És azt ismerik, amikor a nyelvész találkozik egy ufóval?

Úgy látszik, Denis Villeneuve bármihez nyúl, nehezen tud hibázni, legyen az határokon átívelő drogbiznisz (Sicario), gyerekrablásról szóló dráma (Fogságban), vagy az első sci-fi, amibe belevágott. A kanadai rendezőnek jól áll, hogy a műfaji filmek határait feszegesse. Ennek fényében az Arrival nem a mainstream fősodor akciódús és agyoneffektelt sci-fije, mégis (éppen ezért) sokan az év filmjének tekintik, és bár semmi értelme az ilyen abszolutizáló retorikának, hogy a legjobb, legérdesebb, de a lelkesedés nem alaptalan.

Az Érkezés már a kezdőképekben jelzi, hogy amennyiben azzal az elvárással ültél be a moziba, hogy idegenek érkezése és az ebből adódó konfliktus lesz a fókuszban, akkor csalódni fogsz. Bár az idegenek öt perc múlva tényleg megjelennek: a világ 12 pontján megáll pár méterrel a föld felett egy kagylószerű úrhajó, és többnyire nem csinál semmit, mígnem az emberek oda nem merészkednek, és megpróbálják kideríteni az idegenek szándékait.

A hagyományos diplomácia pedig csődöt mond, tekintve, hogy ezek az idegenek ugye nem angolul, oroszul vagy kínaiul beszélnek, sőt, nem is beszélnek, sőt, a jeleik egyáltalán nem olyanok, amelyek az emberi kommunikációban használatban volnának, arcuk nincs, csak csápjaik, ebből is hét, ezért jobb híján elnevezik őket heptapodoknak. Hangjuk inkább hasonlít valami digitális interferencia-zavarra, mint nyelvre. Ilyen helyzetben kéri az amerikai kormány egy Dr. Louise Banks (Amy Adams) nevű nyelvész segítségét, aki megpróbálhatja az alapoktól felépíteni a kapcsolatot, és ez tulajdonképpen a fő téma: hogyan segít a nyelv megérteni a világot, kultúrát, időt.

Persze ez nem jelenti azt, hogy a film ettől kevésbé lenne látványos: Bradford Young operatőr hosszan kitartott képei a montanai tájban, nagy-totálokban sem szokványos beállításai, és Patrice Vermette díszlettervező hol kubricki színellentéteket, hol gigeri Alien-világot megidéző díszletei segítenek a rendezőnek, hogy sajátos hangulatú és stílusú filmet hozzon létre, olyant, amely csak távolról rokonítható bármi mással a műfajban.