Mimesis 8: Itt vagyunk, de nem értjük
Horváth-Kovács Szilárd
2020. augusztus 25. 14:37, utolsó frissítés: 14:51
Ledöntsük? Ne döntsük le? A múltunk tele van felrobbant aknákkal. A jelenünk is. A tüntetők, lázadok, forradalmárok jövője is. Mint ahogy az uralkodók, hatalomban lévők jelene és jövője is. Mi marad?
Többek között nekem is az hiányzott a Kolozsvári Magyar Napokból, ami most nem fért bele, egy hangulat: a kolozsvári genius loci, ami késő délutántól hajnalig meghatározta eleinte az Insomnia és a New York Szálló / Continental környékét, majd később a Bánffy-palota udvarát. Hogy ez az atmoszféra mennyire fontos, azt semmi sem bizonyítja jobban mint az, hogy 2013-ban ebből alakult ki a Mimesis Kortárs Művészeti Fesztivál.
„Ezekben a hónapokban gyászos divattá vált a történelmi személyiségeket ábrázoló szobrok ledöntése, eltávolítása, befestése. Nem állíthatjuk azt, hogy világszerte. Inkább így: a fejlett Nyugat civilizált országaiban. Miért történt mindez? Úgy tűnik, a szobordöntögetők, -eltávolítók, -befestők le akarnak számolni a múlttal. Vagy, ha tetszik: fel akarják számolni a történelmet. A kérdés a következő: valóban törölni kell a múltat ahhoz, hogy a jelen élhető, a jövő pedig elképzelhető legyen? Vagy éppen ellenkezőleg: a múlt nélkül a jelen értelmezhetetlen, a jövő pedig elképzelhetetlen?” – olvashattuk az esemény 2020-as beharangozójában, amelyből kiderült az is, hogy a tárlatot Zakariás Ágota művészettörténész, Iakob Attila történész, és Szántai János, író nyitja meg.
Kitűnő témaválasztás, hiszen az idén a világsajtóban a pandémia mellett (a Quadro21 Galéria szentelt ennek egy kiállítást) valóban ez volt egyik legfelkapottabb téma , olyannyira, hogy e kettő miatt kissé háttérbe szorult a 21. század két alapvető problémája: a menekültek és a klímaválság (ami nem csak a fejlett Nyugat civilizált országait érinti).
Sajnos a kiállítás megnyitójára nem sikerült eljutnom, de a helyszínen készült videó szerint nem maradtam le sokról: rövidre zárták, a hangulatnak oda, talán az esős idő, talán a korlátozások miatt. A lényeg, hogy szó esett arról, hogy a „ledöntsük, ne döntsük” kérdés nem a semmiből avanzsált divattá, hanem egy konkrét esemény által – egy amerikai fehér rendőr, Derek Chauvin, hatósági intézkedés során meggyilkolt egy afroamerikai embert, George Floydot –, beindult társadalmi mozgalomból, amely széles antirasszista tüntetéshullámokból állt össze, a Black Lives Matter jelszó alatt.
Az antirasszista mozgalom lendületesen elkezdte a fekete rabszolgaságot működtető személyiségek köztéri szobrait ledönteni, és ez a mozgalom továbbgyűrűzött több országba – ahol elkezdték az elnyomók emlékműveitől megtisztítani a köztereket – és ebből alakult ki egy széles társadalmi vita.
Az eseményekre világszerte nem csak véleménycikkek reflektáltak, hanem például felvirágzott a street art, majd számtalan kulturális intézmény mellett több szépművészeti múzeum és galéria is állást foglalt.
Örvendetes, hogy a kolozsvári művészek sem maradtak ki, hanem a Mimesis fesztivál keretében lehetőségük adódott, hogy 'hozzászóljanak' a kialakult vitához.
Kusztos Attila: Nem megfelelően tárolt negatívKusztos Attila műve, a Nem megfelelően tárolt negatív egy évtizedekig félretett és elfelejtett fotónegatív felfedezésének köszönhető. A negatívok összepréselődtek, összefolytak, áthatották egymást. A felszíni réteg alól átvilágítással előkerülnek arcok a múltból, amelyek mintegy szellemként kísértenek. A múlt-jelen rétegei is így hatják át egymást, a jelen alatt a mélyben ott vannak a régmúlt arcai.
Sipos Sándor: "ledönthetetlen" (részlet)Sipos Sándor két fotóval szerepel a kiállításon, amelyen két New York-i élőszobrot láthatunk; „ledönthetetlen” a címük. A műalkotásban a különbözőségek összekeveredése szerves egységként jelenik meg, a fotó, a szobor, az utcaművészet: amit a képek kromatikája tesz elevenné, dinamikussá. Az élőszobrok fekete bányászokat formáznak, mímelnek, akik fémesen világítanak. A munkások ugyanakkor a földalatti nyers erőkkel vannak kölcsönhatásban, erre utal a hatalmas kalapács, de a lámpás – a tudás fénye, a remény– is az ő birtokukban van. Az „igazi” szobrokat le lehet dönteni, de őket, az „élőszobrokat” nem: üzeni az alkotás.
Rizmayer Péter: TriptichonRizmayer Péter Triptichonjában nagyon izgalmasan játszik a formákkal, színekkel, éles kontrasztot alakítva ki az ember, és az ők körülvevő szálkás, szúrós, szürke természet között, amelyben elveszni látszunk. Külön érdekes, hogy mikor meglátogattam a tárlatot, akkor az egyik kép a földön volt, csak a virtuális változatból derült ki, hogy ez nem a kiállító szándéka. Pedig ebben a formában, amikor a teremtő szándék ellen fellázad az alkotás, nagyon erőteljessé válik a bűnbeesés és a kiűzetés a paradicsomból története, amelyben a műalkotás végül lekerül a falról, a szobor a talapzatról, és a harmonia praestabilita elromlik.
Diana Drăgan-Chirilă: (Disz)harmónia - triptichon Diana Drăgan-Chirilă is egy triptichonnal szerepel, ami a (Disz)harmóniát mutatja fel, amely a férfi-nő viszonyban jelenik meg. A művész nagyon erős jelentésű kromatikát alkalmaz: fehér-fekete-vörös. A képek három fázist rögzítenek a nemi egyenlőtlenségek (disz)harmonikus társadalmi helyzetére utalva: férfi-központúság, mellérendelés, női uralom. Viszont elidőzve a képek előtt, egyenként továbbszemlélve őket, mindegyik alkotás esetében további árnyalatokra, részletekre figyelhetünk fel – és ettől válik az egyenlőtlenség „összhangja” valódi diszharmóniává. E mellett a fehér-fekete dichotómia utalhat a probléma interszekcionális vonatkozásaira is.
Dorel Găină: Tükör, mostanraEzekkel a gondolatokkal továbblépünk, és belebotlunk Dorel Găină munkájába, a vörös széken, kívül vörös – belül fekete dobozra. Ha belenézünk, magunkkal szembesülünk: Ecce homo! Ecce homini!
Dorel Găină: Ecce homo! Ecce homini! Ezt a narratívát a művész még további három munkában boncolgatja, megvillantva az ember antropotechnikai vonatkozásait. A technikai tudással valami eldőlt az emberről: de micsoda? A felállított ellentéteket, ellentmondásokat (gép-ember, anti-momentum) nem oldja fel, a szintézis mi vagyunk.
Berze Imre: Az alma már foglalt voltBerze Imre is az ellentétekhez nyúl hozzá, viszont székely furfanggal kicselezi a kérdést. A művész a szobrot eleve a földre helyezte: nem kell olyan magas piedesztálra helyezni a dolgokat, hogy ledönthetővé váljanak. Másrészt az események megítélése kapcsán folyamatosan előtolakszik a 'ki a bűnös' kérdése. A művész finoman elhárítja a kérdést, utalva arra, hogy ez egy eredendő bűn – a tiltott gyümölcs –, de még ez is másként van: Az alma már foglalt volt. A monolit kisplasztika a súlyos kőtömb és a fátyollal letakart másik gyümölcs finoman az erotikát is becsempészi a témába.
Mihai Nutu: Szögletes kő Muhai Nutu Szögletes kő című munkája egy falból kiszakadt, kitépett, kivésett „freskótöredéket” ábrázol. A keleti pópát – Tolsztoji figura – mintha egy szépia fotón örökítették volna meg, pedig festmény. Távolról utal vissza egy sosem létező szakrális korba, amely csak mint töredék, mint régészeti lelet létezik. Az emlékművek sosem igaziak?
László Hajnalka: Öntávolságtartás / Szuperhősnő László Hajnalka szürreális képei is a kiállítás címe által adott értelmezési keretben közelíthetők meg. Elsőre a dekapitált fehér női testekre került fekete és vörös „fejek” tűnnek fel. Az öntávolságtartás maszkfeje – amely az emberi fej helyett áll – sok szállal kapcsolódik az emberi torzóhoz. Egy képbe zsugorítva szembesülünk a középkori pestisjárványok és a mostani pandémia fejetlenségével, viszont a csőrös fej akár az előítéletekre is felhívhatja a figyelmet: ugyanis a fekete csóka, a szlengben egyszerre jelent férfit, embert, katonát, de kisebbségit, romát és afroamerikait is. A Szuperhősnő lufifeje viszont vörös – ami ebben a kontextusban – utalhat a lázadásokra, de a baloldali ideológiákra is: az utóbbi értelmezést erősíti az idegen kezekkel keretezett szem. Az ideológia viszont üres: csak lufi. A női testhez csak egy vékony cérnaszállal kapcsolódik.
Szabó András: Torzó Szabó Andás grafikája, ha lehet, még szorosabban kapcsolódik a tárlat témájához. A fekete háttér előtt kirajzolódó női torzó egyszerre képes megidézni a fekete háttér előtt tündöklő fehér szépséget – ami akár utalhat a rabszolgamunkán alapuló gazdaságra és civilizációra –, de a fehér klasszikus (vagy klasszicizáló) kultúra megtöretésére is. A munka egy lépéssel még tovább megy, hiszen lényegében a képen nincs test, csupán fehér lepel. A műalkotás remekül illeszkedik a Bánffy-palotához, ahol egykor estélyek, bálok, ünnepélyes összejövetelek voltak, míg ma a Művészeti Múzeumnak ad helyet: ezért a grafikai munkát védő üvegen megjelenő tükröződés nem zavaró. Szervesen a kép részévé válik, miközben megmarad torzónak.
Horváth Levente: RészletHorváth Levente installációja ugyancsak egy kontrasztban valósul meg, azaz a kolozsvári palotában idézi meg a falusi parasztportát. Az általa használt nyílászárók ugyanis egy csűrhöz, vagy más gazdasági épülethez tartozóak, amelyekbe belenézve „kilátás nyílik” a vidéki életre: jobbágyok, parasztok, földművesek házikói sejlenek fel. Ha a tematikánál szeretnénk maradni, akkor ez akár egy rabszolgahajó is lehetne, a maga parányi ablakával, a csapóajtóval és a reteszelhető, kívülről zárható, kicsiny ajtókkal. Ott „bent” a zárt terek sötétjében csak álmodhatnak az emberek otthont, de a művészet átjárást – menekülőutat – jelenthet a korok, a társadalmi osztályok, rabság és szabadság között.
Hideg Margit egy fáról vagy gyökérszerű képződményről készített három dimenziós lenyomatot, amely belül üres: ma már nincsenek meg a gyökereink, a belső tartalmaink, csupán ellentmondások vagyunk. A művész ezzel a nonfiguratív formával meglátogatta egy kanadai város intézményeit és köztéri szobrait, ahol egy fotósorozatot készített. A sorozat címe: Itt vagyok, de nem értem, arra utalhat, hogy a történelem megtörte az önmegértést és a globális folyamatok megértését is.
Lőrincz Gyula néhány grafikájaLőrincz Gyula a kiállításon egy hat részes hidegtű lenyomattal jelentkezett, amelyek különös tagoltságot adtak az egyik folyosó ablaksorának. A vékony vörös keretek kiemelték a lapok fehérségét, ahol fekete vonalak és foltok kaotikus dinamikával ragadták meg az elmúlt időszak történéseit. A nonfiguratív absztrakt elemekből építkező kompozíciók a jelenségek metafizikai vonatkozásaira utalhatnak, a művészettörténelem legmélyebb dimenzióját megidézve: a fény-árnyék harcát, amely a barlangrajzoktól a mai napig meghatározó élmény. Ahol emberek összegyűlnek, és fellobognak a tüzek, ott arról történik tematizáció, hogy kik vagyunk, mi az ember. Legyen szó a törzsi vagy kirándulós tábortüzekről, háborúkban felégetett városokról, vagy a tüntetések közben elkövetettet gyújtogatásokról. Végül maradnak a szénfekete kusza vonalak és foltok.
A lényeg
A kiállítás ars poeticája – ha lehet ilyent mondani – az Aláaknázva (múlt-jelen-jövő) című installáció, ugyancsak Lőrincz Gyula műve. Legalább részben, hiszen az alkotás oly monumentális, hogy ha az ember belegondol, akkor beleborzong. Pedig csak egy bátor, pimasz gesztus, aminek a trükkje, csele a részletekben rejlik. Annyi történt, hogy a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban lévő Sissi szobrot kihelyezték a főbejárattal szemben lévő helyre, szimbolikus kordonnal körülölelték, majd Lőrincz Gyula diszkréten elhelyezett egy címtáblát a loggia korlátján a mű címével: Aláaknázva, múlt-jelen-jövő.
Lőrincz Gyula: Aláaknázva (múlt-jelen-jövő)Csakhogy Stróbl Alajos: Erzsébet királyné (Sissi) szobra fekete. A virtuális sétán a művész azt is elmondja, hogy eredetileg vörös lepellel akarta letakarni a büszt állványát, de azt már nem engedték – kár. Ugyanis a szobor több mint egy alkotás, hiszen a múltunk része. A szobrot 1901-ben leplezték le, eredeti helyén, a Fellegváron. Majd a második világháború utáni rendszerváltás következtében eltűnt. A műalkotás hiányzott a kolozsvári magyarságnak ezért a kincses város polgárai is készíttettek egy másolatot, ugyanis több Sissi szobrot állítottak: Budapesten, Miskolcon, Eperjesen, és Kolozsváron, majd ezeknek több másolata került közterekre, intézmények kertjeibe. A kolozsvári másolat az Unitárius Püspökség udvarára került – az hófehér. Majd 2011-ben megtalálták az eredeti kolozsvári Sissit a Szépművészeti Múzeumban. A szobor történetébe bele van sűrítve a város – és a romániai magyarság – 20. századi többszörösen aláaknázott története.
Az ügy egy fokkal mélyebb, ugyanis egy magyar királynőről van szó, aki egyszersmind az osztrák császárné is volt. A szobor és a szépművészeti múzeum kapcsolata így összefüggésben áll az osztrák uralkodói, felügyelői, adóztató jelenléttel s így lényegében „otthon” van az egykori Gubernium épületében. Az épület is egy műalkotás Johann Eberhard Blaumann és más korabeli építőművész és mesterember alkotása, ami 1774-1785 között készült. A palotához szükséges anyag egy részét az építtető – Bánffy György – jobbágyainak kellett előteremteniük.
Viszont Erdélyi Királyi Guberniumra, kormányzóságra, azért volt szükség, mert a viszonylag – mikor mennyire – önálló Erdélyi Fejedelemséget a 17. század végén felváltotta a Habsburg uralom.
Így ez az installáció nem csak Erdély töredezett közelmúltjára utal, arra a periódusra, amikor tényleg az éjszaka leple alatt tűntek el a köztéri szobrok, hanem az egész történetére. És nem csak Erdélyről van szó, hanem az Osztrák-Magyar Monarchiáról, a Magyar Királyságról, a Német-Római Császárságról: azaz arról az európai történelemről, amely minket közvetlenül érintett.
Ezen keresztül a Mimesis 8.-ik kiállításán megjelent összes mű valamiképpen illeszkedik ebbe a nagyszabású keretbe. Ahol a múlt rétegzett, mint az összeragadt fotónegatívok, ahol a kortárs alkotásokban önkéntelenül visszaköszönnek a keresztény mítoszok, ahol mindig téma lesz az elnyomás, a paloták és a parasztok csűrjei egymásra utalnak, ahol a paloták külső díszeit szögekkel védekik a galambok ellen, és az oszlopfejek mellett ócska neonlámpák hiánya sötétlik.
A képek a szerző fotói. Ledöntsük? Ne döntsük le? A múltat eltörölni nem lehet, hiszen nem csak a múltunk van aláaknázva: a jelenünk is. És a jövőnk is. A tüntetők, lázadók, forradalmárok jövője is. Mint ahogy az uralkodók, hatalmon lévők jelene és jövője is. Mi marad? Itt vagyunk, de nem értjük.
A tárlat virtuálisan megtekinthető, és megéri megnézni, mert több kiállított munka van, mint amennyit itt be tudtunk mutatni, és megpróbáltunk értelmezni:
A virtuális séta a Gavart támogatásával készült, teljes képernyős változatban elérhető itt.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt