Beck és Háy Szentgyörgyön: a találkozás, ami megér egy estet
Rácz Tímea 2013. szeptember 06. 15:45, utolsó frissítés: 16:11Mint akik csak véletlenül találkoztak össze a metrómegállóban, kicsit összeálltak, majd tovább-, és a kettő között valami nagyszerű történt, amit meg se tudunk pontosan magyarázni, csak szép.
Megint ugyanazt kell idéznem, mint a Beck-Háy interjú elején, mert ennél jobb kezdést nem lehet kitalálni. „Egy rockzenész és egy író találkozása a boncasztalon” – harangozzák be a klasszikus Lautréamont-idézet parafrázisával Háy János és Beck Zoltán estjét, amelyből nem véletlenül marad ki a véletlen. Boncasztalnak viszont kicsit az, a stúdióteremben látszólag elhányt gitárok, lapok, flipchart meg egy citera fogad, amivel majd kibontják, mi is lesz ez a Háy come Beck, ami új is meg nem is, Rájátszás is meg nem is.
János és Zoli a félhomályban, mintha-félszegen oldalognak ki a színpadra, és szinte szégyellősen jelentik be, hogy akkor ők most elkezdenék. Nem válna belőlem jó konferanszié, mondja többször is Háy, aki mindig elmagyarázza, hogy most éppen mit fogunk hallani és miért, míg Beck rockosan bemond pár szót, és máris penget. Játszanak együtt is, Háy pár dal alatt szintén gitárt fog, de egy szám alatt a citerához ül, egy másik alatt meg
dorombon kíséri Zolit.
Háy magánszámai olyanok, mintha standupolna, könnyezve nevetünk Erzsike levelén Marikához, aki megvédi Lacit, a barátját, hogy nem is ő volt az a Mónika showban, pedig ez a szöveg lényegében egyáltalán nem vicces; kábé minden benne van a családon belüli erőszakról és annak mentegetéséről. Pár dal alatt pedig kapunk egy picikét a rajzoló Háyból is, aki amúgy maga szokta illusztrálni a műveit, most is felvázol egy-egy figurát a kikészített flipchartra.
A dalok alatt meg echte 30Y-koncertbe képzeljük magunkat, csak kicsit csendesebb változatába, de az egyszál (vagy kétszál) gitár alatt is beleállna a boogie a lábba. Abszolút premiert is hallunk, Zoli most énekli először az egyik Háy-verset, a kottatartóvá előléptetett székről, kéziratból olvasva, bár Háy szerint már az est előtt ”megmutatta neki”. Elhangzik a Nátriumbenzonát is (ami nem nátrium-benzoát, mert ezt magyar ember így nem mondja), ezt már ismerhetjük a Rájátszásból, és Zoli olyan zenét írt rá, hogy simán felkerülhetne akármelyik 30Y-albumra.
Lesz ”némi interaktivitás is (hogy behozzam ezt a divatos, ámde rettenetesen idióta szót)” – ígérte Háy a fesztivál előtt készített interjúnkban, és tényleg. Az ötjelenetes Hamlet-átiratnak csak az első jelenetét olvassák ők fel, a többit szétosztják a közönségnek – így válok pár percre Claudiává (mert elsőre nem vállalta fiú Claudius szerepét),
egy másik jelenethez Karafiáth Orsolya
– akinek pénteken lesz estje – emelkedik fel a közönségből és áll be Ophéliának. A szereposztás gyorsan megy, és bár megint percekig röhögünk Hamikán, akinek apját megölték és egy szelektív szeméttárolóba gyömöszölték, az emlékeim között felsejlik egy régebbi MTI-s hír hasonló esetről, és már egyből nem vagyok biztos benne, hogy nevetnem kellene.
Búcsúzásnak a Rájátszásból szintén ismert Felhő-átiratot kapjuk meg, amely ezúttal Bűzfelhő, ironikus fesztiválkép, ”ugye te zenész vagy? leszek nemsokára, Kiss Tibivel jártam egykor iskolába”. Nem engednénk még őket, de jön a The Qualitons koncertje ugyanitt, és muszáj. Még egyszer kijönnek, de már csak szóban búcsúzni, ugyanolyan mintha-félszegen, mint az elején. Mint akik csak véletlenül találkoztak össze a metrómegállóban, kicsit összeálltak, majd tovább-, és a kettő között valami nagyszerű történt, amit meg se tudunk pontosan magyarázni, csak szép.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
