A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét
Kerekes Tamás 2005. augusztus 15. 18:42, utolsó frissítés: 18:17Dobhártyából új szűzhártyát operálni éppoly reménytelen, mint pszichiáternek gyógyítani.
A neurológusnak egy fokkal könnyebb. Pont olyan könnyű, mint a proctológusnak, aki nem más, mint a férfiak nőgyógyásza, ha az urológust átengedjük a nőknek. Remek könyv, szerzője remek orvos, túl tudta haladni Hippokratész híres orvosi filozófiai célját: ”nem ártani.”
A híres angol neurológus, Oliver Sacks meghökkentő orvosi esettörténeteiben a hangsúly nem a betegségek rémséges leírásán van. Amire Sacks kíváncsi, az a testi-szellemi fogyatékosságaival küszködő ember belső világa.
Amiről beszélünk
Egy idő után dr. P nem ismerte fel az arcokat, az utcán sétálva barátságosan megsimogatta a tűzcsapok tetejét és a parkolóórákat, mert azt hitte róluk, hogy gyermekfejek, ám tévedésein eleinte csak nevettek.
Az orvosi vizsgálatnál Sacks segített neki felöltözni, mert összetévesztette a cipőjét a lábával. Megmutatott neki egy dűnesort a Szaharában.
– Mit lát?
– Egy folyót- felelte. – Meg egy kis vendégházat, amelynek a terasza a víz fölé nyúlik. Emberek ebédelnek a teraszon. Itt-ott színes napernyők vannak.
– A címlap felett a semmibe nézett, ha ezt egyáltalán „nézésnek’ lehetett nevezni, és nem létező részleteket talált ki, mintha a tényleges kép egyhangúsága ösztökélte volna arra, hogy odaképzelje a folyót, a teraszt, a színes napernyőket.
Kalapját kezdte keresni és megfogta a felesége fejét. Próbálta megemelni és a fejére tenni. Kalapnak nézte a saját feleségét. Az asszony meg se lepődött, látszott, hogy hozzá van szokva az efféle dolgokhoz.
Egy Bette Davis film levetítésekor olyan érzéketlenséget tanúsított, mint egy marslakó, de fényképeket nézegetve az a megdöbbentő dolog derült ki, hogy dr.P nem ismerte fel sem családját, sem kollégáit, de
még saját magát sem.
Számunkra egy arcban kifejeződik maga az ember - írja dr. Sacks – minden embert a személyiségén, a personáján, az arcán keresztül látjuk, de dr. P esetében nem létezett az ilyen értelemben vett persona, sem a belső személyiség, sem annak külső megjelenése.
Nincs az a gyerek, aki képes lenne érzékelni és leírni egy „egyenletes, duplán hajtott felületet, öt kitüremkedéssel”, de bármilyen gyerek azonnal felismer egy kesztyűt, de dr. P nem.
„Számára semmi nem hatott ismerősként. A látható világot absztrakciók sokaságaként érzékelte, és kétségbeesetten próbált tájékozódni benne. Valójában nem is volt vizuális világa, ahogyan vizuális énje sem. Tudott beszélni dolgokról, de szemtől szembe nem látta őket.”
Lurija, a híres orosz ideggyógyász mondta egy pácienséről, hogy bár teljesen elvesztette a játékképességét, „élénk fantáziája” egészséges maradt. A páciens és dr.P világa tehát egymásnak tökéletes tükörképe.
A szomorú különbség, hogy míg az orosz páciens az elátkozottak szívósságával harcolt, hogy visszanyerje elvesztett képességét, dr. P nem harcolt, hiszen nem is tudta, mit veszített, sőt még azt sem, hogy elveszített valamit. Nehéz megmondani, hogy melyik volt elátkozottabb, vagy tragikusabb sorsú.
A képalkotó képesség és a képi fantázia hiánya más kórtörténetekben is feltűnik, míg dr. P hajlamos volt feleségét össze téveszteni a kalapjával, addig dr. Macrae páciense csak akkor ismerte fel asszonyát, ha az valamiféle látható jel segítségével azonosíthatóvá tette magát, „amely lehetett bármilyen feltűnő ruhadarab, például egy nagy kalap.”
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
