2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„Leírhatatlan az érzés, amikor a közönség azt üvölti: Bagossy, Bagossy!”

kérdezett: Gál László 2014. szeptember 04. 09:50, utolsó frissítés: 13:22

Több száz kilométert is utaztak már a rajongók a Bagossy Brothers Company-ért, erdélyi rádiók rendszeresen játsszák a dalaikat. Bagossy Norbival beszélgettünk.


Tusványoson láttam őket először. Hírüket már korábban is hallottam, de koncertjükre még soha nem jutottam el. Tusnádon is csak úgy véletlenül besétáltam a koncertsátorba: nagyon jól szóltak. Olyan fergeteges hangulatot rittyentettek, amilyet már rég tapasztaltam: a közönség végig énekelte a dalaikat, több száz ember ugrált, tombolt, teljesen magával ragadó volt. A refrének dúdolásával már akkor próbálkoztam, azóta már megtanultam őket. Az interjút még akkor megbeszéltük, kivitelezni viszont csak később sikerült, mert a fiúk Gyergyószentmiklóson élnek.

A Bagossy Brothers Company tavaly májusban alakult, azóta végigkoncertezték már egész Erdélyt, sőt Magyarországra is eljutottak. A Bagossy Norbert (gitár/ének), Bagossy László (basszusgitár/vokál), Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk) alkotta együttes most készíti az első nagylemezét. Erről és az eddigi fellépéseikről is beszélgettünk Bagossy Norbival.




A zenekar többi tagja nem irigykedik rád és az öcsédre a Bagossy Brothers Company név miatt?



– Nem. Közös megegyezéssel döntöttük el, hogy ez lesz a nevünk. Még a mostani zenekarunk előtt volt az öcsémmel egy Bagossy Brothers projektünk, ami pár hónap után abbamaradt. Abban akusztikus gitárral zenéltünk. Utána más zenekarokban is próbálkoztunk, majd én úgy döntöttem, hogy szólóban zenélek. Akkor született meg az Add vissza a játékom című dal.

Végül mégis arra gondoltuk, hogy csak kellene egy banda. A Bagossy Brothers már csak egy brand volt, ha gyenge is, ezért úgy döntöttünk, megtartjuk a nevet. A többiek miatt pedig hozzákapcsoltuk a company-t. Sokat gondolkodtunk, hogy lehetne még. A Bagossy Brothers Band nem hangzott olyan jól, nem is szeretjük nagyon a bandeket, ezért lett company. Így pont kijön a BBC rövidítés, ami poénos. Nem volt semmi irigykedés, sőt Ata (Tatár Attila gitáros – szerk.) mondta, hogy legyen Company, mert a BBC jól hangzik.

Hány évesen kezdtél zenélni? A Bagossy Brothers projekten kívül még milyen zenekarokban vettél részt?

– Olyan 9-10 éve zenélünk az öcsémmel (Bagossy László - szerk.). Az első zenekarunk a Hot Snow Storm volt. Ebben az öcsém és a mostani dobosunk, Szilárd (Bartis Szilárd – szerk.) is benne volt. Utána zenéltem például a No Sugar zenekarban. Mindenféle próbálkozásunk volt az öcsémmel: a gyengébb metáltól kezdve az alternatívon keresztül egészen punkig mindent megpróbáltunk, angolul és magyarul egyaránt. A Bagossy Brothers Company már egy kifinomultabb, tisztább hangzású bandává érett.



Azt tudni kell, hogy mindegyik bandataggal játszottunk már együtt valamilyen más formációban. Viszont ebben a felállásban még soha. Amikor megalakult a BBC, nem is az volt a legfontosabb szempont, hogy mennyire jól tudnak zenélni a tagok, hanem az, hogy mindannyian jó barátok vagyunk. Így sokkal jobban működik az egész zenekar, mert nincs annyi konfliktus. Szerintünk ha a zenélésen kívül is összefutunk, sörözgetünk, mint barátok, akkor sokkal jobb dalok születnek.

Neked Baricz Gergővel közösen volt már egy X-Faktoros próbálkozásod is.

– Igen-igen. (kuncog) Három évvel ezelőtt próbálkoztam ott is.

Még egyszer nekivágnál? Vagy jobb, hogy így alakult?

– Jelen helyzetben már nem próbálnám meg. Ha négy-öt éven belül nem fut be annyira ez a zenekar, hogy ebből megéljünk, akkor lehet, hogy még egyszer nekivágnék, de amúgy nem hiszem.

Amikor kiestem, persze nagyon fájt, de utólag belegondolva sokkal jobb így, mert egy kis ismertségre azért szert tettem általa, párszor megjelentem a tévében, de most a saját zenémet tudom játszani. Én írom a dalokat, a szövegeket, a saját mondanivalóm kerül előtérbe, ahelyett, hogy mások húznának rám egy olyan ruhát, amilyet ők szeretnének.

És így nem az van, hogy egy helikopter felvisz a hegy csúcsára, ahol magadnak kell boldogulnod, hanem szép lassan nekünk kell megmásznunk a hegyet. Ha már feljutottunk, szerintem sokkal stabilabban tudunk fennmaradni. Úgy is szoktunk magunkra gondolni, mint egy kis cégre, amit barátok alapítottak, és azt próbálják minél sikeresebbé tenni.



Zenekarral együtt sem próbálnád meg?

– Zenekarral sem próbálkoznánk meg szinte semmilyen tehetségkutatóban. Szerintem ha valaki egy tehetségkutató által ér el valamit, jut el valahová, azzal manapság nem lesz elismert. Ha tehetségkutatón befut a neved vagy a zenekar neve, akkor egy-két évig ismerik csak, de utána mindenki elfelejti, mert mindig jön a következő széria. Nem tudsz stabilan fennmaradni.

Másrészt meg nem is az a réteg ismer meg, aki feltétlen szeretne megismerni. Mi inkább indie, alternatív, folk-rock zenét játszunk, nem valószínű, hogy az a célközönségünk, aki naponta tehetségkutatókat néz. Valószínűleg lendítene rajtunk, de hosszútávon nem biztos, hogy jól lenne.

Milyen zenekarok befolyásolják a zenéteket? A stílusotokat? Van olyan példakép, akire felnéztek?

– Elsősorban angol bandákból inspirálódunk, ilyen például a Kodaline vagy a The Lumineers. Ezeket szeretjük. Az akusztikus vonalat próbáljuk követni, mégis bulis zenét csinálni. Egyedibb hangszereket is használunk: például mandolint, mostanában már harmonikát is beleviszünk a zenénkbe, de a későbbiekben szeretnénk még bendzsót is használni. Ugyanakkor vokálcentrikus a zenénk, jelenleg négyen énekelünk refréneket, több szólamban, ami még érdekesebbé és szebbé teszi a dalokat.



Ha a magyar zenekarokat nézzük, akkor ezt az angol vonalat próbáljuk keverni az Intim Torna Illegál, a Kistehén, a Kispál és a borz zenéjével.

A magyar nyelv szótagolása, a magánhangzók egymáshoz való illeszkedése miatt nem lehet olyan dallamot kreálni a magyar szavakból, mint az angolból. Az előbb említett angol előadókhoz hasonló zenéket próbálunk írni, viszont a szöveg, az ének dallamvilága nem lehet olyan, az inkább a magyar alterhoz hasonlít, s így lesz a mi ötvözetünk egyedi.

Csak magyarul szeretnétek énekelni?

– Igen.

Miért?

– Mert szerintünk nem lenne esélyünk angolul, így egyediek tudunk lenni, ha angolul énekelnénk, már nem lennénk azok.

De nem csak magyarul énekeltek...

– Próbáljuk úgy kitölteni a repertoárt, hogy csak saját dalok szerepeljenek benne, egy-két feldolgozással kiegészítve, a poén kedvéért. A színpadon mi is szeretünk más bandáktól dalokat játszani. Jelenleg csak magyar dalokat írunk, s azt tervezzük, hogy csak magyar dalok fognak születni. Viszont a feldolgozások, amiket játszunk, kivétel nélkül mind angol nyelvűek, ezzel kerülünk úgymond egyensúlyba.

Csak te írsz dalokat?

– Igen. Én írom meg egy szál gitárra az alapakkordokat, a szöveget, és a szövegnek a dallamát. Ezt mutatom meg a bandának korrigálásra. Az én gitártémámat általában mindig átdolgozza az öcsém, mert sokkal jobb gitáros. Majd hangszereljük a dalt, a szövegben kijavítjuk, ami nagyon nem odaillő. Ebben általában nagyon hamar megegyezünk. Már próbálkoztunk azzal, hogy az egész banda írja a szöveget és a zenét, de akkor nem egy emberből jön elő az a bizonyos érzés, és akkor nem is lesz annyira hiteles.



Egy éve és három hónapja létezik a Bagossy Brothers Company. Tavaly több mint 30 koncertetek volt, idén is már több mint 50 fellépésen vagytok túl. Melyikre vagy a legbüszkébb? Egyáltalán a zenekarral kapcsolatban mire vagy a legbüszkébb?

– Inkább mérföldköveink vannak. Tavaly májusban alakultunk. Három hónapra rá volt az első kolozsvári fellépésünk a Sovietben, egy silent party. Azért volt számunkra nagyon emlékezetes, mert ez volt az első hely, amikor 250 kilométerre a városunktól már énekelték a dalainkat. Ez volt az első mérföldkő. A második néhány hónappal később volt, szintén Kolozsváron a The Shelterben. 10 lejes belépő ellenére is több mint 200 ember jött el minket meghallgatni. Ez azért esett jól, mert a hely csak este van nyitva, csak akkor, amikor koncertek vagy bulik vannak. Azon az estén pedig effektív csak a mi koncertünkért jött el olyan sok ember.

A harmadik mérföldkő, amire a legeslegbüszkébbek vagyunk, a júliusi fellépésünk Tusványoson. Az volt az első hely, ahol több száz embert mozgattunk meg, és rendre tudták a dalainkat. Az az érzés, amiről eddig csak álmodtunk, ott már valóság volt. Eszméletlen érzés, hogy egyesek akár 100-200 kilométert is utaznak azért, hogy meghallgassák a fellépésünket.

Mindannyian rég zenélünk, léptünk már fel kocsmákban, én Budapesten is játszottam már más felállásokban, tehát egy csomó mindent megéltünk, és mindig csak az álmunkat hajkurásztuk. Ez volt az első alkalom, hogy teljesült. Nem is lehet igazán leírni azt az érzést, amit akkor éreztünk, amikor leszállt az előttünk játszó zenekar, és közönség mind csak azt üvöltötte: Bagossy, Bagossy, Bagossy!

A közönséggel milyen a viszonyotok? Van már egy törzsközönségetek, akik rendszeresen eljárnak a koncertjeitekre?

– Ezt nem lehet számokban mérni. Vannak nagy rajongóink, akik rendszeresen minden koncertünkre eljárnak, amennyiben tehetik. Gyergyószentmiklós környékéről a rajongók akár 60-100 kilométert is megtesznek, de Kolozsvárra már nem biztos, hogy eljönnek. De a szilágyságiak már eljöhetnek a kolozsvári koncertre.



Nemrég zenéltünk Kapolcson, a Művészetek völgyében, ott találkoztunk egy olyan családdal, akik 250 kilométert tettek meg azért, hogy résztvegyenek a koncertünkön. A szülőknek el kellett hozniuk a két gyereket, mert nem lehetett bírni velük.

A többi erdélyi zenekarral milyen a viszonyotok?

– Nagyon jó. Mivel rég zenélünk, nagyjából ismerjük az erdélyi zenészeket. A másik jó dolog ebben a bandában, hogy mi nem tartunk senkit konkurenciának, mivel annyira más a stílus, amit képviselünk..



Még mindig táncolsz?

– (nevet) Már nem. Szinte tíz évig táncoltam breakdance-t és hiphopot, ebből négy évet tanítottam is. Körülbelül két éve hagytam abba. Otthon, nálunk nem érte meg anyagilag. Csíkszeredába és Marosvásárhelyre is utazgattam, ott is tanítottam, ami azt jelentette, hogy egy héten legalább 4-5 napot nem voltam otthon. De úgysem jött ki úgy a lépés, hogy jó legyen. Emellett párhuzamosan még zenéltem is. Mostanra már csak az utóbbi maradt.

Akkor most a zenélés a fő foglalkozásod?

– Nem csinálok semmit ezen kívül.

De a többiek dolgoznak.

– Igen, a többiek dolgoznak. Mindenki. Ata a gyergyószentmiklósi turisztikai irodában. Öcsém és Szilárd orgonasíp-készítők. Zsombor (Kozma Zsombor – szerk.) táncházakban és lakodalmakban zenél.

Hogy lesz valakiből orgonasíp-készítő?

– Szilárd testvére a cég tulajdonosa. Így került a dobosunk a bizniszbe, és általa az öcsém is körülbelül egy hónapja. Neki is egy precízebb munka kellett, amivel nem erőlteti meg a zenész kezeit. Olyan munkára volt szüksége, amivel illesztheti a zenélését, amitől nem lesznek bütykös ujjai.

Eddig egy kislemezetek már megjelent, s ha jól tudom, ősszel veszitek fel az első lemezeteket.

– A kislemezt nem is kereskedelmi céllal készítettük, hanem inkább magunknak, a saját büszkeségünkre, hogy anyukának, apukának, testvérnek megmutassuk, mink van. A nagylemezt Budapesten szeretnénk felvenni novemberben. Le is van már foglalva egy nagyobb stúdió. Most épp arra gyűjtünk. November végére vesszük fel a lemez anyagát, és utána próbálunk keresni kiadót. Szeretnénk a lemezt Magyarországon is kiadni.

Télire szeretnénk elkészíteni a nagylemezt, utána pedig jöhetne egy videoklip. Ezzel a háttérrel szeretnénk indítani a jövő évi fesztiválszezont. Az első szezonunkat tavaly lekéstük, mert senki sem ismert minket. Télen volt egy nagyobb kocsmaturnénk, idén nyáron pedig a legtöbb erdélyi fesztiválra meghívást kaptunk. Elég jó helyszíneket és időpontokat kaptunk. Jövőre szeretnénk egy nagyobb durranást. Tavasszal már úgy akarunk a közönség elé állni, hogy fel tudunk mutatni valamit.



Hogyan képzelitek el a zenekar útját?

– Szeretnénk Magyarországon is népszerűségre szert tenni, és úgy előre jutni, ahogyan Erdélyben is haladtunk/haladunk, lépésről lépésre. Úgy gondolom, ha valakinek jó az anyaga, ha a közönség vevő rá, akkor az valószínűleg elég érdekes ahhoz, hogy érvényesüljön. Így kezdtek el játszani az erdélyi rádiók is. Beküldtük egy-két rádióhoz a dalainkat, és tetszett nekik, az egyik rádió pedig átvette a másiktól. Erdélyben jelenleg 15 rádió játssza a dalainkat.

Ezeket a dalokat otthon, a kisszobában vettük fel, s bár elég jól sikerültek, még mindig nem olyan a minőségük, amilyent igazából szeretnénk. Ha a nagylemez elkészült, ugyanígy szeretnénk terjeszteni. Reméljük, hogy egy-két rádiósnak fog is tetszeni. Amúgy már az MR2 Petőfi Rádió is játszotta a Ha rólad szólna című dalunkat. Nagyon örültünk neki. Lépcsőzetesen szeretnénk kialakítani az ottani rajongótábort is. Ha egy kiadóval sikerül szerződést kötnünk, akkor valószínű, hogy neki is meglesznek a megfelelő kapcsolatai. Fokozatosan szeretnénk előre jutni ezen a pályán, ameddig csak lehet.

Mind álmodozó típusok vagyunk. Csak most kezdjük látni, hogy nem csak álom, hanem na-na.... kezdenek alakulni a dolgok.

Van a közönségnek kedvenc dala?

– Az Add vissza a játékom című dalunk megy a legjobban. Utána a Ha rólad szólna jön. A Youtube-on is ezek a legnézettebbek. Ezt a két dalt szinte kivétel nélkül az elejétől a végéig énekli a közönség a koncerteken, de úgy tűnik, hogy az összes többit is szeretik. Mostanában volt arra példa, hogy kérték a Zoknidal számunkat is, pedig sehol nem promováltunk, még a Facebookon sem osztottuk meg. A kislemezre is töltelék dalként került fel. Én megírtam, és nagyon szerettem, de a zenekar annyira nem volt megelégedve vele. Az utóbbi koncerteken folyamatosan kérték. Az augusztusi székelyudvarhelyi koncertünkön játszottuk először élőben, pedig már szinte egy éve megvan. Soha nem próbáltuk el koncertre, végül egy szál gitárral adtuk elő, s így is nagyon szerették, holott annak van a legalacsonyabb nézettsége.



Van olyan cél, amit el szeretnétek érni?

– Persze. Ugyanaz, mint minden zenekarnak. Mi világszinten nem akarunk befutni, nem is nagyon tudnánk, mivel magyar nyelven éneklünk, ezért a közönségünk erdélyi és magyarországi. Mindannyian azt szeretnénk, hogy ez legyen a fő foglalkozásunk. Olyannyira, hogy ebből éljünk. Minden reggel, amikor felkelünk, csak a zenéléssel kelljen foglalkozzunk, és nem fájjon amiatt a fejünk, hogy miből élünk meg. Szerintem ez a legnagyobb célunk. A másik, szintén lényeges célunk, hogy szeressen a közönség. Mi próbálunk őszinték lenni, szerintem ez nagyon fontos.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS