Tejút: mi történik, ha nem történik semmi?
Fülöp Noémi 2008. június 06. 16:56, utolsó frissítés: 16:26Fliegauf Benedek legújabb filmje csakis mindenki számára más, egyedi élményként értelmezhető. Ez most az én élményem.
Többé-kevésbé tudom, mire számíthatok: ez egy “hányadik percben mentél ki?” film. Azaz valami, amit vagy szeretsz, vagy halálra unsz, egy olyan játék, amelyikbe vagy beszállsz szívvel-lélekkel, vagy teljesen kívül maradsz a körön.
Elvégre tudok már ezt-azt Fliegaufról: tudom, hogy a Rengetegben kirakóst játszottunk, a Dealerben csendkirályost.
A Tejútban odafigyelőst játszott.
Aki nem akart vele játszani, az első, a második vagy a sokadik tíz percben kisétált a teremből – egy idő után zavaró volt a sok jövés-menés.
Viszont jó néhányan, magamat is beleértve, beálltunk a körbe. És nem bántuk meg. A Tejút egy szóban úgy határozható meg: tripes film – a szó hallucinogén anyag-fogyasztói értelmében. Elvisz, utazol, megérkezel. Attól függően, milyen hangulatban indulsz, lehet jó vagy rossz utad, és érkezhetsz boldogan vagy szomorúan.
Megpróbálok pontosítani. Adott kilenc kép, egyenként öt-tíz perces hosszúságú. Beszéd – egyáltalán, szöveg, zene, vagy a szó szoros értelmében vett történet nincs. Még azt sem mondhatjuk, hogy minden jelenet egy sztorit mesél el. Ha a Tejútról van szó, a filmvásznon születő sztorit
el lehet felejteni úgy, ahogy van.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs sztori – csak éppen máshol: a néző homloka mögött hívja életre Fliegauf filmje. Már ha a néző egy hullámhosszra tud kerülni vele. Tudom, hogy sokadszorra mondom, nem hiába: a bekapcsolódás, a közös hullámhossz a film kulcsa, akinek ez nem jön össze, nem fogja érteni, mit hallucinálok itt.
Szóval vannak állóképek, amelyekben egy vagy több figura ezt-azt csinál. Látszólag véletlenül kerültek oda, és véletlen az is, hogy éppen azzal foglalkoznak, amivel. A szereplőket messziről látom, az arcuk vagy a távolság, vagy a fényviszonyok miatt felismerhetetlen. Ám ha az ember megnézi, minden képben van valami spíl.
Például adott egy fa, egy madárfészekkel, meg egy kőhalom. Gyönyörű kép, akár az összes ebben a filmben. Az ember elcsámcsog rajta egy ideig, háttérzajnak zúgás, néha madárfütty. Mire megunná, begurul a képbe két terepbiciklis, szöktetnek a köveken.
Úgy tűnik, semmi érdekes. Ez akaratlanul is arra késztet, hogy ne a mozgást figyeljem, hogy még egyszer végigmazsolázzam mindazt, amit a kép nyújt, első részlettől az utolsóig. Érdekes élmény, a filmek nagy többségében nem adatik ilyesmire alkalom. Ezekben a percekben
áll fel és sétál ki az,
aki erre nem hajlandó. Én ott maradtam, és meglódul a képzeletem: verziók születnek magyarázatul a tárgyak elhelyezkedésére, az arctalan szereplők cselekedeteire, de még a háttérzajokra is.
Netán feltűnik, hogy a felhő pár perccel ezelőtt még máshol volt, vagy hogy időközben kissé besötétedett. Aztán mire az ember ezeken mind túl van, észrevesz valamit: füstöl a madárfészek. Semmi nem történt, amitől meggyúlhatott volna, nem volt vágás, a szereplők végig a szemem láttára tették a magukét.
Ám tény, ami tény: a madárfészek kigyúlt. Ilyenkor a néző (legalábbis az a néző, aki már benne van a játékban) elkuncogja magát, aztán nemsokára változik a kép. És így megy ez vagy 80 percen keresztül.
A végeredmény maga a zen:
a képek csendje belső csendre kényszerít, meditációszerű figyelésre, mély koncentrációra.
Kilenc kuncogás, félmosoly vagy meglepődött sóhaj. Erről szól Fliegauf legújabb játéka. A véletlenszerűen összeválogatott jelenetek, a semmi, ami történik, arra jó, hogy megkönnyebbüljek tőle, legalább annyira, mintha másfél óráig nevettem vagy sírtam volna – csak másképpen.
A vitás kérdés, hogy akkor ez most filmnek számít, vagy inkább kísérletnek? Mit lehet kispórolni egy filmből úgy, hogy az még film maradjon? Lehet történet, arcok, párbeszéd, zene nélkül filmnek nevezni, amit a mozivásznon láttam?
Úgy tűnik, Fliegauf a Rengetegtől a Tejútig fokozatosan szabadult meg ezektől a “zavaró tényezőktől”, egyre kevesebbet adva készen a nézőnek, és egyre több bekapcsolódást, munkát várva tőle. A Tejutat talán interaktív filmnek lehetne nevezni – de a definíció már a nálam okosabbak dolga.
A filmet vasárnap, június 8-án a Művész moziban vetítik, 10.30-kor.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
