Nincs harag: tárgyaltak a zenészek és a Szent György Napok szervezői
B. D. T.
2014. március 06. 19:00, utolsó frissítés: 2014. március 07. 09:39
Volt eddig is differenciált fellépési díj, idén is lesznek olyan helyi zenekarok, akik főszínpados fellépési lehetőséget kaptak, főműsoridőben, nekik természetesen több gázsijuk lesz.
Differenciált fellépői díjazást kapnak az idei Szent György Napokon fellépő helyi zenekarok, erről is beszéltek csütörtökön a sepsiszentgyörgyi zenészek képviselői és a Szent György Napok szervezői – tudtuk meg Kátai Józseftől, a 77 zenész által aláírt petíció kezdeményezőjétől.
Az egyeztetés konstruktív hangulatban zajlott, a városháza, a szervezők és a zenészek képviselői végigtárgyalták a petícióban megfogalmazott javaslatokat, mindegyik fél elmondta az álláspontját, és abban maradtak, folyamatosan egyeztetni fognak a további részletekről a Szent György Napok kapcsán is, valamint minden nagyobb rendezvény előtt – közölte a zenész.
Már három éve meg kellett volna ejteni egy hasonló egyeztetést, hogy ne halmozódjanak a sérelmek – fogalmazott Kátai, hozzátéve, elégedett, mivel nagyon nyitottan fogadták az elképzeléseiket, jó irányba haladnak a dolgok. A háromszéki zenészek bevonásával a kezdeményezők most egyesület alapításában gondolkodnak, amely érdekvédelmi és promóciós feladatokat egyaránt ellátna – közölte Kátai.
Idén 25 helyi zenekar lép fel
Mint ismeretes, a petíció aláírói többek között nehezményezték, hogy a Szent György Napok szervezői négy éve azt a szabályt vezették be, hogy a helyi előadóknak csak kétévente biztosítanak fellépési lehetőséget, illetve egységesen fejenkénti 200 lejes fellépési díjat adtak nekik. A zenészek javasolták, hogy a fellépési díjat a minőség és eddigi eredményeik függvényében differenciálják – nem feltétlenül a pénz miatt, hanem gesztusként, értékelve a képzett zenészekből álló, színvonalas produkciókat nyújtó, külföldön is elismert helyi zenekarokat -, ugyanakkor hangsúlyosabb szereplési lehetőséget szeretnének fontos rendezvényeken.
A Sepsiszentgyörgy – Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat a helyi értékekre épít; ritka az a város, ahol ilyen pezsgő zenei szcéna létezik, amely nagyjából minden stílust lefed, rengeteg a képzett zenész – ez pedig szintén a helyi érték kategóriába tartozik, ezért a helyi zenekarokat akár lehetne CD-ket kiadva is népszerűsíteni – vetették föl.
A megbeszélésen a szervezők erre válaszul bemutatták az elmúlt évekre készített összesítést, amelyből kiderül, a helyi fellépők száma a Szent György Napokon minden évben magas volt. Idén 25 helyi zenekar lép fel, 2011-ben 29 helyi formáció koncertezett, volt, amelyik több koncertet is adott a városnapok alatt, így arra az évre 35 helyi fellépést számoltak – közölte kérdésünkre Grubisics Levente fesztiváligazgató.
Mint mondta, olyan zenész is volt, aki hat év alatt hússzor lépett fel Szent György Napok keretében, és átlagosan a helyi zenészek 7-8 fellépési alkalmat kaptak. A Szent György Napok honlapján, a sajtóanyagok között is vissza lehet keresni, hogy a szervezők mindig külön kiemelték a helyi produkciók fontosságát – tette hozzá. Más városok hasonló rendezvényein átlagosan 4-5-6 helyi zenekar lép fel, tehát Szentgyörgyön erre eddig is kiemelten figyeltek – hangsúlyozta.
Az egyeztetés után Kátai megkeresésünkre elmondta, a mostani, már végleges Szent György Napi programban helyi produkciók is kaptak nagyon jó időpontokat, és meggyőződött arról, hogy a helyi, sepsiszentgyörgyi értékek felmutatását a zeneművészet terén is fontosnak gondolják a döntéshozók.
Differenciált fellépési díj: eddig is volt
A 200 lejes fellépési díjat Grubisics elmondása szerint az alapján határozták meg, amit a hasonló produkciók menedzselésével foglalkozó korábbi szervező közölt velük. De általában eddig is differenciált fellépési díjak voltak, hiszen azok, akiket a szervezők hívtak, alkupozícióban voltak, míg akik maguk ajánlkoztak, azok kapták a fejenkénti 200 lejt kézbe. Szintén volt díjazásbeni különbség a kezdő zenekarok és a már befutottnak számítók között. Grubisics kérdésünkre közölte, idén is lesznek olyan helyi zenekarok, akik főszínpados fellépési lehetőséget kaptak, főműsoridőben, nekik természetesen több gázsijuk lesz.
A megbeszélésen felajánlották a szervezők a zenészeknek, hogy jövőre egy helyi bizottság döntsön arról, a helyi produkciókra szánt összeg – ami idén majdnem 50 ezer lej – hogyan oszoljon meg a helyi fellépők között, ki mennyi fellépési díjat kapjon, mindamellett, hogy meghatároznak egy minimumot, hogy hány koncert férjen bele ebbe a keretbe – mondta el Grubisics. A zenészek viszont erre azt kérdezték, mi alapján döntsön ez a bizottság arról, kinek mennyi járna – tette hozzá. Ugyanakkor megállapította, hogy a beszélgetés arra is jó volt, hogy a felek megértették egymás álláspontját, hiszen a szervezőknek sem könnyű a helyzete: ha kevésnek talált fellépési díjat adnak, az a baj, ha meg úgymond önkényes döntést hoznak arról, kinek mennyit adnak, akkor is „ők a rosszfiúk”.
Kátai szerint a zenészek inkább kimaradnának annak eldöntéséből, hogy „ki mennyit kapjon”, erre ki kell találni a kritériumokat, amiben a szervezők kérték a zenészek segítségét. Szerinte biztosan születik majd valamilyen megoldás erre a kérdésre is.
Jazz, blues és világzene: idén csak a Kultúrkertben
Egy városnapi rendezvénysorozatnak – amellett, hogy vannak a fellépők közt igazi húzónevek – az lenne a lényege, hogy az idelátogatóknak helyi zenekarok is megmutathassák, mit tudnak – véli több sepsiszentgyörgyi zenész is. Egyikük kifejtette, igazságtalannak tartja, hogy nyolcvanas évekbeli egykori sztárokat jóval magasabb gázsiért hívnak a Szent György Napokra, míg a helyi fellépők fejenként 200 lejért ugyanolyan színvonalas, sőt jobb produkciót nyújtanak.
„Félreértés ne essék, nem az a probléma, hogy máshonnan is hívnak zenekarokat, művészeket, jöjjenek, mert az jó, csak ne legyenek az itteniek ezzel párhuzamosan kizárva” - vélte a zenész, aki úgy tudja, idén a jazz és blues stílusnak és kedvelőinek nem lesz külön helye a Di Stefano bárban, ami várhatóan tovább szűkíti a helyi fellépők lehetőségeit. A városnak büszkének kellene lennie a helyi zenészeire, biztos vagyok abban, akár román helyi zenekarok is lennének, akik színvonalas produkciót tudnának nyújtani, ha erre lehetőséget kapnának – vélte.
Idén valóban nem lesz jazz-blues-kocsma, mivel tavaly nem bizonyult sikeresnek, de lényegében az történt, hogy a Kultúrkert felfuttatásával a közönség a Székely Nemzeti Múzeum kertjébe vándorolt át, tehát „nem elvettünk a programtól, hanem hozzátettünk, és megerősítettük ezt a vonalat” - fogalmazott Grubisics. A jazz, blues és világzene kedvelői tehát idén a Kultúrkertben élvezhetik késő délutántól estig a színvonalas produkciókat.
A Szent György Napok egymillió lejes költségvetésének mintegy 30%-át biztosítja az önkormányzat, ami egyébként csak a kulturális hét produkcióira lenne elég, a többit a reklámfelületek értékesítéséből, szponzoroktól kapott támogatásokból, jegyeladásokból fedezik. Szervezőként a program összeállításánál azt is figyelembe kell venni, hogy olyan produkciók legyenek, amelyek nagy tömeget vonzzanak, hiszen akkor lehet megfelelően értékesíteni a reklámfelületeket, ezt a szempontot is megismertették a zenészek képviselőivel – közölte Grubisics.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt