Milyen sors várt egy „megesett lányra” a kommunizmusban?
S.I. 2015. június 16. 10:04, utolsó frissítés: 10:04A Haáz Rezső Múzeum szakmai szempontból szokatlannak számító tárlata a 20. századi női életutat mutatja be.
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Anna – Asszonysors a XX. században című legújabb, május 22-én megnyitott néprajzi kiállítása olyan kérdésekre szeretné ösztönözni a látogatókat, amelyek leggyakrabban sorsfordulók alkalmával szoktak felmerülni.
Szakmai szempontból sajátos, formabontó megközelítést alkalmazott a kiállítást létrehozó projektcsapat, a klasszikus néprajzi tárlatok szemléletétől eltérően újító szellemű koncepciót dolgoztak ki és ültettek gyakorlatba. A kiállítás nem válaszokat kínál, nem tár fel összefüggéseket, inkább gondolkodásra készteti a látogatót. A Transindex Miklós Zoltánnal, a Haáz Rezső Múzeum igazgatójával beszélgetett a kiállításról.
A székelyföldi kulturális intézményekben dolgozó fiatal néprajzos generáció, amelynek tagjai a kolozsvári néprajzi iskolából kerültek ki, az eddigiektől eltérő, kissé más szemléletű kiállítást szerettek volna szervezni – mondja a múzeumigazgató. Kinda István, a Székely Nemzeti Múzeum, Szőcs Leventé, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, Salló Szilárd, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Vajda András, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja részéről, valamint Miklós Zoltán egy olyan néprajzi kiállítást akart tető alá hozni, amelyik szemléletmódjában és módszertanában is egy kicsit más, mint a korábbi néprajzi tárlatok.
Újszerű megközelítés
A koncepció abban más, hogy míg általában a múzeumi kiállítások kissé feszélyezettek, a tárolókban szerepelnek a különböző feliratozott tárgyak, a hangsúly pedig kimondottan ezekre helyeződik. A kolozsvári néprajz tanszéken elsajátított társadalom-néprajzi, kultúrantropológiai elképzelésből kiindulva a szakemberek elképzelése az volt, hogy a kiállítás során ne feltétlenül a tárgyakra, hanem a tárgyak használóira fektessék a hangsúlyt.
„Kitaláltuk Annát, akinek egy teljes élettörténetet írtunk. Egy fiktív női alakról van szó, aki nem élt, viszont élhetett volna. Valójában Anna életútja számos női élettörténetből van összegyúrva. 1920-ban született valahol Székelyföldön, egy faluban. 17 éves korában törés áll be az életében, hisz 1937-ben egy csűrben történő mulatság alkalmával a "megesett lány" sorsára jut. Itt jön egy csavar a kiállításban, mert a 20. század első felében az ilyen lányok nem követhették a szokványos életutat, nem választhattak maguknak úgy párt, ahogy más lányok, ezért kényszerpályára kényszerültek” – magyarázta Miklós.
A szakemberek itt úgy döntöttek, hogy két lehetséges életpályát mutatnak be a múzeumlátogatóknak. A kiállítást úgy strukturálták, hogy a nyitó utcai jelenet és a táncos csűrjelent után két ajtó áll a látogató rendelkezésére. Az egyik ajtón az áll, hogy Anna férjhez ment a gyermeke apjához, aki egy idősebb vénlegény a szomszéd faluból, míg a másik ajtón az olvasható, hogy Anna megszökik a városba szolgálni. Az igazgató szerint azért esett erre a két lehetséges életútra a választásuk, mert a korszakban ezek reális alternatívák voltak egy megesett lány számára.
Párhuzamos életutak
Aki az első ajtón megy be, az egy parasztkonyhában találja magát. „Úgy próbáltuk összeállítani a kiállítást, hogy modern muzeológiai elemek is legyenek benne. Gondolok itt például a projekcióra az asztalon, ahogy Anna két személyre terít. Lényeges, hogy audio-tárlatvezetés van, Anna egyes szám első személyben meséli a saját élettörténetét, és attól függően, hogy éppen melyik helyiségben tartózkodik a látogató, annak a szituációnak megfelelően hallja, hogy ott mi történt” – sorolja a szakember. A konyhából kilépve a gabonás következik, ahol azt próbálták bemutatni, hogy egy gazdag, tehetős családról van szó, ahol az idős férj az idő múlásával meghal, ezt követően pedig jön a kollektivizálás. Miklós hangsúlyozta, hogy a kiállításba a 20. század nagy traumáit is belevetítették.
Ezek egyike a kollektivizálás, amikor mindent elvisznek a nagy gazdaságból, a szekérre fel vannak pakolva a gazdasági eszközök, a teli zsákok, a pálinkáshordó és a zsírosbödön. A kiállítás itt egy olyan ponthoz érkezik, ahol az épülő kommunizmust elevenítik fel, ez a nagy vörös korszak – mondja az igazgató. A kisemmizés után Anna a városba költözik, ahol varrodai munkásként dolgozik az utolsó teremben. A tárlat 1989 decemberében egy tömbházlakásban fejeződik be, ahol Anna a televízióban nézi a bukaresti és temesvári eseményeket, és a sorsával megbékélt, a rendszer ideológiájával szemben tájékozatlan emberként azon monologizál, hogy ez az élet sem jó egyeseknek.
A másik életpálya megtekintéséhez vissza kell menni a két ajtóhoz. Ez esetben a csűrből egy zsidó polgári család lakásába jutunk, ahol Anna cselédként szolgál. „Egy enteriőrt rendeztünk be. Szintén egy asztalterítéses jelenettel találkozhatunk, de ez esetben sokkal gazdagabb az étkészlet, és Anna négy személyre tálal húslevest. Amíg a másik életútban a második nagy törést az államosítás, addig ebben az esetben a zsidó család deportálása jelentette. Anna nem térhet vissza a szülőfalujába, a rendszer egyik kiszolgálójává válik, agitátor, hivatalnok lesz. Berendeztünk egy szép kis szobácskát, ahol beszolgáltatják a javakat, és mindenféle tárgyi emlék reprezentálja a Gheorghe Gheorghiu-Dej korabeli kollektivizálást és az ezt végrehajtó hivatalnok irodáját” – vázolja Miklós.
Ez a jelenet első fázisban kapcsolatot teremt a két életút között, hisz egy kis ablakon át be lehet tekinteni a szoba túlsó részébe, ahol Anna épp beszolgáltatja az elkobzott javakat. „Tehát itt a két Annát, a rendszer emberét és a rendszer áldozatát szembesítjük egymással” – magyarázta a szakember. A hivatalnoki irodából Anna szintén tömbházlakásba kerül, a két szál itt fut össze. Az asszony itt sem ismeri fel, hogy a szocialista rendszernek ő is az áldozata, bármelyik oldalról is érkezett volna.
„Erre próbáltunk nagyon ráerősíteni mindenféle korabeli szocialista jelvénnyel, Ceaușescu-felirattal, propagandaanyagokkal. A végén egy ilyen félig megépült tömbházat hoztunk létre, amelyben egyrészt benne van egy szinte eredeti állapotban megépített kis konyha és kis szoba, a másik fele a teremnek pedig egy épülő szürke tömbház elemeivel van berendezve” – zárta a kiállítás ismertetését az igazgató. Hozzátette: a kiállítás célja az, hogy kérdéseket vessen fel Anna életútjainak szembesítése révén, és továbbgondolásra is lehetőséget ad olyan tekintetben, hogy mérlegel az ember, hogy melyik életpálya lett volna jobb, és Anna milyen tekintetben volt áldozat.
Kérdésünkre: elgondolkodtak-e azon, hogy a rendszerváltás utáni időszak női sorsát is megjelenítsék valamilyen szinten, Miklós Zoltán azt mondta, minden, ami 1989 után történt, az részben politikatörténet is, ugyanakkor nagy a felelőssége annak a néprajzosnak, történésznek, hogy ebben a társadalmi közegben ne legyen szubjektív.
„Ez egy néprajzi kiállítás, amelyik áthajlik egy komolyabb történelmi, társadalomtudományi részbe is, és nem vállalja fel, hogy ezt a vonalat reprezentálja. Mi ennyit tudtunk ilyen szinten bevállalni, hisz azok, akik dolgoztak ebben a projektben, mind néprajzosok. Kontrollszereplőként vontuk be a munkába Kolumbán Zsuzsánna történészt, muzeológust, viszont 1989-nél megálltunk. A 20. században annyi minden történt, hogy abból könnyedén lehet dolgozni, de a rendszerváltással egy olyan korszakváltás, modernizáció, másfajta dinamika és mobilitás következett, amelyet érdemes feldolgozni, csak ebben a kontextusban egy életút alatt már túl sok lett volna” – fogalmazott a szakember.
Vándorkiállításra is alkalmas
Miklós Zoltán elmondta, a kiállítás minden további nélkül vándoroltatható, amennyiben a korábban felsorolt intézmények részéről van fogékonyság arra, hogy egy kis anyagi hátteret biztosítsanak ennek érdekében. „Mi, a helyet és az infrastruktúrát biztosító múzeumként elmondhatjuk, hogy nem egy szokványos kis kiállításról van szó, igen nagy anyagi erőfeszítést igényelt. A kiállítás rendezését az nehezíti meg, hogy teljesen párhuzamossá kell tenni az életutakat, ezért úgy kell megépíteni a termeket, hogy fizikailag egymás mellett tudjon futni a két szál. Amennyiben ezek a feltételek adottak, a kiállítás vándoroltatható” – vázolta az igazgató. Megjegyezte, hogy ilyen irányú igényt már jeleztek Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy részéről, és ha a társintézmények felvállalják az installációs költségeket, akkor semmi akadálya a kiállításnak.
Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy mennyi időt vett igénybe a kiállítás megrendezése, Miklós Zoltán elmondta: a gyakorlati kidolgozás másfél évet vett igénybe, de az ötlet már öt éve felmerült a csapatban, és az elképzelés akkor kezdett kikristályosodni, amikor a székelyudvarhelyi múzeum ezt prioritásként kezdte el kelezni, és felvállalta a produkciós költségeket.
Az igazgató végezetül elmondta: a kiállítás iránt folyamatos az érdeklődés, egyelőre főként a helyi közönség részéről, amelyet már korábban is bevontak a munkába, hisz sok olyan tárgyat kellett beszerezni a város területéről, amelyek a 20. század második felére, a szocializmusra voltak jellemzők. A múzeum fontosnak tartja, hogy a diákok körében is népszerűsítse a tárlatot, és annak ellenére, hogy a ballagások, évzárók időszaka van, folyamatosan érkeznek a diákcsoportok a kiállításra.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt