Az első újkori magyar szépségversenytől Lady Gaga feminizmusáig
Gergely Borbála 2015. december 08. 17:21, utolsó frissítés: 2015. december 09. 11:44Női testpolitika, a gyermekmesék tanításai, kemény kultúrakritika a kortárs magyar képzőművészet példáin: Oltai Kata művészettörténész és kurátor tartott előadást a Kommunikációs Napokon.
Oltai Kata tartott tanulságos, szemléletes példákkal megtűzdelt előadást a kolozsvári VII. Kommunikációs Napokon: a Testi stilizálások és közélet. Kulturális átöltözésben vagy levetkőzésben? című előadás a női testet helyezte a középpontba, eljutva a modern kori szépségversenyek kritikájától a nyugati kulturális tradíció kritikáján és a feminizmus néhány törekvésén át a gender studies, és legvégül a gendered objects kutatási területekig, a közönség kérdései nyomán még Beyoncé és Lady Gaga alkotói tevékenységére is kitérve. Az előadás gondolati íve abszolút követhető és letisztult volt, azok számára is érthető példákkal, akik ekkor kezdtek ismerkedni a témával – illetve a témákkal, mert a női testpolitikán kívül a kortárs magyar képzőművészetből is ízelítőt kaptak az érdeklődők.
Vizuális kultúra a képzőművészet helyett
Oltai Kata művészettörténetet végzett, és kurátorként dolgozik. Ezt a két információt azért tartotta fontosnak kihangsúlyozni az előadás elején, hogy egyértelmű legyen a témához való közelítése, a szempontrendszere – amely olyan törekvésekre épül, amelyek kikezdték a hagyományos művészettörténet fogalomtárát, megközelítésmódját. Ez egy olyan tudománytörténeti változás, amely közel 40 éve kezdődött angolszász nyelvterületen, azonban a mi régiónkban még mindig nincs egyértelműen relevanciája, nálunk még mindig kérdéses, hogy felváltja-e a képzőművészetet a vizuális kultúra.
A mai napig nagyon sok képzőművész tagadja, hogy létezik ilyen egyáltalán. Ez egy nagy és átfogó kategória, amibe beletartozik minden, ami a vizualitással kapcsolatos: reklámok, videóklippek, újságok stb., és a „magasművészet” címszóval jelzett képzőművészet egyaránt. Azért hasznos ez a szempontrendszer, mert a benne foglalt ágak között vannak keresztbehatások, illetve néha az egyiket sokkal jobban meg tudjuk érteni egy másik kapcsán. Tehát ez az a gondolati kör, amelynek szempontjából Oltai Kata beszélt, és nagyjából az elmúlt 20-25 évből mutatott példákat a magyar kortárs művészetből szemlézve.
Feminin és female
A prezentációban két olyan kiállítás anyagából is láthattunk példákat, amelyeknek Oltai Kata volt a kurátora, és amelyek gender kérdésekkel, nőiség- és férfiasságkutatásokkal foglalkoznak. Az egyik a Bőrödön viseled – Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai (Robert Capa Központ, Budapest, 2014), a másik a KOMFORT című, amely női testpolitikákkal foglalkozik. Ez utóbbi olyan alapfogalmakra épít, mint a feminin és a female.
Ezt a két angolszász terminust nehéz lefordítani. A feminin inkább kiszolgálja azt, amit patriarchális szemléletnek hívunk, kiteljesíti azt a női ideált, amely szép, visszafogott, szemérmes stb. A female pedig az a testi tapasztalat, amire azt mondják a női alkotók és gondolkodók, hogy a nyers és valós testi létezését fogja meg a nőknek. Nem igyekszik például eltüntetni a szagokat, nem tagadja a szőr létezését a női testen – ami akár olyan helyeken is nő, ahol azt a férfiak nem szeretik. Rámutat, hogy a mell esztétikája az erotizáláson kívül teljesen más funkciót is betölthet, például a tápláló funkciót.
Szépségverseny – a tökéletesség illúziója, öngyilkos szépségkirálynő
Az előadás a szépségverseny kulturális jelenségének körbejárásával indult be igazán. Az első újkori magyar szépségverseny kritikájától eljutottunk Bruno Bettelheim meseelemzéseiig, súlyos percek árán: megdöbbentő filmrészlet adott kiinduló pontokat a témában. Dér András: Szépleányok című dokumentumfilmje 1987-ben készült, végigkövette az említett első szépségversenyt, amelynek győztese – Molnár Csilla – egy évre rá öngyilkos lett.
Roppant vitatott kulturális jelenség a szépségverseny, a megítélése a szépségideáloknak, és annak, hogy egyáltalán milyen szükség van rájuk. Az előadó egy kritikai olvasat felől fogta meg a kérdéseket, amely nyugati kulturális tradíció kritikája. E szerint mindaz, amit mint kulturális toposzokat vagy jelenségeket megörököltünk, az egy több ezer éves, és elsősorban férfi szempontú merítés alapján kialakult mechanizmusrendszer, amely nagyon erősen hierarchizált. Ebben a hierarchiában legfelül a fehér, keresztény, heteroszexuális férfi helyezkedik el, a többi férfi és nő ez alatt van, a csúcson lévő sajátos szempontjainak alárendelve. Ez a fajta bipolaritás nagyon sok jelenségben visszaköszön.
Az egyik ilyen a szépségversenyek kapcsán is felmerülő kérdés: a „ki az ideális?”, „ki a legszebb?”. Ebből nagyon hamar arra a következtetésre jutunk, hogy a kultúránk úgy működik, hogy beállít egy nagyon szűk sávot, ami a norma és a normativitás sávja: ez meghatározza, hogy mi a normális kinézet, viselkedés stb. Ami ezen kívül esik, az abnormálisnak minősül. Az abnormális pedig mindig veszélyezteti a fennálló rendszert, ezért a rendszer igyekszik a lehető legtöbbeket beszorítani ebbe a szűk sávba.
Így működnek a szépségversenyek is: egy olyan ideális testképet közvetítenek, amelyhez az összes nőnek viszonyítania kell magát. Azonban a testi kategorizálás nagyon ritkán egészül ki azzal, hogy az egyén lehetőséget kapjon kifejezni magát.
A vetített filmrészletben azt láthattuk, ahogy a szépségverseny összecsúszik a magasművészettel, ez utóbbi pedig mintha legitimálna olyan szexista megnyilvánulásokat és cselekedeteket, amik egyébként – és főleg ma – elfogadhatatlanok lennének. Pauer Gyula neves, kikezdhetetlen szobrászművész készített életnagyságú bronz szobrokat a megmérettetés első három helyezettjéről. Ehhez egy klasszikus képzőművészeti eljárást használt: gipsznegatívot vett a teljesen meztelen lányokról (48:25-től).
A szépségversennyel kapcsolatosan megfigyelhető, hogy mindig kitüntetett pillanatokban mutatják meg a nőket, amikor tökéletesek, ennek köszönhetően úgy tűnnek fel, akár életük legboldogabb pillanatában. Cseke Csilla fotográfus készített erről egy alternatív sorozatot. A 91-es szépségkirálynő választást fotózta, de teljesen máshogyan, a háttérből, olyan pillanatokat kiemelve, amelyek megbontották a kitüntetett esztétikát, illetve a nők képzelt, erőltetett versengését – a feminizmus egyik törekvését, a sisterhoodot is kihangsúlyozta.
A nők infantilizálása és a gyerekmesékből tanult viselkedésformák
A (szépség)királynő választás egyben a nők infantilizálása – a gyermekmesék arra szocializálnak, hogy csendben, türelmesen kell várni az életük beteljesülését: amikor megjön a férfi és feleségül veszi őket. Az előadásban ismertetett kultúrakritika nagyon erősen kikezdte az ilyen típusú átöröklött mechanizmusokat, gyerekkorból öröklött a mintákat. Ebben a témában alapmű Bruno Bettelheim A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című könyve, amely klasszikus gyerekmesék elemzését tartalmazza. A műben szereplő Csipkerózsika-elemzésre alapozta Nagy Krisztina Saját csipkerózsika (2008) című fotósorozatát, amelyben a mese által ismert elemeket mutatta be: tetszhalott állapot mint a beteljesülésre való várakozás, vér mint a menstruáció, ezzel együtt a felnőtté érés kezdete stb.
Ezen a ponton ért el az előadás annak a kulturális toposznak a kritikájához, amely szerint egy férfi aktív közbenjárása szükséges ahhoz, hogy egy lányból nő váljék, továbbá a házasság alapfeltétele annak, hogy egy nő társadalmilag értelmezhető legyen. A férfi az aktív, a szándékát kifejező, míg a nő az alárendelt. A házasság, mint intézmény is így épül fel, elég, ha csak a névfelvételre gondolunk: az apa nevéről a férfi nevére kerül át a nő, tehát a férfiak fennhatóságában mozog.
Akkor a házasság kell, vagy nem kell? Kinek „szabad”?
A házasságról több videó- és fotósorozat koncepciója kapcsán beszélt Oltai Kata. A munkák között láttunk olyat, amely az abjekt fogalmát kijátszva kritizálja azt az esztétikai módot, ahogy a „férjfogó” nőket a média ábrázolja (Gőbölyös Luca: Férjhez akarok menni); olyat, amely a menyasszonyi ruha átértelmezésével ábrázolja a 35 év feletti hajadon nők társadalmi megítélését (Szabó Benke Róbert: Hajadonok); és olyat is, amely a házasulandó párok neméről beszél vizuális nyelven (Gőbölyös Luca: Meleg esküvő). Illetve volt, amelyik arra a helyzetre hívta fel a figyelmet, ami a szeretőkkel kapcsolatban figyelhető meg: ha egy férfinak van több szeretője, az pozitív fényben tünteti őt fel, ellenben ha egy nőnek, az rá nézve abszolút pejoratív (Elek Judit Katalin: Szeretők).
Még mindig a görög római szobrászatból örökölt nőideál játszik
Oltai előadása szerint a mai napig érvényben van az a nagyon klasszikus nőideál, amely a görög római szobrászat megfigyelésén alapul. Ez meghatározza, hogy a nő hogyan hordja a haját, hogy állnak a mellek, a testtartását. Az ideális nő kontraposztban áll, ami egy passzív, statikus pozíció, az ácsorgás, várakozás testhelyzete – így lesz az ideális vizuális megjelenés belső erények leképezése.
A prezentáció elvezetett a gendered objects tudományágig – amely a különböző nemekhez tartozó tárgyakat, attribútumokat kutatja – és ennél az izgalmas átkötési pontnál állt meg. A közönségből érkező kérdés kapcsán azonban még arról is elmondta véleményét a meghívott előadó, hogy miért tartja Lady Gagát sokkal inkább feminista törekvésűnek, mint Beyoncét. Ők azok a világhírű énekesek, akiknek a nevéhez manapság a fogalom kapcsolódik. Azonban Oltai Kata felhívta rá a figyelmünket, hogy míg Beyoncé minden körülmények között szép, ideális nő és feleség (nem is akárkié), addig Lady Gaga abszolút nem hagyományos nőalak, a társadalmi státuszát nem alapozza meg semmilyen férfi, ő maga számtalanszor tér el a szépségideáltól: sokszor szándékosan trash, férfias, visszataszító vagy ijesztő a megjelenése. A sztárok szerepvállalása azonban egy külön előadást megérne, addig is megfigyelhetjük a különbséget például ebben a videóban:
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
