2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Hova kerüljenek az erdélyi magyar közgyűjtemények?

2014. január 31. 08:34, utolsó frissítés: 08:34

Egyre több hagyaték szóródik szét, illetve egyre többet helyeznek el Magyarországon, ezért is szükséges törődni a gyűjtéssel, elhelyezéssel - mondja Székely István.


A közgyűjtemények gyűjtési területének összehangolásáról tanácskozott múlt héten a Kulturális Autonómia Tanács és az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az egyeztetés fő céljaként egy olyan gyűjtési kör megszervezését nevezték meg, amely a hagyatékok kezelését, elhelyezését megkönnyítené, vagy egyáltalán, lehetővé tenné. A részletekről Székely Istvánt, a KAT elnökét kérdeztük.

Mi a legnagyobb probléma jelenleg a gyűjteményekkel, hagyatékokkal?

Székely István: Azt tapasztaljuk, hogy egyre több hagyaték szóródik szét, illetve egyre többet helyeznek el Magyarországon, olyanokat is, amelyek az erdélyi magyar kultúra, tudományosság, művelődés részét képezik. Az örökös, vagy a hagyatékkezelő legfontosabb szempontja a hagyaték biztonságba helyezése – azt keresik, hol adottak a feltételek ahhoz, hogy ezek a szellemi teljesítmények túléljék az alkotó fizikai létét, hol biztosítottak hosszútávon a feldolgozás, a kutathatóvá tétel feltételei, hogyan lehetséges visszaforgatni ezeket az értékeket az egyetemes szellemi életbe.

Ha azt szeretnénk, hogy ezek a hagyatékok Erdélyben maradjanak, több feltételt kell teljesíteni. Többek között tisztázni kell, hogy melyik múzeum, levéltár, könyvtár rendelkezik bizonyos területeken összerdélyi gyűjtési körrel, szükséges egyfajta szakosodás. Például a székelyföldi közintézmények többsége egy-egy régiót fed le a teljesség igényével, legyen az a Csíki- vagy a Gyergyói-medence; nem gondolkodnak valamely szakterület összerdélyi gyűjtésében.


Ennek pontosítása a jogi háttér miatt is fontos. A '90-es évek elején azt gondoltuk, hogy azt az intézményrendszert, amely autonómia kapcsán jogköröket vesz át az államtól, a civil társadalomból tudjuk felépíteni. Tehát civil szervezeteket kel létrehozni és megerősíteni annyira, hogy alkalmasak legyenek bizonyos állami feladatkörök átvételére. Viszont már a '90-es évek végén látszott, hogy ez az elképzelés Kelet-Európában sehol se vált valóra, az államközpontú elit nem számít a civil szervezetek partnerségére. Olyannyira nem, hogy ezek finanszírozása sem megoldott, a hozzáférhető pályázati pénzek nem alkalmasak hosszú távú, nagyobb lélegzetű fejlesztésekre. Ugyanakkor azt látjuk, hogy az önkormányzati intézmények előtt szabad az út: jó eséllyel pályázhatnak EU-s támogatásokra, haszonélvezői lehetnek kormányhatározatoknak, eseti adminisztratív döntéseknek.

Az első beszélgetésre azokat az intézményeket hívtuk meg, ahol jelenleg biztosított a “magyar többségű” döntéshozás: a székelyföldi megyei és városi múzeumokat, könyvtárakat, az egyházi levéltárakat, illetve a Sapientiát és a Partiumi Keresztény Egyetemet. A civil társadalom esetében az első körben az EME-re és az EMKE-re gondoltunk, az ő esetükben beszélhetünk egy olyan fokú stabilitásról, amely valamely feladat hosszú távú ellátásához szükséges.


Miben sikerült eddig egyeztetni?

- Az egyeztetés során megvizsgáltuk azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetében el lehet helyezni bizonyos hagyatékokat olyan intézményekben, mint mondjuk a Maros Megyei Múzeum vagy a nagyváradi, kolozsvári múzeumok, ahol nem beszélhetünk arról, hogy hosszú távon biztosított a magyar többségű képviselet a döntéshozatalban. Ezekben az esetekben az a kérdés, hogy a múzeumok melletti alapítványok tudnak-e fogadni hagyatékokat, illetve letétként, a tulajdonjog fenntartása mellett be tudják-e vinni a múzeumokba.

A másik téma az volt, hogy az – elsősorban székelyföldi – múzeumok, könyvtárak fel tudnak-e vállalni egyes szakterületek összerdélyi gyűjtését. Van erre egy jó példa: a Székely Nemzeti Múzeum létrehozta az 1945 utáni időszakra fókuszáló modern és kortárs képzőművészeti közgyűjteményt, amely gyűjtési területként megpróbálja teljes Erdélyt lefedni. Tehát van egy adott témára szakosodott intézmény, ahová mindent össze lehet gyűjteni, ami fontos az 1945 utáni képzőművészetben. Másik jó példa a Sapientia, ahol az egyes szakoknak megfelelő gyűjtési kört vállalják; ami például azt jelenti, hogy a kolozsvári jogi szakon a jogi természetű hagyatékokat fogadják be.


Milyen természetű hagyatékok elhelyezése élvez prioritást?

- Elsősorban levéltári anyag elhelyezéséről van szó. A jelentős piaci értéket képviselő tárgyak megszerzésére anyagi erőforrásra lenne szükség, ezzel kevés intézmény rendelkezik. A levéltári típusú hagyatéknak van igazán jelentősége: levelezések, feljegyzések, kéziratban maradt tanulmányok, kutatások adatai. Piaci értékük ezeknek ritkán van, ezért ezek kallódnak el leghamarabb.

A könyvek esetében az tapasztaljuk, hogy ha ilyen ütemben haladnak a digitalizálási programok, 20-30 év múlva minden digitalizálva lesz, ami fontos, tehát a múzeumi értéket nem képviselő könyvek megőrzése nem kiemelt prioritás. Kiemelt fontosságúak azonban a '90 után kiadott kiadványok. Régebb azt gondoltuk, az Országos Széchényi Könyvtár célzott gyűjtése elegendő lesz, viszont világossá vált, hogy Budapestről ezeket nem lehet utólag összegyűjteni. Nagy kihívás egy olyan országos gyűjtőkönyvtár, amely a '89 utáni magyar nyelven megjelent könyveket gyűjti össze, hiszen ekkor robbanásszerűen fejlődött a könyvkiadás, lapkiadás. Van olyan folyóirat, amelynek 1-2 száma jelent meg, ezeket is össze kellene gyűjteni.


Egyetemi, városi könyvtárakból nem lehetne ezt megoldani?

-'89 után Kiss Jenő vezetésével a Kovászna megyei könyvtár próbálkozott a teljes körű gyűjtéssel, de ez csak akkor lehet eredményes, ha Erdély összes könyvtára segít nekik ebben. 1989 előtt, a köteles példány-rendszer miatt azt mondhatjuk, hogy többé-kevésbé rend van, de utána összeomlott ez a rendszer, a könyvtárak pedig elsősorban a saját vonzáskörzetükben levő kiadványokat próbálták összegyűjteni. Nem beszélve arról, hogy interetnikus környezetben a magyar nyelvű kiadások gyűjtése nem volt prioritás. Nehéz téma, jelenleg az Erdélyi Múzeum-Egyesület, és a Kovászna megyei könyvtár gondolkodik ilyen feladat vállalásában.



Említene néhány konkrét példát olyan hagyatékokra, amelyeket el szerettek volna helyezni az örökösök, de nem volt megoldható?

- Egy példát a sok közül: a Jakabffy Elemér Alapítványnál van egy nagyobb gyűjtemény a kilencvenes évek elő felének periodikáiból, amit Kuszálik Pétertől vettek át. Kérdés, hogy hol kellene ezt elhelyezni, ha már egy összerdélyi gyűjtőkönyvtár eleve túlmutat rajtuk. Itt van elhelyezve László Kálmán háromszéki mikológusnak igen érdekes levéltári természetű hagyatéka, ennek kapcsán is az a kérdés, hogy melyik közgyűjtemény gyűjti a természettudományi jellegű hagyatékokat? A közvélemény számára nem világos, melyik intézménynek mi a gyűjtési területe, ezért is nem látják biztosítva a hagyatékok jövőjét Erdélyben. Kár lenne, hogy ezek a hagyatékok szétszóródjanak, vagy Magyarországra kerüljenek, hiszen az erdélyi szellemi teljesítmény, tudományosság részét képezik.

A közgyűjteményi egyeztetést az is aktuálissá tette, hogy a magyar kormány elindította az Ithaka-programot, idén már költségvetést is biztosítva számára. A program a Kárpát-medencén kívüli hagyatékok összegyűjtéséről szólt, de azt látjuk, hogy sok erdélyi magyar hagyatékot is felajánlottak magyarországi elhelyezésre. Nem tartanám jónak, ha például a marosvásárhelyi orvosi egyetem alapító professzorainak hagyatéka kikerülne Magyarországra.


Kezdetben nem lehetne egy központi adatbázist létrehozni?

- A tanácskozáson érintettük ennek kérdését is: a digitalizálást kellene összehangolni, hiszen információ hiányában sok a párhuzamosság. A másik kérdés a különböző gyűjtemények fondjegyzékének egyesítése, amely egy mindenki számára elérhető, nyilvános adatbázist eredményezne.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS