Quimby: trendek alatt suhanó tengeralattjáró
kérdezett: Fülöp Noémi 2008. május 01. 16:49, utolsó frissítés: 16:17A Teátrum állítólag csendes, figyelős produkció – a sepsiszentgyörgyi viszont éppen tombolós volt. Előtte Kiss Tibort kérdezgettem.
Kézenfekvő cikkindító mondat, hogy az ötvenestől a tinédzserig mindenki jól érezte magát. Ha igaz is, akkor még jobb. Na, ez most egy ilyen eset. Színház, Sepsiszentgyörgy, teltház, már állójegy sincs, a nonkonformistábbja leül a földre az első széksor előtt.
Hogy csendes? Hogy nyugis? Ez aztán nem, ha volna egy színházteremnek ablaka, akkor reszketne a visítástól. Még amikor a színpadon csend van, akkor is fortyog a közönség, akár egy fazék leves, itt-ott felbugyborékol egy kuncogás, folyamatos az izgés-mozgás.
Ez most egy tombolós Teátrum, a Quimby tombol, a közönség tombol, a tinilányok a színpad sarkánál végigbulizzák az egészet.
Néhány órája a színház udvarán kérdezgettem Kiss Tibort (a büfébe ugyanis beütött az unió, és többé nem szabad odabent cigizni). Bágyadt napfény, egy traktort leszámítva semmi mozgás, és bájos lepukkantság.
Mitől érdekes számotokra (ahogy egy interjúban mondtad) bekényszeríteni az embereket egy színházterembe?
Kiss Tibor: – Van ennek egy zenei története: nagyon jól lehet hallani egymást a színpadon, és zeneileg egy olyan tartományt is megmutathatunk, amit rock-koncerteken kevésbé: egy halk, intimebb szférát, ami ott nem hallatszik. Egy színházban ha leejtünk egy kulcscsomót, az is megjelenik esszenciaként, holott egy koncerten ha felborul a Livius kongája, azt sem lehet meghallani.
A színház hangulatából, a teatralitásból szintén fakad egyfajta lehetőség, ami maga a környezet: hogy oda hogy rántjuk be azt a hangulatot, amit szeretnénk megteremteni – ettől is izgalmas, újabb játszótér-lehetősége a zenekarnak.
Nem akartunk egy újabb rock-koncertes turnét, szerettünk volna valami olyant kitalálni, ami minket is inspirál, megmozgat, így lett a Teátrum. Ez amúgy folyamatosan alakul, nincs még teljesen kész, változik az idők során.
A bemutató szöveg szerint nincs két egyforma Teátrum. Mennyi belőle az, amit előre megterveztek, és mennyit bíztok a véletlenre?
– Van egy gerince, ami maga a dalok, és azok között is vannak jelenetek, amik megírt dolgok, de szabadabbak – nem úgy van, hogy mindig ugyanaz történik. Van Liviusnak egy stand-up comedy-je, amit egyedül csinál: ennek csak a váza van meg, és minden előadásban más.
Livius eljátssza Szilárd karikatúráját. A Dodóét. Közönség tombol. A Tibiét. Végül már Livius Liviust játssza, amint kit is játszik?
Merthogy a dobosok helyzete igazságtalan, senki nem veszi őket kellőképpen komolyan, justice for the drummers!
Aztán van olyan is, hogy megjelenik egy álarcos, kapucnis figura, egy lámpát lóbálva, jócskán pszichedelikus, és lehet találgatni, melyikük az, most csakazértsem árulom el.
A végeredmény a hangulattól is, meg a kedvünktől is függ, és attól is, hogy mit kapunk el, milyen ötletünk jön. Alapvetően föl van fűzve egy dramaturgiai szálra, de ez nem arról szól, hogy most színészek lettünk – inkább egy zenekar egy színházban, mint egy színdarab.
Van olyan, hogy a közönség beindul, és interaktívvá szeretné tenni a műsort, ilyenkor jól leteremtjük őket – persze nem komolyan. Vagy éppen bevonjuk őket, attól is függ, mire inspirál minket, amit a közönség sugall. Általában, például itt Erdélyben is nagyon figyelmesen végignézik, nem akarnak beleszólni.
Volt sok változat is, ülős, állós, olyan is, ami nem színházban volt, de minél inkább színházban van, annál inkább csendesek, figyelősek. Ez is helyzetbe hozza a zenekart: hogy nem reagál a közönség, mint egy rock-koncerten, és ezzel is meg kell próbálni élni – például a csendet is használjuk.
A koncerten adott pillanatban Livius bekonferálja a csendet, mint következő dalt. “Rajta lesz a következő lemezünkön”, teszi hozzá.
Úgy hallottam, terveztek egy grandiózusabb, de ugyancsak színházi produkciót is valamikor a távoli jövőben.
– Úgy szoktuk mondani, hogy minden árkategóriában vannak álmaink – ez elsősorban attól függ, mi ennek a financiális háttere. Az, hogy a színházba behoztuk a rockzenekart, növelte a költségeket, ilyen szempontból bonyolultabb produkció, mint egy koncert. Viszont ide tudtunk olyan dolgokat is elképzelni, hogy díszlet, vetítés, különböző speciális világítások.
Lehetne ezt turbózni, csak arról van szó, hogy nagyon sokba kerül, nem lehet kitermelni. Abból kell megfőznünk a történetet, ami bejön a belépőből, és nem fér bele már egy vetítő-bérlés, meg még egy ember, akit foglalkoztatunk.
Ha jól számolom, tizenhét éves a Quimby. Eszetekbe jutott valaha, hogy alkalmazkodjatok a közönség igényeihez, netán a zenei trendekhez?
– Nem, inkább olyan volt a zenekar, mint a trendek, hullámok alatt suhanó tengeralattjáró, ami ki-kidugja a periszkópját. Biztos, hogy valamilyen hatással vannak ránk a zenei hangulatok is, de beolvasztjuk a kis világunkba, és abból főzünk valamit. A közönségnek sem akartunk megfelelni – szeretnénk, hogy örüljünk együtt, de az nem ugyanaz.
Elsősorban a zenét kell valahogy megtalálnunk a színpadon, és a zenéért kell csinálnunk, meg önmagunkért, és a közönség is annak örül a legjobban. Az, ha a közönségnek akarnak megfelelni, általában tévutakra viszi az embereket, a zenekarokat.
És a zeneipari trendek? Például a Radiohead ingyenesen letölthető lemeze?
– Kísérletezőbb zenekar vagyunk, dalokban gondolkodunk – az, hogy hogyan tálaljuk a dolgot, mi a külalakunk, az nagyban szokott függni attól, hogy milyen lehetőségeink vannak.
Évekkel ezelőtt akartunk olyant csinálni, amit most a Radiohead csinált, csak akkor még nem lehetett – talán most már nyitottabbak. Gondolkodunk abban, sőt, már tárgyalunk is ilyen lehetőségekről, hogy a költségek kifizetése után felkerüljön a zene a homepage-re vagy valahová az internetre.
De igazából nem ez foglalkoztat minket, hanem a muzsika, ez már csak másod-harmadlagos dolog.
A Quimbyt sem kerülték el a tagcserék, ez hogy alakítja a csapatot, és hogyan lehet túlélni?
– Mindig egy kisebbfajta újjászületés – most már azért jó ideje együtt van ez a társaság. De nem csak az alakítja a csapatot, ha valaki jön vagy megy, hanem akár egy vendégzenész is nagyon sokat tud alakítani rajta, amikor beilleszkedik.
És alapvetően a magánéletünkben történő események is tudják alakítani, hogy ki hogy van, kivel mi történik a hétköznapokban. Dumálunk róla, és beillesztjük valahogy, megszólaltatjuk, megpendítjük azokat a dolgokat, amik foglalkoztatnak bennünket. Ez lehet tragikus vagy éppen komikus dolog – kvázi a saját életünket is használjuk.
Jellemző rátok, hogy foglalkoztok valami egyébbel is a zenélés mellett: te festesz, Dódi pedagógus, Ferenc ötvösművész, Livius pszichológus és színész...
– Annak idején, amikor a zenekar újjáalakult, úgy találtuk ki, hogy úgy működik ez az egész, mint egy jó hely, egyfajta család, ahová jó betérni – amolyan félállásnak vagy féléletnek tűnő valami, és emellett mindenkinek van egy másik fél élete.
Aztán van, amikor a zenélés száz százalékos energiát kíván meg az embertől: amikor turné van, vagy amikor lemezkészítés van, akkor nagyon megcsappannak az egyéb tevékenységek.
Az új lemezről mennyit árulsz el?
– Dúdoljak valamit? Most egy ötletarzenál van egyelőre, amiből tudnánk készíteni akár három teljesen különböző lemezt. Valószínűleg ennek a zanzásítása lesz, összegyúrva, ismét egy kísérletező, eklektikus lemez lesz – konkrétan még inkább nem mondanám.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
