista tömegszervezeteknek, így a KISZ-nek, a Hazafias Népfrontnak, a Nőtanácsnak és a szakszervezeteknek jobban bele kellett volna szólniuk a helyi műsorpolitikába, és ezt a későbbiekben el is várták tőlük, mondván, hogy ők ismerték legjobban a helyi művelődési igényeket. Szerintük a budapesti művelődési házak hasonlóan lehangoló helyzetképet mutattak, mint az országos átlag,
kevesellték az igazán kommunista szellemiségű zenei produkciókat,
ami alatt nyilván a „burzsoázia” két jelentős műfajának, az operettnek és a tánczenének az előtérbe kerülését értették, a hatvanas években azonban mindkét műfajnak „felfedezték” a szocialista változatát, így jöhettek létre a táncdalfesztiválok is.
Azt sem nézték jó szemmel, hogy a főváros művelődési házaiban 80 százalékban a könnyű műfajban tartottak előadásokat, meglátásuk szerint ez a rossz ízlést terjesztette.
Ahogy országosan, úgy Budapesten is a fiatalság jelentette a legneuralgikusabb pontját a művelődéspolitikának, amellyel kapcsolatban rosszallóan jegyezték meg az össztáncok, bálok túlburjánzását. A KISZ KB részéről Nagy Tibor írt jelentést ehhez kapcsolódóan 1959. március 6-án a KISZ nevelőmunkájáról az MSZMP KB Tudományos és Kulturális Osztályának, amelyben önkritikusan megállapította, hogy „Sok KISZ-szervezet tevékenysége apolitikus, szórakozások szervezésében merül ki.”
A KISZ állásfoglalásai eleinte nem csak a saját programjaikat, hanem a zenés szórakozóhelyek műsorait is negatív felhanggal illették, erre példa a KISZ KB Intéző Bizottságának (IB) 1959. június 17-i ülésén Komócsin Zoltán felszólalása, amely hozzáállás a hatvanas évekre is javarészt jellemző volt. E szerint ezekben az objektumokban
nem a szocialista erkölcsnek megfelelő slágereket játszották,
amelynek alátámasztására konkrétan megemlítette a Psota Irén által előadott Én mellettem elaludni nem lehet, a Koncz Zsuzsa által énekelt Ahogy lesz, úgy lesz, illetve a Szécsi Pál által sikerre vitt Csak átutazók vagyunk itt a Földön című számokat. Keményvonalas kommunista politikushoz (ő ahhoz a Biszku-vonalhoz tartozott, amelyet a kádári vezetés baloldali ellenzékeként tartottak számon) illő felszólalása nyomán a KISZ legfelsőbb vezetése szorgalmazta, hogy az ilyen és ehhez hasonló ideológiájú szerzeményeket vegyék le a repertoárról a szervezők, ennek ellenőrzésére pedig razziákat kell tartani, amelyben komoly szerepet szántak az ifjú gárdistáknak is, akiknek segítségével felügyelték a rendet a zenés szórakozóhelyeken.
A rendszer „puhulása” következtében azonban a későbbiekben már nem lehetett arról szó, hogy ezeket a nagynevű művészeket letiltsák a színpadról néhány kevésbé szocializmus-barát zeneszám miatt. Az IB döntése értelmében a KISZ-nek és a Belkereskedelmi Minisztériumnak Budapesten, illetve a vidéki nagyvárosokban ugyanakkor létre kellett hoznia zenés, alkoholmentes ifjúsági szórakoztató intézményeket. Azt persze nem vették figyelembe, hogy ezt a rendelkezést át lehetett játszani, a fiatalok máshova mentek alkoholt fogyasztani, majd onnan indultak a koncertekre.
Az alkoholfogyasztással kapcsolatos problémákat később a KISZ budapesti első embere, Nagy Richárd (a későbbi televízió elnök) is megjegyezte egy fővárosi pártbizottsági ülésen.
Az alkoholellenes ellenőrzés szándéka
még néhány év múlva is erős maradt, a KISZ KB IB 1962. december 6-ai ülésén döntött úgy, hogy az iparban dolgozó brigádok szúrópróbaszerű vizsgálatán kívül művelődési házak, kollégiumok, munkásszállások igazgatójától, valamint az Ifjúsági Zenei Bizottság vezetőjétől kérnek jelentést ez ügyben, de ugyanígy megkérdezték az ORI és a Belkereskedelmi Minisztérium Vendéglátóipari Igazgatósága képviselőit is.
Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján többek között a szórakozás terén megújulást hirdetett a KISZ. Az ifjúsági és társastánc-klubokat, ifjúsági kávéházakat, ötórai teákat akarták fellendíteni, ezért meghívták ezekre a könnyűzenei együtteseket, melynek következtében ugrásszerűen megnőtt a látogatottsága azoknak a helyeknek, ahol a hatvanas évek nagy beatsztárjai játszottak. Ide lehet sorolni az Illés-Metró-Omega „szentháromságán” kívül azokat a ma már – méltatlanul – elfeledett együtteseket is, amelyek akkoriban legalább akkora közönséget vonzottak, mint a három, a média által is sztárolt zenekar, csak az volt velük a hatalom baja, hogy megítélésük szerint nem voltak eléggé rendszerkonformak, így nem is kaptak elismerést a pártállam részéről, annál nagyobbat viszont a közönség soraiból.
A fenti három zenekar értelmiségi, nem egyszer befolyással bíró szülők egyetemista, később szintén értelmiségi gyerekeiből állt, akik saját jól felfogott érdekükből kötöttek kompromisszumot a kommunista kultúrpolitikával, míg a „külvárosiak”, bár sok nézőt vonzottak,
hajlíthatatlanságuk miatt alig-alig juthattak rádiófelvételek és általában véve a média közelébe,
holott sok szakértő szerint nem játszottak rosszabbul a futtatott vetélytársaiknál. Emiatt nem tudott betörni az országos köztudatba mások mellett a Liversing, a Scampolo, a Sakk-Matt, a Tűzkerék, a Dogs és a Meteor zenekar, közülük néhányan azonban kísérhettek sztárszólistákat ORI-rendezvényeken, vagy akár a Ki mit tud?-okon.
Utóbbit a KISZ is felkarolta, ennek megfelelően pedig az amatőr tánc- és jazz zenekarok fesztiválját is megrendezték Budapesten, a KISZ KB IB pedig 1962. szeptember 13-án döntött a Ki mit tud? folytatásának szorgalmazásáról. Az amatőrizmust egyébként halálosan komolyan vették a rendezők, a Bergendy zenekart az 1962-es első vetélkedőn azért nem engedték elindulni, mert rendelkeztek ORI működési-engedéllyel. Így elmondhatjuk, hogy nem csupán a periférián tengődő tehetséges zenekarokat sújtotta a pártállam, hanem időnként diszkriminálta a már bizonyított, népszerű együtteseket is.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
