Ady100: Demény Péter egy igazibb-igazabb Adyt ajánl

#ady100 2019. január 27. 10:35, utolsó frissítés: 10:36

"A szép sírásért, amely ebben a versben meg van írva."

Kortárs költőket kértünk meg, hogy ajánljanak az olvasónak olyan Ady-verseket, amelyek 2019-ben, a költő halálának százéves évfordulóján is ütnek. Sorozatunkban most Demény Péter választását olvashatják.

>> Mit ajánlottak még mások? Itt kiderül!

A Valaki útravált belőlünket ajánlom, azért a szép sírásért, amely ebben a versben meg van írva. Olyan a sorsa, mint a helyreigazításoké az újságban: senki nem olvassa el őket; mindenki az Elbocsátó, szép üzenetet olvassa és dicséri vagy gyalázza.

Holott ebben egy igazibb és igazabb Ady van, mindenesetre egy másik arca: a még mindig önző és nárcisztikus, de aki siratja a veszteséget, nem átkozza.

"Nem tudjuk szeretni magunkat, / és nem hisszük el, hogy szeretnek" - mekkora naponta megismétlődő igazság ez is, a falnak fordított tükör is, a bedőlő rossz tornyok is. És aki a vers interart hatására kíváncsi, az hallgassa meg ezt:

Kiderül belőle, mennyire elpusztíthatatlan, örökkévaló költő ez az Ady Endre, akire most acsarkodnak a senkik.

VALAKI ÚTRAVÁLT BELŐLÜNK
Schöpflin Aladárnak küldöm.

Unatkozók s halálra-untak,
Bolondosan furcsák vagyunk,
Fájdalmasak és búcsuzók
S milyen furcsán nézzük magunkat
S milyen furcsán néznek most minket.
Csalódás-kő ránk nem zuhant
S mégis sujtódottan, szédülten,
Sustorgó ázott-fák a tűzben,
Panasszal égünk, lángtalan.

Mint elárvult pipere-asztal,
Mint falnak forditott tükör,
Olyan a lelkünk, kér, marasztal
Valakit, ki már nincs velünk,
Ki után ájult búval nézünk.
Egy régi, kényes, édes dámát,
Kegyetlen szépet siratunk,
Bennünksarjadtat: asszony-részünk.
Valakit, kiért hiúk voltunk,
Apródok s cifra dalnokok
S kit udvarunkban udvaroltunk.

Ingunk s mint rossz tornyok, bedőlünk,
Nagy termeink üresen kongnak,
Kölykösen úszók szemeink:
Valaki útravált belőlünk
S nem veszi észre senki más,
Milyen magános férfi-porta
Lett a szemünk, lett a szivünk,
Szemünknek és szivünknek sorsa,
Mert asszony-részünk elhagyott.

Nem tudjuk szeretni magunkat
És nem hisszük el, hogy szeretnek,
Ákombákomos szépeket
Idegen, váró embereknek
A régi tussal nem irunk,
Mert mi csak magunknak bókoltunk,
Asszony-énünkért, szertelen,
Érte voltunk jók, ha jók voltunk
És kacérok és hűtlenek
És most sírva megözvegyedtünk.

Ezer óh, jaj, baj, ejnye, nyűg
Siránkozik pityergő szánkon
S omladozó, árva szivünk
Ezer fájást talál, hogy fájjon
S ezeregy fájás fáj nekünk.
Kopott az arcunk, kopott minden,
Kopott a világ s a szivünk
S minden világ a szemeinkben:
Mi hírért, sikerért szalasszon,
Ösztönzőnk, igazi valónk,
Kiszakadt belőlünk, az asszony.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!