Barcelonában talált, kidobott fotókból építették a csíkszeredai katalánok történetét
2013. augusztus 29. 12:25, utolsó frissítés: 12:25A kekszgyár vírusmarketingjének értelmezett, vagy egyszerűen csak értetlenül fogadott álhírkampány egy komoly művészeti projekt része volt. A Tandem vezetője lerántja a leplet.
Augusztus elején a közösségi médiában és a Transindexen is a Csíkszeredába visszaköltözött katalán család történetét követhették több ezren, találgatva, hogy vajon ekkora uborkaszezon van, vagy valami új kekszmárka nyomul-e így. Mi persze tudtuk, miről is van szó, de véglegeset talán még csak nem is az első "offline" eseményen, hanem az utolsón, az augusztus 16-i keresztelőn lehetett tudni: ez a Tandem összművészeti csoport "hecce". Ami persze jóval több egy egyszerű hecckampánynál - hogy pontosan mi, arról Derzsi Dezsőt, a csoport vezetőjét kérdeztük.
Most, hogy már kiderült, miről is szól a „katalánosdi”, kérlek, mesélj arról, hogyan jutott eszetekbe, hogy alkottátok meg ezt a történetet.
Derzsi Dezső: A Tandem nem más, mint találkozásra való lehetőség. Célunk minél több, nem csak színházi alkotó meghívása erre a találkozásra. Továbbá az is fontos szempont, hogy ennek a találkozásnak olyan formai keretet adjunk, mely lehetőséget teremt a kreatív munkára és közösségi létezésre. Ebben az értelemben tehát maga a Tandem nem más, mint egy kísérlet, mind közösség, mind pedig a munka szempontjából.
Bár a tavalyi projekt is az előbbi gondolatok köré szerveződött, azért mégiscsak egy zártabb és számunkra is ismertebb formát választottunk. Leszűrve az előző évi munka tapasztalatait, idén úgy döntöttünk, hogy kipróbálunk egy a tavalyitól eltérő szerkezetet. Ez azt jelenti, hogy egy olyan formavilágot (event) választottunk a kísérlet tárgyának, melyet nem volt szerencsénk mélyebben ismerni. Így az előmunkálatokat, majd pedig az augusztusban rendelkezésünkre álló 16 napot arra szántuk, hogy minél közelebbről megismerjük ezt a formát.
A forma választása természetesen nem légből kapott volt, hanem szorosan kapcsolódott az általunk választott tematikához. Az idei projekt a társadalom egy mikrostrukturális rendszerét (család) helyezte górcső alá, és ennek keretein belül igyekezett vizsgálni a közösségben való létezés, a másság, a kapcsolódás és befolyásolhatóság kérdéskörét,továbbá a múlt és a jelen, valamint a fikció és a valóság viszonyát.
Első gondolatunk az volt, hogy a munka alapjául szolgáló írott anyagot Csíkszereda történelméből állítjuk össze. Azonban röviddel az előkészületek elkezdése után rájöttünk, hogy ez az út olyan irányba is elvihet, ami nem igazán szerencsés, ugyanakkor úgy véltük, hogy a rendelkezésünkre álló idő nem lenne elegendő, hogy kellő komolysággal és mélységgel nyúljunk az anyaghoz.
Ekkor jött be a katalán család ötlete. Barts Lívia, az eseményeket kísérő interaktív kiállítás rendezője, megkeresett minket azzal, hogy van egy olyan kiállításterve, ami megítélése szerint tud illeszkedni a projekt tematikájába. A kiállítás alapgondolata a múlt és a jelen viszonya, azaz közös emléképítés volt.
Inspirációként pedig egy lomtalanítás során, Barcelonában talált fotósorozat szolgált. A fotók egy Barcelonában élő család életét foglalták össze az 1930-as évektől egészen az 1990-es évekig. Többszöri egyeztetés és átbeszélés után úgy éreztük, hogy ez a kiindulási pont kellően távolságtartó, és ugyanakkor nagyon jó anyaga lehet a mi vizsgálódásunknak. És el is indult a közös munka.
Első lépésként igyekeztünk minél jobban megismerni a családot, majd pedig a fotókból összeállítottuk a család általunk elképzelt családfáját, és minden egyes személynek igyekeztünk kitalálni egy fiktív élettörténetet. Amikor ez elkészült, elkezdtük keresni azokat a történelmi pontokat, ahol ez a katalán család beilleszthető a város történelmébe. Ezzel párhuzamosan pedig készültek az események forgatókönyvei és a csapat végleges összeállítása. Ez nagyon izgalmas munka volt.
Él még valaki ebből a családból?
- Tudomásunk szerint sajnos már nem élnek, de ha van még élő családtag, akkor ő is nagyon idős lehet. Sajnos azonban a lomtalanítás gesztusa is azt igazolja, hogy a kidobott fotók nem igazán lehettek fontosak senkinek. Lívia elbeszélése szerint a fotók mellett ott voltak a család személyes tárgyai is.
A projektbe szervesen belekapcsoltátok a sajtót és a közösségi médiát is. Ez is elejétől fogva célotok volt?
- Igen. Célunk volt az események határait a lehető legmesszebb kitolni. Ez azt jelenti, hogy maga az esemény (úgy, mint az életben) a folyamat egy apró része, de azt előzmények és következmények kísérik.
Ezt próbáltuk leképezni a rendelkezésünkre álló eszközökkel. Azaz továbbszőni a “mesét” - ezt szolgálták a bevezető installációk is. Ugyanakkor az is foglakoztatott bennünket, hogy miként lehet egy “mesét”, egy “legendát” beleszőni a város történetébe. Azaz hol húzódik a fikció és a valóság közötti határ? Mekkora beleszólásunk van nekünk, embereknek a körülmények alakításába? Mit is jelent a valóság? Mennyire kreált, díszletszerű a minket körülvevő világ?
Mindemellett fokozottan próbáltunk arra figyelni, hogy a megjelent szövegek és videók olyan minőséget képviseljenek, hogy egy kis odafigyeléssel felfedhető legyen a dolog lényege. Az avatottabb olvasó azonnal rájöhetett a turpisságra, egyfelől az (x), mint fizetett hirdetés feltüntetéséből, másrészt magából a tartalomból is.
Azt elég sokan észre is vették, hogy itt valami csel van, viszont legtöbben egy új kekszmárka vírusmarketingjére tippeltek. Erre számítottatok?
- Igyekeztünk a család köré épülő világot minél következetesebben felépíteni. Mindenképp szükség volt egy olyan felületre, amelyen a család direkt módon tud kommunikálni. Ezt a funkciót szolgálta a kekszgyár oldala. Arra viszont nem számítottunk, hogy ekkora kommunikációs forgalmat fog lebonyolítani.
Egy adott pillanatban José Maria Torres, a család „ügyvédje” is felbukkant a Facebookon. Egyszer írtam is neki, hogy megkérdezzem, ki van a profil mögött, de nem árulta el. „Vele” hogyan kommunikáltatok?
- Először kitaláltuk, hogy milyen határok között kommunikálhat, és arra is próbáltunk odafigyelni, hogy élő emberként viselkedjen, ne csak hirdetőfelületként. Így utólag azonban arra a következtetésre jutottunk, hogy a José oldala nem úgy működött, ahogy azt szerettük volna.
De beszélgetett még másokkal is?
- Persze, volt pár üzenetváltás. Arra viszont fokozottan vigyáztunk, hogy ne lépjen át egy előre megszabott kommunikációs határt.
Sokan csak a médiafelületeken követtük a katalán család életét, fontos eseményeit, úgyhogy nem tudjuk, pontosan mi is történt a csíkszeredai rendezvényeken, ti mire jutottatok a projekt végén - mesélj erről is egy kicsit.
- Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk. Az egyik leglényegesebb, hogy egy ilyen munka nagyon komoly és precíz előkészületet igényel. Mi megközelítőleg 9 hónap alatt készítettük elő a projektet, de úgy érzem, hogy még több időre lett volna szükségünk. Továbbá azt gondolom, hogy helyenként lehettünk volna bátrabbak - egész pontosan az első esemény választott konvenciójára gondolok. Azt gondolom, hogy bátrabban kellett volna kezeljük ennek az eseményeknek a formavilágát. Ez többek között az időhiánynak tudható be; pont ezért az első eseményt követően átformáltuk a projekt időbeosztását, és úgy döntöttünk, hogy a következő két eseményt összevonjuk. Ez dramaturgiailag kivitelezhető volt, így nem okozott különösebb zavart a rendszerben.
A projektben 1+2 eseményről van szó; a család életének három fő eseménye, nevezetesen az esküvő, keresztelő és a halál. Az első volt az esküvő, a Siló Kortárs Művészeti Központ udvarán. Vele párhuzamosan megnyílt a család fotóiból készült kiállítás, amely az érdeklődők által hozott fotókkal egészült ki.
Ezt követte a keresztelő. Ez az esemény több részre volt felosztva. A helyszínül szolgáló Bochkor-ház tereit bejárva, az érdeklődők bepillantást nyerhettek a család életébe, titkaiba, és a keresztelő előkészületeibe. Az esemény tragikus zárópontja pedig a keresztelendő gyermek anyjának halála volt. Ezt a helyzetet oldotta fel az egész projektet leleplező alak - a család védőszentje - és lezárta a 16 napos eseménysorozatot.
Minden hiba ellenére rendkívüli élményben volt részünk. A város lakossága meglepő nyitottsággal reagált a történésekre. Elfogadta a felkérést a közös játékra, a közös emléképítésre, és aktív résztvevőjévé vált az eseményeknek - ezt külön köszönjük Csíkszeredának és Csíkszereda lakosságának.
Amit még fontos megjegyezni, hogy a projekt teljesen nem állt le, hiszen a kiállítás, azaz a közös emléképítés virtuális formában, az Életeink - Az emlékfal című Facebook-oldalon továbbra is működik. Sőt, reményeink szerint a kiállítás, néhány felkérésnek eleget téve újra össze fog állni.
Nemcsak a kiállítás, hanem a többi oldal is él egyelőre - ezekkel mi lesz?
- Egyelőre csak annyi biztos, hogy José Maria Torres oldala megszűnik - a többit meglátjuk.
Mit kell tudni a csapatról, aki az idei projektet összehozta?
- A Tandemnek vannak visszatérő meghívottjai, de állandó tagjai nincsenek. Ez azt a lehetőséget hordozza magában, hogy minden évben egy majdnem teljesen új összetételű csapat dolgozik az előre meghatározott tematikán, a megadott formai keretek között.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
