Gyilkosság, éneklés közben
K. R. 2008. február 26. 10:19, utolsó frissítés: 2008. február 25. 16:16Tim Burton-musical a borbélyról, akinek kliensei #b#húspogácsaként végzik#/b#. Johnny Depp a városi legendává vált Sweeney Todd szerepében dalra fakad, miközben szakállat és nyakakat vág.
A történet Londonban játszódik - egy sajátosan timburtoni Londonban. Már az első dal arról szól, hogy sok szép hely van a világon, de sehol nincs Londonhoz fogható. A városnak egy mesebeli (vagy inkább rémálom?) arcát ismerhetjük meg, ami sötét, titokzatos, kegyetlen. Főhősünk (Johnny Depp) hosszú fogság után tér haza a városba, mely a szerelem és a boldogság helyszínét jelentette számára.
Sweeney Todd álnéven tér vissza, hogy bosszút álljon a gonosz Turpinon, aki annak idején eltávolította őt, mert megkívánta szép, fiatal feleségét. A nő halálhírét Mrs. Lovett-től tudja meg, aki a világ legundorítóbb palacsintáit készíti csődbement pékségében, ugyanabban a házban, ahol egykor Todd és családja lakott.
Az emeleten viszont minden a múltat idézi. A férfi megtalálja gyönyörű, ezüstösen csillogó borbély-eszközeit, és bosszút esküszik: újra megnyitja szalonját, azonban a gyanútlan kuncsaftoknak a torkát vágja el és egy könnyed, elegáns mozdulattal engedi le őket a húsfeldolgozóba, hogy ezután Mrs Lovett az így kapott nyersanyaggal virágoztassa fel üzletét.
Néhány naturalisztikusabb részlettől eltekintve (ujjak, lábujjak, rengeteg vér) a film nem hasonlítható bármilyen explicit rémfilmhez. Már a főcím képein rajzolt vér folyik, a helyszínek olyan festőiek, a szereplők úgy ki vannak sminkelve, az egész film képi világa pedig annyira stilizált, hogy nem lehet komolyan megijedni tőle.
Emellett van egy olyan abszurd humora a filmnek, mely (akár védekezési reakcióként a durvább jelenetek ellen), inkább nevetést vált ki, mint félelmet, vagy undort. Lévén, hogy maga a történet adott volt, a mesében tipikus hősök szerepelnek: ártatlan gyermek, fiatal szerelmesek, már nem annyira ártatlan, sokat szenvedett, rossz útra tévedő hősök, illetve gonoszok.
Előre kiszámítható a végső igazságszolgáltatás és az a parabola-értékű fordulat, hogy a vétkes végül önmagát bünteti meg, azonban groteszk hatást kelt az eredeti, gyönyörű szólamok éneklése ebben a környezetben. A klasszikus musicaleket idéző beállításokban pózoló szereplők a klasszikus értékekkel ellenkező szövegeket énekelnek, és ez humorosan hat.
A musicalek általában idealizált világban játszódnak, pozitív értékeket, szerelmet és a hős erkölcsi fölényét hirdetik, valamint képileg is a bőség, a csillogás, a színek tobzódása jellemzi őket. Emiatt a Sweeney Toddban ugyanazok a heroikus beállítások London sötét utcáin még a főszereplőket is viccessé teszik.
A sorozatgyilkos-téma a posztmodern filmben is népszerű, kezdve a Seventől a The Saw sorozatig, és ezekben a filmekben az a közös, hogy a történetet a gyilkos szemszöge felől közelítik meg, aki már korántsem ismeretlen gonosz, mint Hasfelmetsző Jack.
A mai rémfilm feltárja a már-már kultuszfigurává vált sorozatgyilkos motivációit, aki hol az igazságosztó szerepében tűnik fel, mint a Seven gyilkosa (aki a hét főbűn elkövetői közül választja ki áldozatait), hol maga is szánalmas, mint a The Saw szereplője, aki szintén erkölcsi leckét akar nyújtani áldozatainak (a halálos betegségben szenvedő gyilkos meg akarja tanítani az embereket, hogy értékeljék azt, amijük van).
Sweeney Todd inkább a szánalmas kategóriába tartozik: elvesztette minden reményét és a szeretetre való képességét, bár Mrs. Lovett szerelme egy új élet lehetőségét nyújtaná a számára. A film parodisztikus jellege az elképzelt, új családi élet "idilli" képeiben mutatkozik meg leginkább. Todd azonban csak a bosszúra gondol, és posztmodern sorozatgyilkoshoz méltóan, igen stílusosan végez áldozataival, akik véletlenszerűen kerülnek a keze közé.
Ezen túl van benne valami, ami minden beállításban egyértelművé teszi, hogy itt az övé a pálya, kezdve a sarlatán borbéllyal (Sascha Baron Cohen) való fogadástól az összes lebukásveszélyes helyzetig. Talán egy kicsit túl egyértelmű hősnek tűnik, ismerve Tim Burtont és Johnny Deppel való korábbi együttműködését, melynek eredménye (az Ollókezű Edward és Az Álmosvölgy legendája mellett) a bizarr Willy Wonka karaktere a Charlie és a csokoládégyár című filmben.
A Sweeney Todd-ot mindenképpen a zene teszi különlegessé. Az őrült sorozatgyilkos és a zene kapcsolata sem újkeletű: "Láttam egy filmet 15 éves koromban, Hangover Square volt a címe, és Hermann írta a zenéjét. Ez egy melodráma, amelyben egy zeneszerző megőrül, és mindig mikor meghall egy bizonyos hangot, megöli a legközelebb levő gyönyörű leányzót. Nagyon szerettem a film zenéjét és arra gondoltam, milyen jó lenne úgy megijeszteni a közönséget, hogy közben emberek énekelnek" - meséli a zeneszerző, Stephen Sondheim.
A szereplők válogatásánál az volt az elv, jobb egy színész, aki énekel, mint egy énekes, aki játszik. Habár a színészeknek nem volt könnyű dolguk: John Logan forgatókönyvíró szerint Stephen Sondheim a musical történetének legbonyolultabb darabját írta meg. Miután 4 nap alatt felvették a zeneszámokat, Sondheim Londonba utazott, hogy meghallgassa a színészeket.
"Én tudok énekelni, de ez nem jelenti, hogy énekes vagyok" - mondja Timothy Spall (Beadle Bamford). "Sondheim előtt énekelni olyan volt, mint Hamletet játszani maga Shakespeare előtt". Laura Michelle Kelly hivatásos énekesnő állítása szerint (aki a Sweeney Toddban szerepelt először filmben) nem jött, hogy elhigyje, hogy a két főszereplő tényleg először énekel közönségnek.
És hogy hogy énekelnek? Depp visszafogottan, szinte szavalva, Bonham Carter pedig hibátlanul.
A film az Arany Glóbuszok (legjobb vígjáték/musical, legjobb férfi főszereplő) megkapta a legjobb látványtervezésért járó Oscar-díjat.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
